A szüretelekőket ellenőrzi az APEH

 

Kapcsolódó címkék: APEH, egyszerűsített foglalkoztatás

2010. szeptember 10. péntek, 05:22

szuretA szüret közeledtével fokozottan figyel a szőlőszedők foglalkoztatására az APEH - tájékoztatott az adóhatóság észak-magyarországi regionális igazgatósága. Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal közlése szerint az  őszi betakarítási munkáknál, szüreteken, szüreti rendezvényeken a korábbi gyakorlatnak megfelelően számítani lehet adóhatóság jelenlétére.


Gulyás Bernadett, az adóhatóság regionális igazgatóságának sajtóreferense elmondta: a betakarítási munkáknál, szüreteken elsősorban a foglalkoztatás szabályszerűségét vizsgálják majd az ellenőrök, míg a szüreti rendezvényeken a foglalkoztatás mellett a bevételek szabályszerű regisztrációját is ellenőrzik.

rendezvenyajanlo2

Az előzetes figyelemfelhívásnak az ad aktualitást, hogy az egyszerűsített foglalkoztatás szabályai augusztus 1-jétől jelentősen megváltoztak, s bár ezek a korábbi gyakorlathoz képest egyszerűsítéseket tartalmaznak, a bejelentés szabályait az idénymunkásokat foglalkoztató munkaadóknak is érdemes áttanulmányozniuk.

A mezőgazdasági idénymunka keretében foglalkoztatott munkavállaló után fizetendő közteher mértéke naponta csak 500 forint, ezért nem érdemes kockáztatni a szabálytalan foglalkoztatáshoz kapcsolódó jelentős bírságokat - emlékeztetett a szóvivő. Megjegyezte: a feketefoglalkoztatás felszámolása érdekében továbbra is várhatók összehangolt ellenőrzések a mezőgazdaságban és a feldolgozóiparban is


Forrás: privatbankar.hu

 
 
 

Friss hírek

Bérkompenzáció 2012.: A SZÉP-kártya olcsóbb a béremelésnél

2012-02-07 02:06:47

vamosi_nagyJobban menő ágazatokban kis cégeknek is érdemes bevezetnie a Széchenyi Pihenő Kártyát: nincs költség, nincs adminisztráció, és jóval olcsóbb, mint a béremelés. Idén a cégükben személyesen közreműködők már nem maradnak ki a cafeteria új rendszeréből, és hosszabb távon a SZÉP-kártyák által generált forgalom csak emelkedhet. Interjú Vámosi-Nagy Szabolcs adószakértővel.

Csökkenő nettó fizetések 2012-ben

2012-02-07 01:52:45

fizetesimeghagyasJanuár elején a vállalatok kiemelkedően magas aránya még nem tudott döntést hozni a béremelésekről. A cégek harmada úgy vágott bele az idei évbe, hogy nem látott tisztán a béremelések ügyében - derül ki a Hay Group felméréséből. A tanácsadó cég Magyarország 400-450 legnagyobb, legtöbb munkavállalót foglalkoztató vállalatát kérdezte meg a 2012-es béremelésekkel kapcsolatos elképzeléseikről. A Pénzcentrum.hu kérdésére válaszoló olvasók 37 százaléka nem kapott fizetésemelést, és emiatt csökkent a nettó bére.

Fontos változások a társasági jogban! Lassabb cégbejegyzésre és új jogszabályi követelményekre kell készülnie

2012-02-05 06:33:01

szamologep3A tavalyi év utolsó napjaiban hirdették ki azt a „salátatörvényt”, amely jelentősen módosítja a társasági jogi és cégeljárási szabályokat. Az alábbiakban a módosító törvény legfontosabb következményeit ismertetjük.

2012. évi I. törvény a munka törvénykönyvéről

2012-02-05 06:16:42

paragrafusMég tavaly elfogadta az országgyűlés, de csak 2012-ben hirdették ki a 2012. évi I. törvényt a Munka törvénykönyvéről. Az új szabályozás 2012. július 1-től hatályos. Ennek megfelelően 2012-től számtalan alapvető változás lép életbe, melyek mind a munkavállalókat, mind a munkáltatókat érintik.

TOVÁBBI HÍREINK

 


Legyakoribb címkék

ado adóalap adóbevallás adócsökkentés adóelőleg adójóváírás adókedvezmény adókulcs adómentes adórendszer adós adótörvény adózás áfa állás APEH ár art bér béren kívüli juttatás beszámoló bevallás bírság cafeteria családi kedvezmény egyszerűsített foglalkoztatás eho ellenőrzés előleg elszámolás eva felszámolás fizetés foglalkoztatás gazdaság gazdaságpolitika gyes illeték ipa iparűzési adó járulék jövedelem jövedelemadó K+F környezetvédelmi termékdíj közbeszerzés közbeszerzési törvény kutatás-fejlesztés különadó magánnyugdíjpénztár minimálbér munkabér munkaidő munkáltató munkaszerződés munkavállaló munkaviszony NAV nyugdíj nyugdíjjárulék nyugdíjpénztár osztalék reform szabadság számla számvitel Széchenyi Pihenő kártya személyi jövedelemadó szerződés szja szuperbruttó támogatás társasági adó tartozás Tb termékdíj transzferár üdülési csekk vallalkozas VP vpop

1583 Budapest Pf 48. tel: (06 1) 220 03 63 fax: (06-1) 788-26-65       e-mail:  szervezes@systemmedia.hu     Jogi nyilatkozat

dv: