"adatvédelem" címkéhez tartozó tartalmak

Adatvédelmi felelős - Kétnapos szakmai képzés

AJÁNLÓ: 2012. január 1-jén új Adatvédelmi Törvény lépett hatályba: az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény. Az új törvény szerinti szabályoknak meg nem felelő adatkezelőknek az új adatvédelmi hatóság akár 10 millió forint bírságot is kiszabhat. Felértékelődik a belső adatvédelmi felelősök szerepe, hiszen komoly szankciókat helyez kilátásba a törvény, ha az adatkezelő törvényt sért. Fontossá válik, hogy a szervezetnél legyen legalább egy személy, aki az adatvédelmi jogszabályok és azok gyakorlati alkalmazásuk terén naprakész információkkal rendelkezik, és segítse az üzleti döntési és végrehajtási folyamatokat.


Cégünk belső adatvédelmi felelős képzésén elmélyült, gyakorlatias adatvédelmi tudást kap a résztvevő. A kis csoportos képzési forma (maximum 15 fő) ugyanis lehetővé teszi, hogy mindkét képzési nap gyakorlatilag egy folyamatos konzultációs lehetőség legyen előadónkkal.

A munkahelyi adatkezelés a bírói gyakorlat szemszögéből - Munkajogi Szakmai Reggeli

AJÁNLÓ:  Hogyan, milyen eszközökkel ellenőrizheti legális keretek között a munkáltató dolgozóját a munkahelyen és munkahelyén kívül? Mi minősül üzleti titoknak és milyen módon lehet az üzleti titkot megtartani? Mit használhat fel a munkáltató a bíróságon a munkavállalójával szemben? Hogyan lehet jogszerűen kezelni a személyes adatokat? Szakértő előadónk a szakmai nap során részletesen, sorra veszi ezeket a kérdéseket és gyakorlati példákkal ismerteti a hatályos szabályozást.

Tegye fel előre, jelentkezéskor kérdéseit és előadónk a rendezvény alatt biztosan megválaszolja!

Hírlevél legálisan, online marketingeszközök adatvédelme - Országos Adatvédelmi Konferencia

AJÁNLÓ: Egyre több hatóság bírságol a direkt marketing szabályok megsértése miatt. Képzésünket minden olyan cégnek ajánljuk, amelynek van honlapja vagy direkt marketing tevékenységgel népszerűsíti termékeit, szolgáltatásait. Minden holnap használ cookie-t, tárol IP-t – sokszor jogellenesen. 2011 augusztusától már csak előzetes hozzájárulással lehet cookie-t kezelni, 2012. január 1-jétől pedig az új Adatvédelmi Törvény szabályait is be kell tartani. Az új adatvédelmi hatóság akár 10 millió forint bírságot is kiszabhat!

Tegye fel előre, jelentkezéskor kérdéseit és előadónk a rendezvény alatt biztosan megválaszolja!

Adatvédelmi felelős - Kétnapos szakmai képzés

AJÁNLÓ: 2012. január 1-jén új Adatvédelmi Törvény lépett hatályba: az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény. Az új törvény szerinti szabályoknak meg nem felelő adatkezelőknek az új adatvédelmi hatóság akár 10 millió forint bírságot is kiszabhat. Felértékelődik a belső adatvédelmi felelősök szerepe, hiszen komoly szankciókat helyez kilátásba a törvény, ha az adatkezelő törvényt sért. Fontossá válik, hogy a szervezetnél legyen legalább egy személy, aki az adatvédelmi jogszabályok és azok gyakorlati alkalmazásuk terén naprakész információkkal rendelkezik, és segítse az üzleti döntési és végrehajtási folyamatokat.
Cégünk belső adatvédelmi felelős képzésén elmélyült, gyakorlatias adatvédelmi tudást kap a résztvevő. A kis csoportos képzési forma (maximum 15 fő) ugyanis lehetővé teszi, hogy mindkét képzési nap gyakorlatilag egy folyamatos konzultációs lehetőség legyen előadónkkal.

Adatvédelem a munkahelyen - Kamerás megfigyelőrendszerek működtetése - Szakmai Konferencia

AJÁNLÓ: A munkáltatók többsége úgy gondolja, a céges telefont a vállalat fizeti, miért ne vizsgálhatná a híváslistát. Az iroda a cég tulajdona, miért ne helyezhetne el kamerákat? Fontos tudnom, hogy leendő munkatársnőm szeretne-e a következő években gyermeket vállalni. De vajon ezek a személyes adatkezelések jogszerűek lesznek-e? Felhasználhatom-e bíróság előtt a titokban rögzített, a dolgozót leleplező felvételeket?

Adatvédelmi felelős - Kétnapos szakmai képzés

AJÁNLÓ: 2012. január 1-jén új Adatvédelmi Törvény lépett hatályba: az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény. Az új törvény szerinti szabályoknak meg nem felelő adatkezelőknek az új adatvédelmi hatóság akár 10 millió forint bírságot is kiszabhat. Felértékelődik a belső adatvédelmi felelősök szerepe, hiszen komoly szankciókat helyez kilátásba a törvény, ha az adatkezelő törvényt sért. Fontossá válik, hogy a szervezetnél legyen legalább egy személy, aki az adatvédelmi jogszabályok és azok gyakorlati alkalmazásuk terén naprakész információkkal rendelkezik, és segítse az üzleti döntési és végrehajtási folyamatokat.
Cégünk belső adatvédelmi felelős képzésén elmélyült, gyakorlatias adatvédelmi tudást kap a résztvevő. A kis csoportos képzési forma (maximum 15 fő) ugyanis lehetővé teszi, hogy mindkét képzési nap gyakorlatilag egy folyamatos konzultációs lehetőség legyen előadónkkal.

Adatvédelmi felelős  - Kétnapos szakmai képzés

AJÁNLÓ: 2012. január 1-jén új adatvédelmi törvény lépett hatályba: az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény. Az új adatvédelmi törvény szerinti szabályoknak meg nem felelő adatkezelőknek az új adatvédelmi hatóság akár 10 millió forint bírságot is kiszabhat.

Felértékelődik a belső adatvédelmi felelősök szerepe, hiszen komoly szankciókat helyez kilátásba a törvény, ha az adatkezelő törvényt sért. Fontossá válik, hogy a szervezetnél legyen legalább egy személy, aki az adatvédelmi jogszabályok és azok gyakorlati alkalmazásuk terén naprakész információkkal rendelkezik, és segítse az üzleti döntési és végrehajtási folyamatokat.

Cégünk belső adatvédelmi felelős képzésén elmélyült, gyakorlatias adatvédelmi tudást kap a részt vevő. A kis csoportos képzési forma (max. 15 fő) ugyanis lehetővé teszi, hogy mindkét képzési nap gyakorlatilag egy folyamatos konzultációs lehetőség legyen előadónkkal.

Új Adatvédelmi törvény 2012. - Országos Adatvédelmi Konferencia

AJÁNLÓ: 2012. január 1-jétől könnyebb lesz személyes adatot kezelni, már nem minden esetben szükséges az érintett személy hozzájárulása vagy a törvényi felhatalmazás. Díjköteles és nélkülözhetetlen lesz az adatvédelmi nyilvántartásba való bejelentés. Előadónk az új törvény rendelkezéseit összehasonlítja a korábbi szabályozással és annak gyakorlatával, illetve prognosztizálja az új Hatóság jogértelmezését.

Tegye fel előre, jelentkezéskor kérdéseit, és előadónk a rendezvény alatt biztosan megválaszolja!

Legális direkt marketing és adatkezelés az Új Reklámtörvény szemszögéből - Országos Szakmai Konferencia

AJÁNLÓ: A 2012. január 1-jével életbe lépő Új Reklámtörvény változásokat hoz a hazai DM tevékenység szabályozásában is. Előadásunkon ismertetésre kerül a jelenleg használt direkt marketing csatornákra (e-mail, SMS, MMS, fax, bluetooth, telefon, postai DM, automatizált telefonhívás) vonatkozó tételes, részletes szabályozás. Megtudhatjuk, hogy ha véletlenül a jogsértés talajára tévedtünk, miként tudjuk megvédeni adatbázisunkat és cégünket.

Tegye fel előre, jelentkezéskor kérdéseit és előadónk a rendezvény alatt biztosan megválaszolja!

Az adatvédelem helyzete 2012-től

innovation2011. július 11-én két adatvédelmi törvényt is elfogadott az Országgyűlés, az új adatvédelmi törvényt, valamint az elektronikus hírközlésről szóló törvény módosítását. Az új adatvédelmi törvény felváltja a jelenleg hatályos, a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló 1992. évi LXIII. törvényt, és elődjéhez hasonlóan részben implementálja az EU általános adatvédelmi irányelvét (95/46/EK). Az elektronikus hírközlésről szóló törvény módosítása többek között az EU elektronikus hírközlési adatvédelmi irányelvének (e-Privacy irányelv) új rendelkezéseit ülteti át a magyar jogba. Az adatvédelmi és információs jogok változásáról dr. Domokos N. Mártonnal beszélgettünk.

Az online marketing eszközök adatvédelme az új adatvédelmi szabályozás tükrében - Országos Szakmai Konferencia

AJÁNLÓ: Képzésünket minden olyan cégnek ajánljuk, amelynek van honlapja! Minden honlap használ cookie-t, tárol IP-t, sokszor jogellenesen. 2011 augusztusától már csak előzetes hozzájárulással lehet cookie-t kezelni. 2012. január 1-jétől pedig az új adatvédelmi törvény szabályait kell betartani.
Az új adatvédelmi hatóság 10 millió forint bírságot is kiszabhat, a szabályok megszegőire!

adoreggeli
Piackutatások adatvédelmi szabályai - Közvélemény- és piackutatási adatkezelések
- Üzleti reggeli

AJÁNLÓ: Adatvédelmi képzés minden cégnek, amely ügyfeleinek vásárlási szokásait, véleményét kutatja. Nem csak piackutató cégek végeznek kutatásokat, de piackutatók számára is ajánljuk képzésünket. Előadónk az elmúlt évek során nyolc piackutató cég adatvédelmi auditálását végezte el, valamint a két nagy piackutató szervezet illetve annak tagjai részére is tartott előadást.

Tegye fel előre, jelentkezéskor kérdéseit, és előadónk a rendezvény alatt biztosan megválaszolja!

adoreggeli
Terítéken a munkahelyi adatkezelés
- Adatvédelmi üzleti reggeli

AJÁNLÓ: Hogyan, és mire használhatjuk a munkavállalók adatait legálisan? A céges telefont a vállalat fizeti, miért ne vizsgálhatná a híváslistát? Az iroda a cég tulajdona, miért ne helyezhetne el kamerákat? De ezek a személyes adatkezelések jogszerűek? Felhasználhatom bíróság előtt a titokban rögzített, a dolgozót leleplező felvételeket?

adoreggeli
Kamerás megfigyelőrendszer üzemeltetése legálisan - Üzleti reggeli

AJÁNLÓ: Gombamód szaporodnak a kamerák az országban. A kisboltok, nagyáruházak, bankok, társasházak és hivatalok sorra telepítik a kamerarendszereket, sőt, már a buszokon és vonatokon is megfigyelnek. Figyelik az ügyfeleket, ellenőrzik a dolgozókat, sokszor tájékoztatás, hozzájárulás és az adatvédelmi biztos nyilvántartásába való bejelentés nélkül. Vajon mire fog menni az adatkezelő a jogellenesen készített felvételekkel…

A nyereményjátékok szervezésének adatvédelmi és jogi vonatkozásai Országos Szakmai Konferencia

AJÁNLÓ: Ugye Ön is részt vett már nyereményjátékon? Szívesen adta meg adatait? Bátrabban tenné meg, ha az adatvédelmi biztos által nyilvántartott olyan adatkezelésről lenne szó, amelyről megfelelően tájékoztat a játékszervező?

Önnek szól képzésünk, ha szeretné, ha az Ön által szervezett nyereményjátékokon is sokan részt vennének, adataikat biztonságban tudva. A szemináriumon az adatvédelmi törvényen és a direkt marketingre vonatkozó szabályokon keresztül megismerheti, milyen adatvédelmi és jogi kérdéseket vet fel egy nyereményjáték, és hogy e kérdésekre mi a megoldás.

Munkahelyi adatkezelés, adatvédelem Hogyan és mire használhatjuk a munkavállalók adatait legálisan?

AJÁNLÓ: A céges telefont a vállalat fizeti, miért ne vizsgálhatná a híváslistát? Az iroda a cég tulajdona, miért ne helyezhetne el kamerákat? Fontos tudnom, hogy leendő munkatársnőm szeretne-e a következő években gyermeket vállalni. De ezek a személyes adatkezelések jogszerűek? Felhasználhatom bíróság előtt a titokban rögzített, a dolgozót leleplező felvételeket?

Nyereményjátékok szervezésének adatvédelmi és jogi vonatkozásai

AJÁNLÓ: Ugye Ön is részt vett már nyereményjátékon? Szívesen adta meg adatait? Bátrabban tenné meg, ha az adatvédelmi biztos által nyilvántartott olyan adatkezelésről lenne szó, amelyről megfelelően tájékoztat a játékszervező?
Önnek szól képzésünk, ha szeretné, ha az Ön által szervezett nyereményjátékokon is sokan részt vennének, adataikat biztonságban tudva. A szemináriumon az adatvédelmi törvényen és a direkt marketingre vonatkozó szabályokon keresztül megismerheti, milyen adatvédelmi és jogi kérdéseket vet fel egy nyereményjáték, és hogy e kérdésekre mi a megoldás.

Munkahelyi adatkezelés adatvédelem Konferencia Hogyan és mire használhatjuk a munkavállalók adatait legálisan?

Ajánló: A céges telefont a vállalat fizeti, miért ne vizsgálhatná a híváslistát? Az iroda a cég tulajdona, miért ne helyezhetne el kamerákat? Fontos tudnom, hogy leendő munkatársnőm szeretne-e a következő években gyermeket vállalni. De ezek a személyes adatkezelések jogszerűek? Felhasználhatom bíróság előtt a titokban rögzített, a dolgozót leleplező felvételeket?


Kapcsolódó cikkünk:

Jogszerű-e megfigyelni a dolgozót?

Sok vezető kíváncsi arra, hogy a beosztottak valóban munkával töltik-e a munkaidőt. Érdeklődésük nem alaptalan, hiszen joggal várható el, hogy a dolgozók a rájuk kiszabott feladatokkal töltsék a munkaidőt. A megfigyelésre különböző - etikus és etikátlan - módszereket vetnek be, de mit engedélyez a jogszabály?

Tovább a cikkhez >>>

A nyereményjátékok szervezésének adatvédelmi kérdései Országos Marketing Konferencia

A szemináriumon az adatvédelmi törvény és a direkt marketingre vonatkozó szabályokon keresztül megismerheti, milyen adatvédelmi kérdéseket vet fel egy nyereményjáték, és hogy ezekre a  kérdésekre mi a megoldás.

rendezvenyajanlo2

Adatkezelés DM legálisan A hatóságok eddigi gyakorlata

Ajánló: Rendezvényünk során ismertetésre kerül a jelenleg használt direkt marketing csatornákra (e-mail, SMS, MMS, fax, bluetooth, telefon, postai DM, automatizált telefonhívás) vonatkozó tételes, részletes szabályozás. Megtudhatjuk, hogy ha véletlenül a jogsértés talajára tévedtünk, miként tudjuk megvédeni adatbázisunkat és cégünket.

 


rendezvenyajanlo



Adatvédelmi felelős képzés

 
 
 

Friss hírek

Élelmiszer-lánc felügyeleti díj 2012. Mennyi? Kire vonatkozik? Hogyan tegyük meg a bevallást?

2012-05-17 07:03:08

szamolAz élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló 2008. évi XLVI. törvény 47/B. § alapján élelmiszerlánc-felügyelet alá tartozó tevékenységet végző személyeknek és vállalkozásoknak 2012-től élelmiszerlánc-felügyeleti díjat kell fizetniük. A továbbiakban összefoglaljuk, hogy kit érint, mennyit kell fizetni, miket kellene tenni a bevallás benyújtásához.

Utaljon eurót olcsóbban a határon túlról, milliókat takarít meg!

2012-05-17 06:47:54

e_szamlaEgynapos kirándulással csaknem évi kétmillió forintot nyerni? Lehetséges, ha egy aktív uniós kapcsolatokkal rendelkező kkv pénzforgalmának lebonyolításához például Szlovákiában nyit számlát. Ez derült ki miután nagyító alá vettük a magyar vállalkozói számlák költségeit a határon innen és túl, különös tekintettel a devizában fogadott és küldött tételekre.

Itt a legújabb adó! Jövőre értéknövekedési adót vethet ki a kormány a magyar ingatlanokra

2012-05-16 06:14:42

elado_hazJövőre tízszázalékos értéknövekedési hozzájárulást - lényegében adót - fizethetnek az önkormányzatoknak az ingatlanuktól megváló tulajdonosok - derül ki egy kedden megjelent törvénytervezetből. Az adó kivetésének feltétele, hogy az adott területen lévő ingatlanok értékéről legyen nyilvántartás. A kormány az építési törvény módosításával jövőre bevezetné az értéknövekedési hozzájárulást, amit az ingatlantulajdonosoknak kellene megfizetniük az eladás után - derül ki a kormány holnapján kedden megjelent tervezetből.

Hogyan kerüljük ki a telefonadót!

2012-05-16 05:59:36

okostelefonA kormány új kétforintos percenkénti telefonadó bevezetését tervezi, melytől már az idei évben 25-30 milliárdos extrabevételt remél. A pecdíjak és a telefonadó kikerülése azonban van lehetőség, a kb. 2 millió okostelefont felhasználó, akár teljesen ingyenesen is beszélgethet az interneten keresztül.

TOVÁBBI HÍREINK

 

Barátaink a Facebook -on



Legyakoribb címkék

ado adóalap adóbevallás adócsökkentés adóelőleg adójóváírás adókedvezmény adókulcs adómentes adórendszer adós adótörvény adózás áfa állás APEH ár art bér béren kívüli juttatás beszámoló bevallás bírság cafeteria családi kedvezmény egyszerűsített foglalkoztatás eho ellenőrzés előleg elszámolás eva felszámolás fizetés foglalkoztatás gazdaság gazdaságpolitika gyes illeték ipa iparűzési adó járulék jövedelem jövedelemadó K+F környezetvédelmi termékdíj közbeszerzés közbeszerzési törvény kutatás-fejlesztés különadó magánnyugdíjpénztár minimálbér munkabér munkaidő munkáltató munkaszerződés munkavállaló munkaviszony NAV nyugdíj nyugdíjjárulék nyugdíjpénztár osztalék reform szabadság számla számvitel Széchenyi Pihenő kártya személyi jövedelemadó szerződés szja szuperbruttó támogatás társasági adó tartozás Tb termékdíj transzferár üdülési csekk vallalkozas VP vpop

1583 Budapest Pf 48. tel: (06 1) 220 03 63 fax: (06-1) 788-26-65       e-mail:  szervezes@systemmedia.hu     Jogi nyilatkozat

dv: