Ma már aligha lehet kétséges, hogy 2011-től a személyi jövedelemadó bevételek több mint 28 százalékkal, a társasági adó bevételek pedig több mint 40 százalékkal lesznek kisebbek, mint a 2010. évi költségvetésben szereplő előirányzatok. A társasági adó bevétel elmaradását ugyan jelentősen (mintegy 100 milliárddal) túlkompenzálják az extra (pénzintézeti, egyes ágazatokat terhelő) adók, az egykulcsos személyi jövedelemadóra való áttérés azonban a maga több mint 500 milliárdos tételével jelentős bevétel hiányt eredményez. Az előbbiek kapcsán két logikai bukfencre, más szóval kockázatra hívnám fel a figyelmet.

Az első gazdaságpolitikai jellegű. A költségvetés tervezete azon alapszik, hogy a lakosságnál maradó jelentős jövedelemtöbblet a belső fogyasztás élénkülését, és ezzel a növekedés gyorsulását eredményezi, ami így megteremti a hiány fedezetét. Erre utal például az ÁFA bevételek közel 8  százalékosra tervezett növekedése is.

Más oldalról, ahogy erre már többen rámutattak, a nagyobb felhasználható jövedelem jelentős része (a drága hitelek államilag is ösztökélt visszafizetésével, vagy biztonsági tartalékok képzésével) a lakossági megtakarításokat fogja növelni. Ez a megtakarítási többlet azonban nem bővíti a pénzügyi közvetítés lehetőségeit, hiszen egyrészt az az államilag is gerjesztett bankellenesség a hitelfelvételi kedvet elapasztotta, másrészt a különadók, a portfóliók romlása miatti többlet jövedelem és tőke igény miatt a közvetítők sem lesznek képesek a hitelezés bővítésére.

Nem igazolható tehát, hogy az alacsonyabb jövedelemadó a megtakarítások növekedése révén többlet forrásokat juttat a gazdaságba, hiszen egyfelől ezeket a költségvetésből hiányzó bevételek finanszírozása felemészti, másfelől ehhez a pénzügyi közvetítő rendszer (jelesül a bankok) pozícióját, nem hogy gyengíteni, hanem erősíteni kellene.

A személyi jövedelemadó progresszivitásának és mértékének csökkentése nem eleme a versenyképes gazdaság kialakításának sem. Az elszámolt bérek és azok közterhei jelentenek költséget a vállalkozásoknak, a már kifizetett költségek kedvezőbb adóztatása nem járul hozzá a vállalati költségek csökkentéséhez, a gazdasági aktivitás növeléséhez. A legversenyképesebb adórendszerre való hivatkozás akkor lenne elfogadható indok, ha azt feltételeznénk, hogy a magas személyi jövedelemadó miatt jelentős migráció indulna el Magyarországról az alacsonyabb adószintű országok felé, és/vagy ezzel a magas adóztatási szintű országokból munkavállalókat lehetne ide csábítani. Ezt az érvet maga a kormányzat sem tartotta elfogadhatónak, amikor például a sokkal mobilabb bankszféra élt vele.

A gazdaságpolitikai szempontból kockázatos lépés ugyanakkor jövedelem- és adópolitikai szempontból még vitathatóbb. Nem csak azért, mert meggyőződésem szerint a jövedelem különbségek növekedése, a szolidaritás aggasztó hiánya éppen, hogy nem az adó linearitását és szintjének csökkentését, hanem a progresszív jelleg fenntartását és erősítését igényelné. Hanem főként azért, mert az adórendszer módosítása nem egységes logika alapján történik, éppen ott épít be progresszív elemeket, ahol elfogadható a linearitás (vállalati adók) és ezzel teljes zavart okoz az adórendszerben.