"Erzsébet-utalvány" címkéhez tartozó tartalmak

Erzsébet-utalvánnyal is fizethetünk a Tescoban

tescoA kibocsátó állami cég és a Tesco több hónapos huzavona után megegyezett egymással az Erzsébet-utalványok elfogadásáról - tudta meg az [origo]. Az egyezséget hivatalosan a napokban készülnek bejelenteni, e szerint csak a nagy alapterületű egységekben, kizárólag élelmiszerre lehet majd elkölteni az utalványokat.

Tovobbra sem tudják fogadni az Erzsébet-utalványt a multi láncokban

tescoMár közel egy hónapja tárgyal a Nemzeti Üdülési Szolgálat (NÜSZ) az Erzsébet-utalványok elfogadásáról a multinacionális áruházláncokkal, de megállapodás még nem született egyikükkel sem. „Több nemzetközi élelmiszerlánccal megtörtént a kapcsolatfelvétel, és előrelépés, hogy néhányukkal már egyeztetések is voltak” – nyilatkozta Vámos György .

Döcög az Erzsébet-utalvány bevezetése

blog3Amíg kiderítik Brüsszelben, hány ponton jogsértő az utalványok államosítása, a naiv ügyfelek azt próbálják használni, ami van. A SZÉP-kártyához hasonlóan az Erzsébet-utalvány elfogadóhelyei is érdekesek lehetnek azoknak, akik vissza tudják fejteni a címekhez tartozó üzletneveket, mert azok nem derülnek ki a központi oldalról.

Diszkriminál az Erzsébet-utalvány?

europai_bizottsag_logoA szolgáltatásnyújtás teljes szabadságának érvényesülését vizsgálja az Európai Bizottság az újonnan bevezetett magyar étkezési jeggyel, az Erzsébet-utalvánnyal kapcsolatban. Értesülések szerint az európai uniós végrehajtó testülethez egyes piaci szereplőktől érkezett panasz.

Étkezési utalványok - átrendeződő piac 2012-ben

etkezesi_utalvanyÁtrendeződhet az étkezésiutalvány-piac. Az adóváltozások az Erzsébet-utalványnak kedveznek, de a dolgozók rosszul járhatnak. A cégek hamarosan kiadják az idei első cafeteria csomagokat. Eddig az étkezési utalvány volt a legnépszerűbb béren kívüli juttatás, s felmérések szerint valószínűleg ez az idén is így lesz. A változások miatt azonban elképzelhető, hogy a dolgozók egy része nem lesz elégedett. Kérdés, hogy ez mennyire lesz fontos szempont a munkáltatóknál. Ettől függhet az is, mennyire rendeződik át az étkezésiutalvány-piac.

Ahol még nem fogadják el az Erzsébet-utalványt

tescoA Reál, a Coop, a CBA üzletekben már februártól fizethetünk az Erzsébet-utalvánnyal. A többi nagy láncban azonban egyelőre hiába kapjuk elő a pénztárnál.  Az eddigi sajtótájékoztatókon azt hangsúlyozták az illetékesek: semmi olyanról nincs szó, hogy csak hazai élelmiszerboltokra szabnák az Erzsébet-utalványt, és a multikkal ne akarnának tárgyalni az elfogadásáról. Azt mondták,  tárgyalnak mindenkivel, csak másokkal még nem írták alá a megállapodást.

A közigazgatási és igazságügyi miniszter 39/2011. (XII. 29.) KIM rendelete az Erzsébet-utalvány kibocsátásáról

erzsebet_utalvanyA személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény 81. § (4) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. Rendelet 12. § j) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva, az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 73. § c) pontjában meghatározott feladatkörében eljáró nemzetgazdasági miniszterrel egyetértésben, a következőket rendelem el:

Erzsébet-utalvány vezeti a toplistát

erzsebet_utalvanyAkik már döntöttek a 2012. évi béren kívüli juttatásokról, azok közül a legtöbben az újonnan bevezetett Erzsébet-utalványt kérték. A toplistán az Erzsébet-utalvány mögött a Széchenyi pihenőkártya (SZÉP kártya) vendéglátás kerete végzett, az egészségpénztári/önsegélyező pénztári juttatás pedig a harmadik helyezett. 835 munkáltató friss adataira épült a Devise kutatása, amelyből összeállt a toplista. Az eredményeket a cég igazgatója, Dara Péter szakértő ismertette a Nemzeti Üdülési Szolgálat (NÜSZ) nemrégiben zajlott konferenciáján. A felmérésben a NÜSZ is közreműködött.

A Cafeteria 2012-ben másfélszeres adóval is megéri

szamologep4Van értelme a cafeteria-rendszer fenntartásának 2012-ben is. A cafeteria mellett szól, hogy bár adóterhelése másfélszeresére nőtt (19,04 százalékról 30,94 százalékra), még mindig csak kétharmadába kerül a munkáltatóknak, mint a munkabér. Ami kérdés, hogy lesz-e pénzük a cégeknek a cafeteriára az idén és ha igen, mennyi. Tegyük fel, hogy lesz. Nézzük, milyen cafateriát választhatunk idén.

Erzsébet utalványt több mint 600 ezeren igényeltek

erzsebet_utalvanyA január elsején bevezetett hideg ételek vásárlására fordítható Erzsébet-utalványt csak az idén meleg étel vásárlására is el lehet költeni, járulék mentesen, havi 5 ezer forintért, a kormányzat azért döntött így, hogy zökkenőmentes legyen az új cafeteria-rendszerre való átállás - mondta Guller Zoltán a Nemzeti Üdülési Szolgálat Kft. ügyvezető igazgatója az új cafeteria-rendszert bemutató sajtótájékoztatón.

Étkezési utalványok: sok a félreértés a munkahelyi étkeztetéssel kapcsolatban

szechenyi_pihenokartya2Jövőre három eltérő felhasználású és formájú étkezési juttatás (Erzsébet-utalvány, SZÉP-kártya és üzemi étkeztetés), illetve ezek kombinációja között kell választani.  Az szja-törvény értelmében a munkáltató havi 12500 forint értékben támogathatja a munkavállalói munkahelyi étkezést.  Akiknél van ilyen étkezde, azok már nagyon tervezik e kedvezmény kihasználását, de érdemes egy-két szóra odafigyelni a törvény szövegében.

 
 
 

Friss hírek

Élelmiszer-lánc felügyeleti díj 2012. Mennyi? Kire vonatkozik? Hogyan tegyük meg a bevallást?

2012-05-17 07:03:08

szamolAz élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló 2008. évi XLVI. törvény 47/B. § alapján élelmiszerlánc-felügyelet alá tartozó tevékenységet végző személyeknek és vállalkozásoknak 2012-től élelmiszerlánc-felügyeleti díjat kell fizetniük. A továbbiakban összefoglaljuk, hogy kit érint, mennyit kell fizetni, miket kellene tenni a bevallás benyújtásához.

Utaljon eurót olcsóbban a határon túlról, milliókat takarít meg!

2012-05-17 06:47:54

e_szamlaEgynapos kirándulással csaknem évi kétmillió forintot nyerni? Lehetséges, ha egy aktív uniós kapcsolatokkal rendelkező kkv pénzforgalmának lebonyolításához például Szlovákiában nyit számlát. Ez derült ki miután nagyító alá vettük a magyar vállalkozói számlák költségeit a határon innen és túl, különös tekintettel a devizában fogadott és küldött tételekre.

Itt a legújabb adó! Jövőre értéknövekedési adót vethet ki a kormány a magyar ingatlanokra

2012-05-16 06:14:42

elado_hazJövőre tízszázalékos értéknövekedési hozzájárulást - lényegében adót - fizethetnek az önkormányzatoknak az ingatlanuktól megváló tulajdonosok - derül ki egy kedden megjelent törvénytervezetből. Az adó kivetésének feltétele, hogy az adott területen lévő ingatlanok értékéről legyen nyilvántartás. A kormány az építési törvény módosításával jövőre bevezetné az értéknövekedési hozzájárulást, amit az ingatlantulajdonosoknak kellene megfizetniük az eladás után - derül ki a kormány holnapján kedden megjelent tervezetből.

Hogyan kerüljük ki a telefonadót!

2012-05-16 05:59:36

okostelefonA kormány új kétforintos percenkénti telefonadó bevezetését tervezi, melytől már az idei évben 25-30 milliárdos extrabevételt remél. A pecdíjak és a telefonadó kikerülése azonban van lehetőség, a kb. 2 millió okostelefont felhasználó, akár teljesen ingyenesen is beszélgethet az interneten keresztül.

TOVÁBBI HÍREINK

 

Barátaink a Facebook -on



Legyakoribb címkék

ado adóalap adóbevallás adócsökkentés adóelőleg adójóváírás adókedvezmény adókulcs adómentes adórendszer adós adótörvény adózás áfa állás APEH ár art bér béren kívüli juttatás beszámoló bevallás bírság cafeteria családi kedvezmény egyszerűsített foglalkoztatás eho ellenőrzés előleg elszámolás eva felszámolás fizetés foglalkoztatás gazdaság gazdaságpolitika gyes illeték ipa iparűzési adó járulék jövedelem jövedelemadó K+F környezetvédelmi termékdíj közbeszerzés közbeszerzési törvény kutatás-fejlesztés különadó magánnyugdíjpénztár minimálbér munkabér munkaidő munkáltató munkaszerződés munkavállaló munkaviszony NAV nyugdíj nyugdíjjárulék nyugdíjpénztár osztalék reform szabadság számla számvitel Széchenyi Pihenő kártya személyi jövedelemadó szerződés szja szuperbruttó támogatás társasági adó tartozás Tb termékdíj transzferár üdülési csekk vallalkozas VP vpop

1583 Budapest Pf 48. tel: (06 1) 220 03 63 fax: (06-1) 788-26-65       e-mail:  szervezes@systemmedia.hu     Jogi nyilatkozat

dv: