A jó vezető titka a szervezés

 

Kapcsolódó címkék: tréning

2010. szeptember 10. péntek, 06:08

fonok2Az egyik legfontosabb vezetői feladat a szervezés. Annak érdekében, hogy a cégen belül megfelelő gördülékenységgel menjen a munka, számos dologra tekintettel kell lenni egy menedzsernek.

A vezetőknek, legyenek cégvezetők, vagy kereskedelmi, értékesítési részleg élén álló személy, a szervezés során a következő részfeladatokra kell koncentrálniuk:

  • Az értékesítők csak akkor fogják tudni a várt eredményeket produkálni, ha a vezetéstől megkapják a szükséges információkat. Éppen ezért fontos, hogy a szervezés részét képezze a megfelelő információnyújtás.
  • A vezető feladata, hogy az egyes feladatokat kiossza, vagyis kijelölje a megfelelő értékesítőt, meghatározza a határidőket stb. Azt is látnunk kell ebben a folyamatban, hogy nem csupán munkát adunk át, hanem felelősséget is. Mindezt éreztetnünk kell az értékesítőkkel is, tájékoztatnunk kell őket a jutalmakról és az esetleges büntetésekről egyaránt. Ez utóbbi azért lényeges, hogy érezzék annak súlyát, hogy innentől minden az ő kezükben van. Ez az érzés viszont motiváltabbá és eredményesebbé fogja őket tenni, hiszen érzik a megbecsülést, s ez mindennek az alapja.

fonokVezetőként fontos, hogy ne vegyünk mindent a nyakunkba. Ha túlterheljük magunkat, akkor csak ártunk a szervezetnek. Ráadásul sokkal kevésbé hatékonyan teljesítenek az értékesítők, ha a vezetők folyamatosan ellenőrzik őket, és nem hagyják, hogy (természetesen meghatározott kereteken belül) kiéljék kreativitásukat. Ilyen környezetben könnyen veszítenek motivációjukból, melynek eredménye vagy az egyre romló teljesítmény lesz, vagy a munkahelyi elvándorlás.



rendezvenyajanlo2


Fontos azonban látnunk, hogy csak akkor van lehetőségünk kiadni a kezünkből a feladatokat, ha értékesítőink valóban értenek szakmájukhoz. Éppen ezért lényeges, hogy mérjük fel a képességeket, készségeket, és ahol lehetőségünk van, segítsük a személyes fejlődést. Ennek biztosítása nem csupán azt eredményezi, hogy biztos kezekbe adjuk át a munkát, hanem azt is, hogy a továbbképzéseken megszerzett tapasztalatok tovább növelhetik értékesítőink önbecsülését. Az önbecsülés szintje pedig kihatással lesz a munkahelyhez való lojalitásra, illetve az eredményességre egyaránt.

A szervezés során mindig figyelnünk kell arra, hogy az igazságtalanságokat kiküszöböljük. Fontos, hogy értékesítőink érezzék, hogy a szervezet igazságos alapokon működik. Mindenki ugyanolyan mértékben jutalmaznak és büntetnek. A területek elosztásában is az igazságosság elvét kell követnünk. A megfelelő munkaelosztás azért is fontos, mert elkerülhetjük, hogy egyes üzletkötőket túlterheljünk (ezzel csökkentve teljesítményüket), másokat pedig hátrányos helyzetbe hozzunk (ezzel elvéve kedvüket a munkától).  Személyes okok miatt nem lehet relatív a büntetés és a jutalom aránya. Amennyiben az igazságosság elvét követjük, értékesítőink elégedettek lesznek a munkahelyi körülményeikkel. A tiszta szabályok elégedettséget és biztonságot jelentenek az üzletkötők számára, és egy ilyen környezetben sokkal motiváltabbak lesznek, és sokkal jobb eredményeket fognak hozni.



Forrás: mfor.hu

 
 
 

Friss hírek

Bérkompenzáció 2012.: A SZÉP-kártya olcsóbb a béremelésnél

2012-02-07 02:06:47

vamosi_nagyJobban menő ágazatokban kis cégeknek is érdemes bevezetnie a Széchenyi Pihenő Kártyát: nincs költség, nincs adminisztráció, és jóval olcsóbb, mint a béremelés. Idén a cégükben személyesen közreműködők már nem maradnak ki a cafeteria új rendszeréből, és hosszabb távon a SZÉP-kártyák által generált forgalom csak emelkedhet. Interjú Vámosi-Nagy Szabolcs adószakértővel.

Csökkenő nettó fizetések 2012-ben

2012-02-07 01:52:45

fizetesimeghagyasJanuár elején a vállalatok kiemelkedően magas aránya még nem tudott döntést hozni a béremelésekről. A cégek harmada úgy vágott bele az idei évbe, hogy nem látott tisztán a béremelések ügyében - derül ki a Hay Group felméréséből. A tanácsadó cég Magyarország 400-450 legnagyobb, legtöbb munkavállalót foglalkoztató vállalatát kérdezte meg a 2012-es béremelésekkel kapcsolatos elképzeléseikről. A Pénzcentrum.hu kérdésére válaszoló olvasók 37 százaléka nem kapott fizetésemelést, és emiatt csökkent a nettó bére.

Fontos változások a társasági jogban! Lassabb cégbejegyzésre és új jogszabályi követelményekre kell készülnie

2012-02-05 06:33:01

szamologep3A tavalyi év utolsó napjaiban hirdették ki azt a „salátatörvényt”, amely jelentősen módosítja a társasági jogi és cégeljárási szabályokat. Az alábbiakban a módosító törvény legfontosabb következményeit ismertetjük.

2012. évi I. törvény a munka törvénykönyvéről

2012-02-05 06:16:42

paragrafusMég tavaly elfogadta az országgyűlés, de csak 2012-ben hirdették ki a 2012. évi I. törvényt a Munka törvénykönyvéről. Az új szabályozás 2012. július 1-től hatályos. Ennek megfelelően 2012-től számtalan alapvető változás lép életbe, melyek mind a munkavállalókat, mind a munkáltatókat érintik.

TOVÁBBI HÍREINK

 


Legyakoribb címkék

ado adóalap adóbevallás adócsökkentés adóelőleg adójóváírás adókedvezmény adókulcs adómentes adórendszer adós adótörvény adózás áfa állás APEH ár art bér béren kívüli juttatás beszámoló bevallás bírság cafeteria családi kedvezmény egyszerűsített foglalkoztatás eho ellenőrzés előleg elszámolás eva felszámolás fizetés foglalkoztatás gazdaság gazdaságpolitika gyes illeték ipa iparűzési adó járulék jövedelem jövedelemadó K+F környezetvédelmi termékdíj közbeszerzés közbeszerzési törvény kutatás-fejlesztés különadó magánnyugdíjpénztár minimálbér munkabér munkaidő munkáltató munkaszerződés munkavállaló munkaviszony NAV nyugdíj nyugdíjjárulék nyugdíjpénztár osztalék reform szabadság számla számvitel Széchenyi Pihenő kártya személyi jövedelemadó szerződés szja szuperbruttó támogatás társasági adó tartozás Tb termékdíj transzferár üdülési csekk vallalkozas VP vpop

1583 Budapest Pf 48. tel: (06 1) 220 03 63 fax: (06-1) 788-26-65       e-mail:  szervezes@systemmedia.hu     Jogi nyilatkozat

dv: