Ahol még nem fogadják el az Erzsébet-utalványt

 

Kapcsolódó címkék: Erzsébet-utalvány, Nemzeti Üdülési Szolgálat

2012. január 29. vasárnap, 06:57
tescoA Reál, a Coop, a CBA üzletekben már februártól fizethetünk az Erzsébet-utalvánnyal. A többi nagy láncban azonban egyelőre hiába kapjuk elő a pénztárnál.  Az eddigi sajtótájékoztatókon azt hangsúlyozták az illetékesek: semmi olyanról nincs szó, hogy csak hazai élelmiszerboltokra szabnák az Erzsébet-utalványt, és a multikkal ne akarnának tárgyalni az elfogadásáról. Azt mondták,  tárgyalnak mindenkivel, csak másokkal még nem írták alá a megállapodást.

<< JELENTKEZZEN KEDVEZMÉNNYEL KONFERENCIÁNKRA ITT! >>

KIKÜLDETÉS, KIRENDELÉS, ÜZLETI ÚT - A JUTTATÁSOK ELSZÁMOLÁSA, GYAKORLATA
Adóreggeli a PWC szakértőjével

2012 / május / 22 / kedd

Kapcsolódó cikkeink:

Az elfogadóhelyek listájában azonban továbbra is csak a három hazai bolthálózat szerepel. Kíváncsiak voltunk, a többiek mikor kerülnek be ebbe a klubba, de a Nemzeti Üdülési Szolgálattól (NÜSZ) nem kaptunk választ a kérdésünkre. Ezért aztán az áruházláncokhoz fordultunk.

Auchan

A Nemzeti Üdülési Szolgálat (NÜSZ) még nem kereste meg az Auchant azzal, hogy szeretne velük szerződést kötni az Erzsébet-utalvány forgalmazására, ezért az áruházlánc kommunikációs igazgatója, Gillemot Katalin nem is tudott választ adni arra, hogy belátható időn belül mikor tudják majd elfogadni a februártól forgalomba kerülő új étkezési jegyet. Ma csak annyi biztos, hogy cégük is szeretne bekerülni az elfogadóhelyek közé.

Az áruházlánc már próbálta felvenni a kapcsolatot a NÜSZ-szel, de eddig tárgyalásra még nem került sor. Legutóbb a múlt heti Cafeteria 2012 szakmai konferencián keresték meg a Nemzeti Üdülési Szolgálatot, s akkor ígéretet kaptak arra, hogy még ezen a héten elkezdődhetnek a tárgyalások annak érdekében, hogy az Achanban is lehessen fizetni az Erzsébet-utalvánnyal.

Az áruházlánc pénztárainál egyébként 7 különböző kibocsátó 15 utalványát (és kártyáját) fogadják el, s éves forgalmuk 5-7 százaléka származik az ilyen típusú vásárlásokból. A piacon tavaly debütált Posta Paletta étkezési utalvány kibocsátójával is rögtön szerződést kötöttek, s erre törekednek minden új céggel.

Partnereik már érdeklődtek, hogy vajon az Auchan is az elfogadók között lesz-e, s ha igen, mikortól, de nem tudtak nekik konkrét választ adni. Gillemot Katalin nem tud róla, hogy a nagy láncok (a Reál, a Coop, a CBA kivételével - a szerkesztő) bármelyikének is szerződése lenne az Erzsébet-utalvány forgalmazására.

Tesco és Spar

Bár a Tescót eddig még nem kereste meg az Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány (MNÜA), az áruházlánc továbbra is nyitott a lehetőségre, és vizsgálja az Erzsébet-utalvány alkalmazásának részleteit - fogalmaztak. Annyit tudtunk még meg a sajtóosztálytól, hogy a Tesco viszont már megkereste ez ügyben az MNÜA-t, de érdemi választ eddig nem kapott. Jelenleg 8 kibocsátó különböző utalványait fogadják el a lánc áruházaiban.

A Spar kicsit előrébb tart, mint a két másik lánc. Hálózatuk ugyanis már tárgyalásban áll az MNÜA-val az Erzsébet-utalvány elfogadására. De mindaddig, amíg e tárgyalások kimenetele nem ismert, nem tudnak érdemben nyilatkozni - írta megkeresésünkre Fehér István kommunikációs vezető. Jelenleg egyébként minden jelentős kibocsátó utalvány- és kártyaalapú cafeteria juttatását elfogadják, valamennyi áruházukban. Több áruházlánchoz is elküldtük kérdéseinket, de másoktól válasz még nem érkezett.

A dolgozókkal tolnak ki

Az, hogy egyelőre csak a három hazai lánccal szerződött a NÜSZ, bizonyára gondot okoz majd azoknál a cégeknél (és dolgozóiknál), amelyeknél igény lenne rá, hogy más üzletekben is elkölthessék az Erzsébet-utalványt. Kérdés, hogy ezek a cégek (és dolgozók) hogyan döntenek, amíg a többi áruházláncban nem fogadják el a jegyeket. Nem is igényelnek Erzsébet-utalványt, vagy kivárnak, amíg szélesedik az elfogadói kör? Esetleg igényelnek a tavalyról megszokott utalványokból, vállalva azt is, hogy ezeknél magasabb az adóteher (51,17 százalék), mint az Erzsébet-utalványnál (30,94 százalék).

Étkezési cafeteria

Erzsébet-utalványt maximum havi ötezer forint értékben adhat kedvezményes adózással a munkáltató a cafeterián belül. Ha ezt meghaladja a jegyek értéke, annak adója is 51,17 százalék. Az Erzsébet-utalvány idén hideg és meleg étkezésre is beváltható. Tavaly még havi 18 ezer forintért lehetett hideg-meleg étkezési jegyet kapni kedvezményes adózással (19,04 százalék).

Ezenkívül a Széchenyi Pihenőkártya vendéglátás keretére lehet évi 125 ezer forintot vagy kizárólag munkahelyi étkezdében történő felhasználásra havi 12 500 forintnyi béren kívüli juttatást kapni kedvezményes adózással. Ha valaki mindhárom formát igényli, akkor, akár évi 360 ezer forintnyi is lehet az éves étkezési kerete. 

A Nemzeti Üdülési Szolgálattól szerettünk volna arra is választ kapni, hogy ki finanszírozza az Erzsébet-utalvány reklámkampányát, s hogy mennyibe kerül az új béren kívüli juttatás bevezetése, de választ erre a kérdésünkre sem küldtek, többszöri, ismételt megkeresésünkre sem.


Forrás: fn.hu

 
 
 

Friss hírek

Élelmiszer-lánc felügyeleti díj 2012. Mennyi? Kire vonatkozik? Hogyan tegyük meg a bevallást?

2012-05-17 07:03:08

szamolAz élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló 2008. évi XLVI. törvény 47/B. § alapján élelmiszerlánc-felügyelet alá tartozó tevékenységet végző személyeknek és vállalkozásoknak 2012-től élelmiszerlánc-felügyeleti díjat kell fizetniük. A továbbiakban összefoglaljuk, hogy kit érint, mennyit kell fizetni, miket kellene tenni a bevallás benyújtásához.

Utaljon eurót olcsóbban a határon túlról, milliókat takarít meg!

2012-05-17 06:47:54

e_szamlaEgynapos kirándulással csaknem évi kétmillió forintot nyerni? Lehetséges, ha egy aktív uniós kapcsolatokkal rendelkező kkv pénzforgalmának lebonyolításához például Szlovákiában nyit számlát. Ez derült ki miután nagyító alá vettük a magyar vállalkozói számlák költségeit a határon innen és túl, különös tekintettel a devizában fogadott és küldött tételekre.

Itt a legújabb adó! Jövőre értéknövekedési adót vethet ki a kormány a magyar ingatlanokra

2012-05-16 06:14:42

elado_hazJövőre tízszázalékos értéknövekedési hozzájárulást - lényegében adót - fizethetnek az önkormányzatoknak az ingatlanuktól megváló tulajdonosok - derül ki egy kedden megjelent törvénytervezetből. Az adó kivetésének feltétele, hogy az adott területen lévő ingatlanok értékéről legyen nyilvántartás. A kormány az építési törvény módosításával jövőre bevezetné az értéknövekedési hozzájárulást, amit az ingatlantulajdonosoknak kellene megfizetniük az eladás után - derül ki a kormány holnapján kedden megjelent tervezetből.

Hogyan kerüljük ki a telefonadót!

2012-05-16 05:59:36

okostelefonA kormány új kétforintos percenkénti telefonadó bevezetését tervezi, melytől már az idei évben 25-30 milliárdos extrabevételt remél. A pecdíjak és a telefonadó kikerülése azonban van lehetőség, a kb. 2 millió okostelefont felhasználó, akár teljesen ingyenesen is beszélgethet az interneten keresztül.

TOVÁBBI HÍREINK

 

Barátaink a Facebook -on



Legyakoribb címkék

ado adóalap adóbevallás adócsökkentés adóelőleg adójóváírás adókedvezmény adókulcs adómentes adórendszer adós adótörvény adózás áfa állás APEH ár art bér béren kívüli juttatás beszámoló bevallás bírság cafeteria családi kedvezmény egyszerűsített foglalkoztatás eho ellenőrzés előleg elszámolás eva felszámolás fizetés foglalkoztatás gazdaság gazdaságpolitika gyes illeték ipa iparűzési adó járulék jövedelem jövedelemadó K+F környezetvédelmi termékdíj közbeszerzés közbeszerzési törvény kutatás-fejlesztés különadó magánnyugdíjpénztár minimálbér munkabér munkaidő munkáltató munkaszerződés munkavállaló munkaviszony NAV nyugdíj nyugdíjjárulék nyugdíjpénztár osztalék reform szabadság számla számvitel Széchenyi Pihenő kártya személyi jövedelemadó szerződés szja szuperbruttó támogatás társasági adó tartozás Tb termékdíj transzferár üdülési csekk vallalkozas VP vpop

1583 Budapest Pf 48. tel: (06 1) 220 03 63 fax: (06-1) 788-26-65       e-mail:  szervezes@systemmedia.hu     Jogi nyilatkozat

dv: