Társasági adó: Súlyos mínuszok a büdzsében!

 

Kapcsolódó címkék: társasági adó

2010. szeptember 07. kedd, 09:43

Az idén alig több mint feleannyi társasági adó folyhat be a büdzsébe, mint amennyi az előirányzatban szerepel, legalábbis a pénzforgalom szerint.

Miközben a költségvetési törvény még közel 610 milliárd forintot remélt az immár 19 százalékos adónemtől, a Költségvetési Tanács (KT) elemzése szerint a tényleges bevétel 350 milliárd alatt alakulhat - írta a lap. Ebben komoly szerepe van annak, hogy a 2009 után esedékes visszaigénylések mintegy 75 milliárd forintot faragnak le a bevételekből: ez az összeg a pénzforgalom szemszögéből az idén hiányzik, az unió szemében döntő eredményszemlélet alapján azonban a múlt évet terheli, a 2010-es úgynevezett ESA-hiányt tehát nem növeli (a súlya mintegy 0,3 százalék lenne a GDP arányában).

rendezvenyajanlo2

A társaságiadó-bevétel azonban a visszaigénylések nélkül is messze elmarad az előirányzattól. Míg az eredeti költségvetés mind a 2008-ashoz, mind a 2009-eshez képest jelentős adóalap-bővüléssel számol az idén, ez már biztosan nem valósul meg. Az adózás előtti nyereség és a társasági adó alapja 2008-hoz képest tavaly sem volt képes bővülni, sőt, csekély mértékben még vissza is esett. Az idén az ad okot aggodalomra, hogy míg a múlt esztendő első hónapjában befolyt az év egészére remélt bevétel 55 százaléka, most ez a mutató - igaz, a közel 610 milliárd forintos, immár biztosan irreális célhoz képest - csupán 20 százalékon áll.


Forrás: fn.hu

 
 
 

Friss hírek

Elvárt béremelés, bérkompenzáció - Kérdések és válaszok a NAV-tól

2012-02-08 07:02:07

nav_logoKötelező‐e alkalmazni az elvárt béremelést? Miként kell kezelni a hónap közben érkező és távozó dolgozók ügyét? Kaphat-e szociális hozzájárulási adókedvezményt egyéni vállalkozó? Van köze a családi adókedvezménynek a bérkompenzációs kötelezettséghez?

Közbeszerzési értékhatárok 2012-ben

2012-02-08 06:33:57

public_procurement2012. január 1-jétől 2012. december 31-éig a közösségi eljárásrendben irányadó közbeszerzési értékhatárok a Magyar Köztársaság 2012. évi költségvetéséről szóló 2011. évi CLXXXVIII. törvény határozza meg.

Az új Közbeszerzési Törvényhez kapcsolódó végrehajtási rendeletek és egyéb jogszabályok

2012-02-08 05:30:05

kozbeszerzesek_tanacsa_logoAz új Kbt. végrehajtási rendeletekkel egybe szerkesztett változata dr. Barna Orsolya közbeszerzési szakértő gyakorlati kommentjeivel kiegészítve.

Bérkompenzáció 2012.: A SZÉP-kártya olcsóbb a béremelésnél

2012-02-07 02:06:47

vamosi_nagyJobban menő ágazatokban kis cégeknek is érdemes bevezetnie a Széchenyi Pihenő Kártyát: nincs költség, nincs adminisztráció, és jóval olcsóbb, mint a béremelés. Idén a cégükben személyesen közreműködők már nem maradnak ki a cafeteria új rendszeréből, és hosszabb távon a SZÉP-kártyák által generált forgalom csak emelkedhet. Interjú Vámosi-Nagy Szabolcs adószakértővel.

TOVÁBBI HÍREINK

 


Legyakoribb címkék

ado adóalap adóbevallás adócsökkentés adóelőleg adójóváírás adókedvezmény adókulcs adómentes adórendszer adós adótörvény adózás áfa állás APEH ár art bér béren kívüli juttatás beszámoló bevallás bírság cafeteria családi kedvezmény egyszerűsített foglalkoztatás eho ellenőrzés előleg elszámolás eva felszámolás fizetés foglalkoztatás gazdaság gazdaságpolitika gyes illeték ipa iparűzési adó járulék jövedelem jövedelemadó K+F környezetvédelmi termékdíj közbeszerzés közbeszerzési törvény kutatás-fejlesztés különadó magánnyugdíjpénztár minimálbér munkabér munkaidő munkáltató munkaszerződés munkavállaló munkaviszony NAV nyugdíj nyugdíjjárulék nyugdíjpénztár osztalék reform szabadság számla számvitel Széchenyi Pihenő kártya személyi jövedelemadó szerződés szja szuperbruttó támogatás társasági adó tartozás Tb termékdíj transzferár üdülési csekk vallalkozas VP vpop

1583 Budapest Pf 48. tel: (06 1) 220 03 63 fax: (06-1) 788-26-65       e-mail:  szervezes@systemmedia.hu     Jogi nyilatkozat

dv: