APEH nyári ellenőrzése: Javuló fegyelem

 

Kapcsolódó címkék: APEH

2010. szeptember 06. hétfő, 06:14

Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) július 26-a és augusztus 22-e között hét társhatósággal együttműködve összesen 5440 ellenőrzést végzett a jelentősebb nyári rendezvényeken, fesztiválokon és vásárokon, melyek 15,1 százaléka (822 vizsgálat) zárult megállapítással.

 

Az APEH 366 adóellenőre a „Nyári akció” négy hete alatt az ország valamennyi régiójában mintegy 500 településen folytatott vizsgálatokat, ahol az értékesítés megfelelő bizonylatolását és az adóköteles tevékenységek engedélyeit ellenőrizték, illetve törekedtek a fekete foglalkoztatás feltárására, valamint a pénztárgépek és az árubeszerzések bizonylatainak ellenőrzésére. A hatóságok többek között olyan nagyobb rendezvényeken jelentek meg, mint a Sziget fesztivál, a Kecskeméti Nemzetközi Repülőnap, a Művészetek Völgye, a Debreceni Virágkarnevál, a Formula-1 Magyar Nagydíj, továbbá kiemelt figyelmet szenteltek a Balaton környéki strandoknak, rendezvényeknek és vásároknak.

rendezvenyajanlo2


Az adóellenőrök összesen 5440 vizsgálatot végeztek, melyek 15,1 százaléka (822 vizsgálat) zárult megállapítással - közölte az adóhatóság. A kiszabott mulasztási bírságok összege megközelítette a 124 millió forintot, azaz egy ellenőrzésre kiszámított átlagbírság több mint 22 ezer forint volt. A 2009. évi akcióval összehasonlítva 2010-re javult az adózói fegyelem, hiszen tavaly összesen 7732 hasonló típusú ellenőrzésre került sor, melyből 16,7 százalék (1294 vizsgálat) zárult valamilyen megállapítással.

A nyugtaadásra irányuló ellenőrzések általános tapasztalata, hogy a szezonálisan nyitva tartó vendéglátó egységek esetében nagyobb arányú a mulasztás, mint az egész évben üzemelőknél. A nagyobb rendezvényekre rendszeresen kitelepülő vállalkozások jogkövető magatartása példaértékű, ezeknek a vállalkozásoknak a körében igen csekély az elkövetett jogsértések száma.

Ez részben köszönhető a rendezvények szervezőinek is, akik szigorú követelményeket támasztanak az eseményeken résztvevőkkel szemben: a jogszabálysértőket akár a rendezvényekről való kizárással büntetik. Azonban a jogsértésre is akadt példa, hiszen az ellenőrök 1889 nyugtaadási kötelezettség teljesítésére irányuló ellenőrzésből 520 alkalommal egyáltalán nem kaptak nyugtát. A nyugtaadási fegyelem megsértése miatt várhatóan kiszabott bírság összege meghaladja a 78 millió forintot.

A "Nyári akció" vizsgálatainak összetétele változott a 2009-es vizsgálatokhoz képest: a foglalkoztatottak bejelentési kötelezettségének betartására irányuló ellenőrzések közel 10 százalékkal nőttek a nyugta-, számlaadási kötelezettség ellenőrzésének terhére. A fokozott munkaügyi ellenőrzések ellenére a több mint 2 ezer vizsgálat 8,5 százalékában tettek megállapítást az ellenőrök, míg egy évvel ezelőtt ez az arány 15,9 százalék volt. Az igazgatóságok tapasztalatai szerint a munkaadók a járulékfizetést a munkaszerződéssel foglalkoztatott alkalmazottak esetében részmunkaidős foglalkoztatással arányos minimálbér megállapítással igyekeztek csökkenteni. Az ellenőrzések azt mutatják, hogy az alkalmi foglalkoztatás csökkent, inkább munkaszerződésen alapuló jogviszonyt létesítenek a munkaadók.

A pénztárgépek üzemeltetésével kapcsolatos vizsgálatokat követően várhatóan 6,7 millió forint mulasztási bírságot szab ki az APEH. Az ellenőrzések azt mutatták, hogy jellemző hiányosság az adómemória éves kiíratásának elmulasztása.

A feketegazdaság visszaszorítását célzó „Nyári akcióban” az APEH az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőséggel, a Vám- és Pénzügyőrséggel, a Rendőrséggel, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatósággal, az Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Igazgatósággal, a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatallal, illetve az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálattal közösen vett részt.


Forrás: napi.hu

 
 
 

Friss hírek

Elvárt béremelés, bérkompenzáció - Kérdések és válaszok a NAV-tól

2012-02-08 07:02:07

nav_logoKötelező‐e alkalmazni az elvárt béremelést? Miként kell kezelni a hónap közben érkező és távozó dolgozók ügyét? Kaphat-e szociális hozzájárulási adókedvezményt egyéni vállalkozó? Van köze a családi adókedvezménynek a bérkompenzációs kötelezettséghez?

Közbeszerzési értékhatárok 2012-ben

2012-02-08 06:33:57

public_procurement2012. január 1-jétől 2012. december 31-éig a közösségi eljárásrendben irányadó közbeszerzési értékhatárok a Magyar Köztársaság 2012. évi költségvetéséről szóló 2011. évi CLXXXVIII. törvény határozza meg.

Az új Közbeszerzési Törvényhez kapcsolódó végrehajtási rendeletek és egyéb jogszabályok

2012-02-08 05:30:05

kozbeszerzesek_tanacsa_logoAz új Kbt. végrehajtási rendeletekkel egybe szerkesztett változata dr. Barna Orsolya közbeszerzési szakértő gyakorlati kommentjeivel kiegészítve.

Bérkompenzáció 2012.: A SZÉP-kártya olcsóbb a béremelésnél

2012-02-07 02:06:47

vamosi_nagyJobban menő ágazatokban kis cégeknek is érdemes bevezetnie a Széchenyi Pihenő Kártyát: nincs költség, nincs adminisztráció, és jóval olcsóbb, mint a béremelés. Idén a cégükben személyesen közreműködők már nem maradnak ki a cafeteria új rendszeréből, és hosszabb távon a SZÉP-kártyák által generált forgalom csak emelkedhet. Interjú Vámosi-Nagy Szabolcs adószakértővel.

TOVÁBBI HÍREINK

 


Legyakoribb címkék

ado adóalap adóbevallás adócsökkentés adóelőleg adójóváírás adókedvezmény adókulcs adómentes adórendszer adós adótörvény adózás áfa állás APEH ár art bér béren kívüli juttatás beszámoló bevallás bírság cafeteria családi kedvezmény egyszerűsített foglalkoztatás eho ellenőrzés előleg elszámolás eva felszámolás fizetés foglalkoztatás gazdaság gazdaságpolitika gyes illeték ipa iparűzési adó járulék jövedelem jövedelemadó K+F környezetvédelmi termékdíj közbeszerzés közbeszerzési törvény kutatás-fejlesztés különadó magánnyugdíjpénztár minimálbér munkabér munkaidő munkáltató munkaszerződés munkavállaló munkaviszony NAV nyugdíj nyugdíjjárulék nyugdíjpénztár osztalék reform szabadság számla számvitel Széchenyi Pihenő kártya személyi jövedelemadó szerződés szja szuperbruttó támogatás társasági adó tartozás Tb termékdíj transzferár üdülési csekk vallalkozas VP vpop

1583 Budapest Pf 48. tel: (06 1) 220 03 63 fax: (06-1) 788-26-65       e-mail:  szervezes@systemmedia.hu     Jogi nyilatkozat

dv: