Széchenyi kártyával 50 millió hitel igényelhető

 

Kapcsolódó címkék: Széchenyi kártya

2010. szeptember 01. szerda, 05:13

Mától a Széchenyi kártyával beruházási hitel igényelhető, melynek maximális összege 50 millió forint, futamideje 10 év lehet.

 

A kis- és középvállalkozások finanszírozásának támogatására a kormány a Széchenyi Kártya Program kibővítéséről döntött korábban, az évek óta sikeresen működő folyószámla hitel mellett 2010. augusztus elseje óta forgóeszköz, 2010. szeptember 1-jétől beruházási hitel felvételére van lehetőség, 2011. január elsejétől pedig - a tervek szerint - indul a pályázaton elnyert forrásokhoz az önerőt biztosító finanszírozás is.

rendezvenyajanlo2


Krisán László, a KA-VOSZ Zrt. vezérigazgatója elmondta: a Széchenyi Kártya Program három elemével egy vállalkozás akár 100 millió forint támogatott hitelhez is juthat. A Széchenyi Kártya Programot közvetítő KA-VOSZ Zrt. vezérigazgatója a beruházási hitellel kapcsolatban kiemelte, hogy jelentősen megemelkedik az érték- és időhatár, a Széchenyi Kártya Beruházási Hitel 50 millió forintig 10 éves futamidőre vehető fel. A hitelből a vállalkozás több projektet finanszírozhat, és mivel emögött is állami kamat- és garanciadíj-támogatás áll, a piacon lévő legkedvezőbb feltételekkel vehető igénybe, így a beruházási hitelt 8,5 százalék körüli áron kaphatják meg a vállalkozások.

forint20

A beruházási hitel fontos elemének nevezte Krisán László, hogy összevonható más hitelekkel is, vagyis már meglévők mellé is felvehető, illetve emellé újabbak is igényelhetők. Újdonsága a Széchenyi Kártya Beruházási Hitelnek, hogy alapesetben a bankok a beruházás tárgyát is elfogadhatják jelzálognak, továbbá bővül a kezelési kör is. A vállalkozások számára kifejezetten kedvező az eddigi beruházási hitelekkel szemben, hogy a Széchenyi Kártya Beruházási Hitel nemcsak új ingatlan, gép stb. vásárlására vehető fel, hanem használtakra is - emelte ki Krisán László, aki szerint ezt a hitelformát a bankok is várják. 

Az augusztus elején indult Széchenyi Kártya Forgóeszköz Hitellel kapcsolatban Krisán László elmondta: ez is keresett termék a kkv-k körében, hiszen a folyószámla hitel mellett a cégek napi működésének finanszírozását segíti. A KA-VOSZ adatai szerint a bankok folyamatosan kapcsolódnak be a Széchenyi Kártya Forgóeszköz Hitelezésbe is, és már több tucat beadott hiteligénylés van.

A KA-VOSZ közlése szerint a kezdetek óta a vállalkozások 180 590 Széchenyi Kártyát igényeltek, az átadott kártyák száma meghaladta a 135 ezret, amellyel több mint 800 milliárd forint hitelt juttattak el a kis- és középvállalkozásokhoz.


Forrás: vallakozoi.negyed.hu

 
 
 

Friss hírek

Elvárt béremelés, bérkompenzáció - Kérdések és válaszok a NAV-tól

2012-02-08 07:02:07

nav_logoKötelező‐e alkalmazni az elvárt béremelést? Miként kell kezelni a hónap közben érkező és távozó dolgozók ügyét? Kaphat-e szociális hozzájárulási adókedvezményt egyéni vállalkozó? Van köze a családi adókedvezménynek a bérkompenzációs kötelezettséghez?

Közbeszerzési értékhatárok 2012-ben

2012-02-08 06:33:57

public_procurement2012. január 1-jétől 2012. december 31-éig a közösségi eljárásrendben irányadó közbeszerzési értékhatárok a Magyar Köztársaság 2012. évi költségvetéséről szóló 2011. évi CLXXXVIII. törvény határozza meg.

Az új Közbeszerzési Törvényhez kapcsolódó végrehajtási rendeletek és egyéb jogszabályok

2012-02-08 05:30:05

kozbeszerzesek_tanacsa_logoAz új Kbt. végrehajtási rendeletekkel egybe szerkesztett változata dr. Barna Orsolya közbeszerzési szakértő gyakorlati kommentjeivel kiegészítve.

Bérkompenzáció 2012.: A SZÉP-kártya olcsóbb a béremelésnél

2012-02-07 02:06:47

vamosi_nagyJobban menő ágazatokban kis cégeknek is érdemes bevezetnie a Széchenyi Pihenő Kártyát: nincs költség, nincs adminisztráció, és jóval olcsóbb, mint a béremelés. Idén a cégükben személyesen közreműködők már nem maradnak ki a cafeteria új rendszeréből, és hosszabb távon a SZÉP-kártyák által generált forgalom csak emelkedhet. Interjú Vámosi-Nagy Szabolcs adószakértővel.

TOVÁBBI HÍREINK

 


Legyakoribb címkék

ado adóalap adóbevallás adócsökkentés adóelőleg adójóváírás adókedvezmény adókulcs adómentes adórendszer adós adótörvény adózás áfa állás APEH ár art bér béren kívüli juttatás beszámoló bevallás bírság cafeteria családi kedvezmény egyszerűsített foglalkoztatás eho ellenőrzés előleg elszámolás eva felszámolás fizetés foglalkoztatás gazdaság gazdaságpolitika gyes illeték ipa iparűzési adó járulék jövedelem jövedelemadó K+F környezetvédelmi termékdíj közbeszerzés közbeszerzési törvény kutatás-fejlesztés különadó magánnyugdíjpénztár minimálbér munkabér munkaidő munkáltató munkaszerződés munkavállaló munkaviszony NAV nyugdíj nyugdíjjárulék nyugdíjpénztár osztalék reform szabadság számla számvitel Széchenyi Pihenő kártya személyi jövedelemadó szerződés szja szuperbruttó támogatás társasági adó tartozás Tb termékdíj transzferár üdülési csekk vallalkozas VP vpop

1583 Budapest Pf 48. tel: (06 1) 220 03 63 fax: (06-1) 788-26-65       e-mail:  szervezes@systemmedia.hu     Jogi nyilatkozat

dv: