"étkezési utalvány" címkéhez tartozó tartalmak

A Széchenyi Pihenőkártya (SZÉP-kártya) hatásai a magyar gazdaságban

szechenyi_kartya2Alapjaiban változtatta meg a béren kívüli juttatások rendszerét a SZÉP Kártya. Ami korábban volt, már nincs, az átlag munkavállalót leginkább érintő hideg és meleg étkezési utalványok helyét a SZÉP Kártya vendéglátási alszámlája és az Erzsébet-utalvány veszi át. A Pénzügykutató Zrt. közleménye szerint azt vizsgálták, hogy az új rendszer valóban hozhat-e olyan megtakarításokat, amely indokolja az állami beavatkozást.

Étkezési utalványok - átrendeződő piac 2012-ben

etkezesi_utalvanyÁtrendeződhet az étkezésiutalvány-piac. Az adóváltozások az Erzsébet-utalványnak kedveznek, de a dolgozók rosszul járhatnak. A cégek hamarosan kiadják az idei első cafeteria csomagokat. Eddig az étkezési utalvány volt a legnépszerűbb béren kívüli juttatás, s felmérések szerint valószínűleg ez az idén is így lesz. A változások miatt azonban elképzelhető, hogy a dolgozók egy része nem lesz elégedett. Kérdés, hogy ez mennyire lesz fontos szempont a munkáltatóknál. Ettől függhet az is, mennyire rendeződik át az étkezésiutalvány-piac.

A közigazgatási és igazságügyi miniszter 39/2011. (XII. 29.) KIM rendelete az Erzsébet-utalvány kibocsátásáról

erzsebet_utalvanyA személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény 81. § (4) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. Rendelet 12. § j) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva, az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 73. § c) pontjában meghatározott feladatkörében eljáró nemzetgazdasági miniszterrel egyetértésben, a következőket rendelem el:

Étkezési utalványok: sok a félreértés a munkahelyi étkeztetéssel kapcsolatban

szechenyi_pihenokartya2Jövőre három eltérő felhasználású és formájú étkezési juttatás (Erzsébet-utalvány, SZÉP-kártya és üzemi étkeztetés), illetve ezek kombinációja között kell választani.  Az szja-törvény értelmében a munkáltató havi 12500 forint értékben támogathatja a munkavállalói munkahelyi étkezést.  Akiknél van ilyen étkezde, azok már nagyon tervezik e kedvezmény kihasználását, de érdemes egy-két szóra odafigyelni a törvény szövegében.

A munkavállalók számára fontos az étkezési utalvány

cafeteria_1A KutatóCentrum júniusban végzett online kutatást: ezer embert kérdeztek meg, hogy feltérképezzék a lakosság véleményét az étkezési utalványok használatáról, továbbá azt, hogy hol, mikor és mire költik el a cafeteriának ezt az elemét. A megkérdezett 18 és 64 év közöttiek 72 százaléka legalább egyszer fizetett étkezési utalvánnyal az elmúlt egy évben. A felhasználók több mint háromnegyede úgy látja, sok elfogadóhelyen tudnak fizetni a papír csekkekkel, 56 százalékuk szerint pedig így gyakrabban adódik lehetőségük arra, hogy éttermekbe, kifőzdékbe járjanak, vagy ételt rendeljenek.

A fizetések alapján szakad a Cafeteria

cafeteria_1A nettó bérek szinten tartásához 2013-ig bizonyos jövedelemsávokban jókora emelésekre lesz szükség. Ehhez viszont akár béren kívüli juttatást is hozzá lehetne számolni − valahogy. Emiatt várható, hogy a juttatások alkalmazása két részre szakad, az alacsonyabb jövedelmeknél kizárólag az azonnal elkölthető utalványokra korlátozódik a kör. A magasabb jövedelmeknél működik majd a klasszikus cafeteria-rendszer.

Csökkent a cafeteria keret 2010-hez képest

cafeteria2011_001Az idén 2010-hez képest 10 százalékkal csökkent az átlagos kafetéria keret összege, átlag 276.842 forint lett. A csökkenés oka a szakértők szerint a koncentráltabb költségerőforrás gazdálkodás. Az öt legnépszerűbb kafetéria elem: az étkezési utalvány, az üdülési csekk, az egészségpénztár, a helyi bérlet, valamint a nyugdíjpénztár, ezek együtt a keret 87,8 százalékát teszik ki. A népszerű elemek mellett szól a minimális adminisztrációs igény és az, hogy a felhasználás a napi életvitelhez köthető.

Cafeteria 2011.: Az étkezési utalványok előnye tovább nőtt!

grafikon5Jelentős változások mentek végbe a béren kívüli juttatások rendszerében. Idén a legfontosabb változás, hogy a korábban korlátlan mértékig igénybe vehető adómentes internet támogatás adókötelessé vált, illetve havi 5 ezer forintban korlátozták. E mellett elmondható, hogy az öt igazán népszerű juttatás pozíciója idén is megingathatatlannak bizonyult.

Jelentős változások a cafeteria rendszerben

szja3Jelentősen átalakulhat jövőre a béren kívüli juttatások alkalmazása, mivel alapvető változások lépnek életbe a szabályozásban. Első pillantásra a legfontosabbnak az tűnhet, hogy jövőre 19 százalék lesz a kedvezményes juttatások adótartalma a mostani 25 helyett, ám a valódi átalakulást nem ez hozza majd.

Béren kívüli juttatások: Változások a szabályokban

puzzleIgaz, hogy még csak rövid idő telt el azóta, hogy 2010. november 19-én kihirdették a 2011. évi adótörvény-változásokat, de az új szabályok életbelépéséig hátralévő idő rövidsége miatt már most szükséges elkezdeni a jövő évi munkavállalói ösztönző rendszerek tervezését. Annak ellenére, hogy egyes béren kívüli juttatások továbbra is adókötelesek maradnak – sőt megszűnik az internetjuttatás adómentessége –, a vonatkozó adómérték csökkenése következtében a munkabér növelése helyett jövőre még inkább megéri a béren kívüli juttatások összegének emelésére helyezni a hangsúlyt.

Cafeteria 2011

cafeDr. Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter 2010. október 16-án nyújtotta be a  Kormány T/1376-os számú, többek között az adó- és járuléktörvényeket is érintő  törvénymódosító javaslatát. A 136 oldalas törvényjavaslat tárgyalási módja a  www.parlament.hu oldalon található információk szerint sürgős és kitér a béren kívüli juttatásokra is, így várhatóan a 2011. évi cafeteria rendszerek már a most tárgyalandó  törvényjavaslat változásainak megfelelően alakulhatnak át. A törvényjavaslat teljes szövegezése a fenti címen tölthető le.

 
 
 

Friss hírek

Élelmiszer-lánc felügyeleti díj 2012. Mennyi? Kire vonatkozik? Hogyan tegyük meg a bevallást?

2012-05-17 07:03:08

szamolAz élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló 2008. évi XLVI. törvény 47/B. § alapján élelmiszerlánc-felügyelet alá tartozó tevékenységet végző személyeknek és vállalkozásoknak 2012-től élelmiszerlánc-felügyeleti díjat kell fizetniük. A továbbiakban összefoglaljuk, hogy kit érint, mennyit kell fizetni, miket kellene tenni a bevallás benyújtásához.

Utaljon eurót olcsóbban a határon túlról, milliókat takarít meg!

2012-05-17 06:47:54

e_szamlaEgynapos kirándulással csaknem évi kétmillió forintot nyerni? Lehetséges, ha egy aktív uniós kapcsolatokkal rendelkező kkv pénzforgalmának lebonyolításához például Szlovákiában nyit számlát. Ez derült ki miután nagyító alá vettük a magyar vállalkozói számlák költségeit a határon innen és túl, különös tekintettel a devizában fogadott és küldött tételekre.

Itt a legújabb adó! Jövőre értéknövekedési adót vethet ki a kormány a magyar ingatlanokra

2012-05-16 06:14:42

elado_hazJövőre tízszázalékos értéknövekedési hozzájárulást - lényegében adót - fizethetnek az önkormányzatoknak az ingatlanuktól megváló tulajdonosok - derül ki egy kedden megjelent törvénytervezetből. Az adó kivetésének feltétele, hogy az adott területen lévő ingatlanok értékéről legyen nyilvántartás. A kormány az építési törvény módosításával jövőre bevezetné az értéknövekedési hozzájárulást, amit az ingatlantulajdonosoknak kellene megfizetniük az eladás után - derül ki a kormány holnapján kedden megjelent tervezetből.

Hogyan kerüljük ki a telefonadót!

2012-05-16 05:59:36

okostelefonA kormány új kétforintos percenkénti telefonadó bevezetését tervezi, melytől már az idei évben 25-30 milliárdos extrabevételt remél. A pecdíjak és a telefonadó kikerülése azonban van lehetőség, a kb. 2 millió okostelefont felhasználó, akár teljesen ingyenesen is beszélgethet az interneten keresztül.

TOVÁBBI HÍREINK

 

Barátaink a Facebook -on



Legyakoribb címkék

ado adóalap adóbevallás adócsökkentés adóelőleg adójóváírás adókedvezmény adókulcs adómentes adórendszer adós adótörvény adózás áfa állás APEH ár art bér béren kívüli juttatás beszámoló bevallás bírság cafeteria családi kedvezmény egyszerűsített foglalkoztatás eho ellenőrzés előleg elszámolás eva felszámolás fizetés foglalkoztatás gazdaság gazdaságpolitika gyes illeték ipa iparűzési adó járulék jövedelem jövedelemadó K+F környezetvédelmi termékdíj közbeszerzés közbeszerzési törvény kutatás-fejlesztés különadó magánnyugdíjpénztár minimálbér munkabér munkaidő munkáltató munkaszerződés munkavállaló munkaviszony NAV nyugdíj nyugdíjjárulék nyugdíjpénztár osztalék reform szabadság számla számvitel Széchenyi Pihenő kártya személyi jövedelemadó szerződés szja szuperbruttó támogatás társasági adó tartozás Tb termékdíj transzferár üdülési csekk vallalkozas VP vpop

1583 Budapest Pf 48. tel: (06 1) 220 03 63 fax: (06-1) 788-26-65       e-mail:  szervezes@systemmedia.hu     Jogi nyilatkozat

dv: