"kötelező" címkéhez tartozó tartalmakÚj Közbeszerzési Törvény és végrehajtási rendeletek 2012. - Országos Közbeszerzés Konferencia
AJÁNLÓ: 2011 júliusában az Országgyűlés egy teljesen új Közbeszerzési Törvényt fogadott el. Rohamosan közeledünk az új törvény, és a kapcsolódó legfontosabb végrehajtási rendeletek hatálybalépésének időpontjához. Szakértő előadóink gyakorlatorientáltan mutatják be a változásokat!
Tegye fel előre, jelentkezéskor kérdéseit, és előadóink a rendezvény alatt biztosan megválaszolják!
- Ismert-e az 123.§ (8) bek. szerinti egyedi eljárásrend terve, bevezetésének időpontja - összefüggésben a jelenlegi központi ellenőrzéssel, ill. annak fennmaradási időszakával?
- Tervezik-e a központosított közb. szabályozásában, gyakorlatában, ill. a központi ellenőrzésében a változtatást?
-
Az ajánlatkérő a közbeszerzésekről szóló, 2003. évi CXXIX. törvény (Kbt.) 241. § b) pontja alá tartozó szervezet, mint állami vagyon vagyonkezelője, KEOP-os pályázaton 100%-os pályázati támogatást nyert. A támogatott pályázatban esélyegyenlőségi és foglalkoztatási intézkedésként az ajánlatkérő vállalta közhasznú foglalkoztatási programelem érvényesítését is.
A pályázat útmutatója az alábbiak szerint definiálja a közhasznú foglalkoztatást:
"A megvalósításban közhasznú foglalkoztatási programelem is tervezett/van (I/N)
A közhasznú foglalkoztatás egy olyan általános esélyegyenlőségi és foglalkoztatási intézkedés, amelyminden hátrányos helyzetű, de munkát vállalni kész és képes embert önálló jövedelemhez segít. A közhasznú foglalkoztatás tényét általában a munkaügyi nyilvántartásokban vezetik, és a területi munkaügyi központtal kötött megállapodás is szól róla – ezek a dokumentumok alkalmasak az intézkedés teljesítésének igazolására is. Projektre utaló közmunkaprogram vagy önkormányzati költségvetési határozat/rendelet vagy megfelelő tartalmú kivitelezői közbeszerzés (pl. ajánlatkérői szolgáltatás a nyertes ajánlattevő számára), illetve megállapodás közmunkással, vagy munkaügyi központtal adhat alapot az intézkedés elfogadására. Amennyiben nem támogatott tevékenységben/nem elszámolható költségnél, de a fejlesztéshez mégis közvetlenül kapcsolódó munkafolyamatban tervez közmunkást alkalmazni, akkor is gondot kell fordítani a közfoglalkoztatottak munkájának irányítására, felelősségi kérdéseire."
Kérdésem,
1. az ajánlatkérő, mint állami vagyon vagyonkezelője, (támogatott szervezet és nem önkormányzat!) a Kbt. 53. § (7) és (9) bekezdése, valamint a projekt támogatási szerződése alapján előírhatja-e, hogy a közbeszerzési eljárás nyertes ajánlattevőjével kötendő szerződés teljesítését sajátos, - a jogszabályokkal összhangban álló feltételekhez, így szociális feltételekhez köti?
2. a közhasznú programelem érvényesítését ajánlatkérő vagy ajánlattevő is teljesítheti?
3. amennyiben ajánlatkérőre vonatkozik a programelem érvényesítése, miként tud ennek eleget tenni a 375/2010. (XII. 31.) Korm. rendelet előírásait figyelembe véve?
4. amennyiben ajánlattevőre vonatkozik a programelem érvényesítése, miként tudja ezt az ajánlattevő ajánlatában igazolni és a szerződéses időtartam alatt tejesíteni?
 |
|
KÖZBESZERZÉS KOMMENTÁR >>> Szerző: Dr. Boros Anita, Dr. Tátrai Tünde Ár: 10 500 Ft A kiadvány a hatályos közbeszerzési törvény alkalmazása során felhalmozódott tudást, tapasztalatot felhasználva nyújt segítséget a hazai gyakorlati és elméleti szakemberek számára. A közbeszerzési törvény mellett ismerteti a legfontosabb kapcsolódó jogszabályokat, döntőbizottsági, bírósági és európai bírósági eseteket. Emellett bemutatja a mindennapok jelenlegi közbeszerzési problémáit és a legfontosabb új irányvonalakat a világ közbeszerzési piacán. |
|
|
|
| Aktualitások és várható változások a közbeszerzésben - Országos Közbeszerzés Konferencia
AJÁNLÓ: Régóta napirenden van már egy teljesen új Közbeszerzési Törvény bevezetése. Az új szabályozás elfogadása nyárra várható, de ettől függetlenül is történtek módosítások a hatályos Kbt-ben. Előadóink nagy hangsúlyt fektetnek az eljárások gyakorlati oldalára, jogorvoslati esetek és példák bemutatásán, megvitatásán keresztül. Ezek nélkül ugyanis – ajánlatkérőként és ajánlattevőként egyaránt – könnyen elbukhatunk a közbeszerzési eljárások során.
Tegye fel előre, jelentkezéskor kérdéseit, és előadóink a rendezvény alatt biztosan megválaszolják! | A közbeszerzések gyakorlata Országos Közbeszerzés Konferencia
AJÁNLÓ: Az utóbbi években sok lényegi ponton módosult a közbeszerzési törvény. 2011-ben azonban mégsem elsősorban az új szabályok elsajátításán, hanem a közbeszerzési joggyakorlat követésén van a hangsúly. Ezen utóbbi nélkül ugyanis – ajánlatkérőként és ajánlattevőként egyaránt – könnyen elbukhatunk a közbeszerzések csatamezején. Az előadások és a konzultáció a változásokról és a joggyakorlatról ad áttekintést, segítséget nyújt a szabályok gyakorlati alkalmazásában.
Tegye fel előre, jelentkezéskor kérdéseit, és előadóink a rendezvény alatt biztosan megválaszolják!
Az eddig összegyűlt kérdések:
- A döntőbizottság szóban közölt álláspontja, hogy a kbt. szerint keretszerződés alapján nem minősülhet alvállalkozónak az a cég, amely a szerződés teljesítésében /10 % alatt , alkalmasságot is igazol, Kbt.69.§. 8.bek./ közreműködik. Milyen jogszabályhely értelmezhető így?
- Többszörös megjelenésnek tekinthető-e és tiltott-e a kapcsolt vállalkozások külön-külön ajánlattevőként való pályázása egyazon közbeszerzési eljárásban? (ld. még kbt 70§)
- Nagykereskedelmi vállalkozás ajánlattételkor köteles-e bevonni alkatrészgyártót alvállakozóként (akár 10%alatti akár afeletti), valamint minden egyes gyártót bevonni vegyes pótalkatrész pályázatban ? (pl Bosch, ...)
- A szennyvíztelep és a szennyvízhálózat fejlesztéseinél a beszerzési tárgyak és rendeltetésük ugyan nem azonos, de egymással közvetlenül összefügg-e? Konkrétan: a szennyvíztisztító telep felújítási munkái (iszapsűrítő berendezés felújítása, iszaplepényszivattyú felújítása vagy beszerzése, átemelő szivattyúk frekvenciaváltójának felújítása, cseréje, stb.) egybeszámítandók-e a szennyvízcsatorna hálózati munkákkal (gerinc csere, aknák közötti gerinc csere, akna felújítás, aknaépítés és vissza csapószelep beépítés, stb.)?
-
1./ Ha egy beszerzés során három társaságtól árajánlatot kérünk be, és a beérkezett árajánlatok közül két társaság árajánlata a közbeszerzéses értékhatár alatt van, a harmadik társaság árajánlata azonban meghaladja a közbeszerzéses értékhatárt, kell-e közbeszerzési eljárást lefolytatnunk? A Kbt. 35. § (1) bekezdése szerint ugyanis a becsült érték az általában kért, illetleg kínált legmagasabb összegű teljes ellenszolgáltatás. Másrészről viszont, annak a társaságnak az árajánlata, akivel szerződést kötnénk, a közbeszerzéses értékhatár alatt van.
2./ Hogyan kell értelmezni a Kbt. 66. § (1) bekezdés a) pontjában szereplő "az ajánlati felhívás feladásától visszaszámított kettő évet"? Ez azt jelenti, hogy nem lehet előírni olyan feltételt, hogy "számláján a banki nyilatkozat kiállítását megelőző x hónapban" volt-e sorban állás? A feltétel meghatározásánál mindenképpen az ajánlati felhívás feladásának időpontjához kell viszonyítanunk? Hiszen a nyilatkozat lehet, hogy későbbi dátumú, mint az ajánlati felhívás feladásának időpontja.
| Közbeszerzés 2011. 2010. évi módosítások alkalmazása a gyakorlatban újdonságok aktualitások Országos Közbeszerzés Konferencia
AJÁNLÓ: Folyamatosan módosul a közbeszerzési törvény, és ezzel összefüggésben változnak a végrehajtási rendeletek is, ami nagy mértékben változtatja meg közbeszerzési mindennapjainkat. Az előadások és az azt követő konzultáció a változásokról ad áttekintést, segítséget nyújt az összefüggések felismerésében és a szabályok gyakorlati alkalmazásában.
Tegye fel előre, a jelentkezéskor kérdéseit, és előadóink a rendezvény alatt biztosan megválaszolják!
Az eddig összegyűlt kérdések:
- Alkalmasság igazolása 10% alatti alvállalkozóval. Szakértő igénybevétele esetén - az ajánlattevőtől minden tekintetben független (pl. nem megbízási szerződéses) magánszemély (szakember) megjelölhető-e 10% alatti alvállalkozóként (Kbt. 71.§ (1) d)? Ha alkalmasság igazolására a fentiek szerint (Kbt. 71.§ (1) d) pont) veszünk igénybe szakértőt, az általa szerződésben teljesítendő területet a Kbt. 71.§ (1) a) pontjában is fel kell-e tüntetni?
- Szeretném megkérdezni, hogy Európai Unióban levő Orvosi Eszközöket gyártó anyavállalat szállítási referenciáit Magyarországi ajánlatában felhasználhatja-e (pl.mennyiségi okokból) az anyavállalat termékeinek magyarországi forgalmazója (megbízási szerződés alapján), ha nem leányvállalata az Uniós anyavállalatnak ?
- Esetünkben sorozatosan előfordul, hogy az Ajánlatkérő még a nyertes kihirdetése előtt 8 napos hiánypótlási határidőt tűz, egy- és kétszakaszos eljárásban egyaránt. Ez - mivel külföldi alvállalkozókat ill. erőforrást biztosító szervezeteket is bevonunk időnként - ránk nézve jelentős hátrányt jelent, mert pl. Hollandiából a hivatalosan aláírt, eredeti dokumentumok beérkezése és hiteles fordítása a nyertes kihirdetésétől számított 8 napon belül (nyertesség esetén) lehetséges, de ez előtt, pl. a dokumentációk bontását követő 8 napon belül nem. A fenti, ránk nézve hátrányos gyakorlat sajnos eléggé elterjedt. Kérdésünk az lenne, hogy erre a Kbt. egyértelmű lehetőséget biztosít-e?
- Banki szolgáltatásokhoz kapcsolódó kérdéskörben, mint ajánlatot nyújtó veszek részt az előadáson. Kérem, az előadás során a témát (banki szolgáltatások, szerződéstervezet, kizáró okok stb) érintő szabályozás változásokról is beszéljen!
- Tisztelt Előadók! Amennyiben lehetséges, vegyék bele az alábbiakat is az előadásokba: A törvény változásai az ajánlattevői oldalról nézve. Főbb változások, buktatok. Új termék, új gyártók bevonása az eljárásokba. A hazai és eu-s referencia hiánya folyamatos problémát jelent. Kínál-e megoldást az új törvény?
- Egybeszámítás, részekre bontás értelmezése.
- Ajánlatos eljárás végén milyen hirdetményt kell megjelentetni, milyen formanyomtatványt kell alkalmazni?
- Azt kérdezném tisztelettel: A hirdetmény nélkül induló egyszerű közbeszerzési eljárásnál milyen hirdetményeket kell feladni? A megváltozott egybeszámítási szabályoknál mit jelent az egy építmény? Konkrét esetben, csatorna beruházásnál egybe kell-e számítani a tisztítóművet a több kilométer csatornával? Hogy értelmezzük azt, mikor nem építési beruházásról van szó, nem kötelező dokumentációt készíteni, kell-e és hogyan a nyilatkozatokat az ajánalttevők rendelkezésére bocsátani? 100 % önkorányzati tulajdonú cég, aki vegyes gazdálkodásból szerzi a bevételeit, közbeszerzés köteles-e? Amennyiben nem, járható út, hogy az Önkormányzat tőkét emel a Kft-ben, és így a Kft. saját beruházásban valósít meg építési beruházásokat, közbeszerzési nélkül.
- Vízi közmű vállalatnál a föld alatti csőhálózati anyagok (csövek, összekötő idomok, szerelvények) beszerzései egybeszámítás alá tartoznak-e? Hogyan kell itt az egybeszámítást a gyakorlatban értelmezni?
| Regisztrált mérlegképes könyvelők kötelező továbbképzése 2011.
Vállalkozási szakirány
A Saldo Zrt. a System Media Kft.-vel együttműködve ezúton szeretné felhívni figyelmét a Mérlegképes továbbképzésére! Amennyiben fontos Önnek a minőségi képzés, s a gyakorlatban hasznosítható információhoz szeretne jutni, válassza továbbképzésünket! Könnyen megközelíthető, légkondicionált előadótermekben várjuk ügyfeleinket.
| Regisztrált mérlegképes könyvelők kötelező továbbképzése 2011.
Államháztartási szakirány
A Saldo Zrt. a System Media Kft.-vel együttműködve ezúton szeretné felhívni figyelmét a Mérlegképes továbbképzésére. Amennyiben fontos Önnek a minőségi képzés, s a gyakorlatban hasznosítható információhoz szeretne jutni, válassza továbbképzésünket! Könnyen megközelíthető, légkondicionált előadótermekben várjuk ügyfeleinket.
|
|
|
|
Friss hírek
|
Elvárt béremelés, bérkompenzáció - Kérdések és válaszok a NAV-tól2012-02-08 07:02:07
Kötelező‐e alkalmazni az elvárt béremelést? Miként kell kezelni a hónap közben érkező és távozó dolgozók ügyét? Kaphat-e szociális hozzájárulási adókedvezményt egyéni vállalkozó? Van köze a családi adókedvezménynek a bérkompenzációs kötelezettséghez?
Bérkompenzáció 2012.: A SZÉP-kártya olcsóbb a béremelésnél2012-02-07 02:06:47
Jobban menő ágazatokban kis cégeknek is érdemes bevezetnie a Széchenyi Pihenő Kártyát: nincs költség, nincs adminisztráció, és jóval olcsóbb, mint a béremelés. Idén a cégükben személyesen közreműködők már nem maradnak ki a cafeteria új rendszeréből, és hosszabb távon a SZÉP-kártyák által generált forgalom csak emelkedhet. Interjú Vámosi-Nagy Szabolcs adószakértővel.
TOVÁBBI HÍREINK
|
| |
Legyakoribb címkék
1042-es adóbevallás,
1053 bevallás,
1053K,
10m30,
113/2010. (IV. 13.) Korm.
rendelet,
13/2006. (XII. 27.) SZMM rendelet,
13/2006. SZMM rendelet,
15/2009. (VII.24.) SZMM rendelet,
16%-os egykulcsos adó,
1991. évi IV. törvény,
1991. évi XXXIV. törvény,
1995. évi CXIX. törvény,
2001. évi CI. törvény,
2008/9/EK Irányelv,
2010. évi XII. törvény,
22/2009. (X. 16.) PM rendelet,
282/2011/EU,
3 hónapja regisztrált munkanélküli támogatása,
32/2005. (X. 21.) PM rendelet,
800/2008_(VIII.06.) EK Bizottsági rendelet,
98 %-os különadó,
98 százalékos adó,
98 százalékos különadó,
a munkába járás költségtérítése,
ACM,
Ácsné Molnár Judit,
adásvételi szerződés,
adatbázis,
adatkezelés,
adatszolgáltatás,
adatvédelem,
adatvédelmi törvény,
ado,
adó 2011,
adó 2011.,
adó visszaigénylés,
adó visszatérítés,
adó-visszaigénylés,
adóalany,
adóalanyiság,
adóalap,
adóalap-megosztás,
adóamnesztia,
adóbefizetés,
adóbevallás,
adóbevallás 2011,
adóbevétel,
adóbírság,
adócsalás,
adócsomag,
adócsomag 2011,
adócsökkenés,
adócsökkentés,
adócsökkentés egykulcsos szja,
adóegyezmény,
adóeljárás,
adóelkerülés,
adóellenőrzés,
adóellenőrzés 2011.,
adóelőleg,
adóelőleg nyilatkozat,
adóelszámolás,
adóemelés,
adóév,
adófizetés,
adófizetési kötelezettség,
adófolyószámla,
adóharmonizáció,
adóhatóság,
adóhátralék,
adóhiány,
adóigazolás,
adójog,
adójogszabály,
adójóváírás,
adójóváírás 2011,
adójóváírás 2011.,
adókedvezmény,
adókedvezmények,
adókerülés,
adókiutalás,
adókonferencia,
adóköteles,
adóköteles eredmény,
adóköteles juttatás,
adóköteles nyeremény,
adókötelezettség,
adókulcs,
adólevonás,
adólevonási jog,
adomány,
adómegállapítás,
adómegtakarítás,
adómentes,
adómentes értékesítés,
adómentes juttatás,
adómentes juttatások,
adómentes természetbeni juttatás,
adómentes üzleti ajándék,
adómentesség,
adómérték,
adónyilatkozat,
adónyomozás,
adónyomozó,
adóoptimalizálás,
adóparadicsom,
adópolitika,
adóraktározási eljárás,
adóreform,
adóreggeli,
adórendőrség,
adórendszer,
adórendszer 2011,
adórendszer 2011.,
adós,
adóslista,
adósság,
adósságbehajtás,
Adósságcsökkentő alap,
adósságspirál,
adószám,
adószám felfüggesztés,
adószám törlése,
adószámos magánszemély,
adótábla,
adótanácsadó,
adótartozás,
adóteher,
adóterhelés,
adótervezés,
adótörvény,
adótörvény 2011,
adótörvények,
adótörvények 2011,
adóváltozás,
adóváltozások 2011,
adóvégrehajtás,
adóvizsgálat,
adózás,
adózó,
adóztatás,
Advanced Pricing Agreement,
áfa,
áfa 2011,
áfa adóalany,
áfa bevallás,
áfa csomag,
áfa irányelv,
áfa kód,
áfa konferencia,
áfa levonási szabályok 2011,
áfa optimalizálás,
áfa reggeli,
áfa regisztráció,
áfa szabályok,
áfa törvény,
áfa végrehajtási rendelet 2011,
áfa visszatérítés,
áfa-csomag,
áfa-törvény,
áfacsalás,
áfacsomag,
áfakonferencia,
áfakör,
áfakötelezettség,
áfakulcs,
áfakulcs csökkentés,
áfamentes,
áfaoptimalizálás,
áfarés,
áfaszabályozás,
áfatervezés,
áfatörvény,
áfatörvény 2011,
ajándék,
ajándéksorsolás,
ajándéksorsolás adókötelezettsége,
ajándéktárgy,
ajándékutalvány,
ajánlati biztosíték,
ajánlati felhívás,
ajánlatkérés,
ajánlatkérő,
ajánlattétel,
ajánlattevő,
alanyi adómentesség,
alapbér,
alapszabadság,
alkalmi munka,
alkalmi munkás,
alkalmi munkavállaló,
alkalmi munkavállalói könyv,
alkotmány,
Alkotmánybíróság,
államcsőd,
államháztartás,
államháztartási hiány,
államháztartási szakirány,
Állami Adósságkezelő Központ,
állami nyugdíjrendszer,
állandó tartózkodás joga,
állandó telephely,
állás,
álláskeresési járadék,
alvállalkozás,
AM könyv,
Amadeus adatbázis,
Andrási Jánosné,
angol nyelvű tréning,
angol tréning,
Angyal József,
APA,
apasági szabadság,
APEH,
apport,
ár,
arányosított adójóváírás,
árbevétel,
áremelés,
árengedmény,
árfolyamnyereség,
árstabilitás,
art,
art 2011,
árukapcsolás,
áruminta,
áruminta adózása,
árvaellátás,
árverezés,
árverseny,
átalányadó,
atipikus foglalkoztatási formák,
átlagbér,
átlagkereset,
átláthatósági biztos,
átláthatósági megállapodás,
átmenő utazás költsége,
átszervezés,
átutalás,
auditálás,
autópályadíj,
Bagdi Lajos,
baleseti táppénz,
bank,
bankadó,
Bartos Gyula,
bedolgozói jogviszony,
befektetés,
behajtás,
belföldi fuvarozó,
bér,
bérbeadás,
béremelés,
béren kívüli juttatás,
béren kívüli juttatások,
bérenkívüli juttatás,
bérjegyzék,
bérkiegészítés,
bérkompenzáció,
bérleti konstrukció,
bérletjuttatás,
bérminimum,
bérmunka,
bérpótlék,
bérpótló juttatás,
bérrendezés,
bérszámfejtés,
beszámítás,
beszámoló,
betegállomány,
betegszabadság,
bevallás,
bevallási határidő,
bírósági eljárás,
bírósági végrehajtás,
bírság,
bizony,
biztosítási kötelezettség,
biztosított,
blog,
bónuszakció,
Borsányi-Bognár Levente,
Botka Erika,
büdzsé,
cafeteria,
cafeteria 2011,
cafeteria 2011.,
cafeteria kártya,
cafeteria kártya 2011,
cash flow,
cash-flow,
cégautó,
cégautó adó,
cégautóadó,
cégbíróság,
cégeljárási törvény,
cégelszámolás,
cégjegyzék,
célmegvalósítás,
céltartalék,
családi adóalap-kedvezmény,
családi adókedvezmény,
családi adózás,
családi kedvezmény,
családi pótlék,
Csátaljay Zsuzsanna,
Csatlós Csilla,
Csatlós Csilla követeléskezelési szakértő,
csekély értékű ajándék,
csoportos adóalany,
csoportos létszámcsökkentés,
csőd,
csődbűntett,
csődegyezség,
csődeljárás,
csődtörvény,
csődvédelem,
csökkentett adattartalmú bevallás,
Czöndör Szabolcs,
Dán Bernadette,
Debreczeni László,
Deloitte,
devizás könyvvezetés,
devizás számla,
devizás tételek,
devizás ügyletek elszámolása,
devizaszámla,
diákmunka,
díjszabás,
direkt marketing,
dm,
dolgozó,
dr,
Dr. Ágoston Katalin,
Dr. Andrási Jánosné,
Dr. Asztalos Gézáné,
Dr. Barna Orsolya,
dr. Bogdán Zsuzsa,
Dr. Bogdán Zsuzsanna
,
Dr. Bogdán Zsuzsanna,
dr. Boros Richárd,
dr. Csátaljay Zsuzsanna,
Dr. Farkas Alexandra,
dr. Fribiczer Gabriella,
dr. Gyulavári Tamás,
Dr. Gyuricsku Eszter,
Dr. Honyek Péter,
dr. Kerepesy Krisztián,
dr. Kövesdy Attila,
Dr. Kulcsár Zoltán,
Dr. Kulisity Mária,
dr. Lengyel Balázs,
dr. Lukács Andrea,
Dr. Márkus Csaba,
Dr. Molnár László,
Dr. Németh Nóra,
Dr. Papp Adrienn,
Dr. Szarvas Júlia,
Dr. Szécsényi-Nagy Kristóf,
Dr. Tátrai Tünde,
dr. Vámosi-Nagy Szabolcs,
Dr. Zsohár Istvánné,
E 101-es nyomtatvány,
e közbeszerzés,
e-beszámoló,
e-közbeszerzés,
e-számla,
e-számla archiválása,
e-számlázás,
E101-es nyomtatvány,
EDI számla,
egészségbiztosítás 2011,
egészségbiztosítási járulék,
egészségkárosodási ellátás,
egészségügyi ellátás,
egészségügyi hozzájárulás
,
egészségügyi hozzájárulás,
egészségügyi járulék,
egészségügyi szolgáltatási járulék 2011,
EGT,
egybeszámítás,
egybeszámítási szabályok,
egybeszámítási szabályok 2011,
egyéb ajándék,
egyéni cég,
egyéni vállalkozó,
egykulcsos adó,
egykulcsos adórendszer,
egykulcsos rendszer,
egykulcsos személyi jövedelemadó,
egykulcsos szja,
egyszerű eljárás,
egyszerűsített adóbevallás,
egyszerűsített bevallás,
egyszerűsített eljárás,
egyszerűsített éves beszámoló,
egyszerűsített felszámolás,
egyszerűsített foglalkoztatás,
egyszerűsített foglalkoztatási törvény,
egyszerűsített közteherviselési hozzájárulás,
egyszerűsített munkaszerződés,
egyszerűsített számla,
egyszerűsített szja bevallás,
egyszerűsített vállalkozási adó,
egyszerűsített vállalkozási törvény,
egyszerűsített vállalkozói adó,
eho,
ekho,
elbocsátás,
elektronikai hulladék,
elektronikus aláírás,
elektronikus beszámoló,
elektronikus bevallás,
elektronikus juttatáskártya,
elektronikus közbeszerzés
,
elektronikus közbeszerzés,
elektronikus közbeszerzés 2011,
elektronikus közzététel,
elektronikus számla,
elektronikus számla kontírozása,
elektronikus számlázás,
elektronikus utalvány,
elévülés,
elévülési idő,
elévülési szabályok,
elit,
eljárási illeték,
eljárási illetékkötelezettség,
ellenőrzés,
ellenőrzési irányelv,
ellentmondás,
előleg,
előleg számla,
előlegigénylés,
előlegszámla,
előrehozott öregségi nyugdíj,
Előzetes hatósági ármegállapítás,
előzetes vitarendezés,
elszámolás,
elvárt jövedelem,
engedményezés,
építési beruházások,
értékcsökkenés,
értékesítés,
értéknövelő beruházás,
érzelmi intelligencia,
esélyegyenlőségi terv,
eszközbeszerzési pályázat,
étkezési juttatás,
étkezési utalvány,
EU,
európai egészségbiztosítási kártya,
európai fizetési meghagyás,
év végi zárás,
eva,
eva 2011.,
eva kalkulátor,
eva-kulcs,
evaelőleg,
éves beszámoló,
EVIG,
faktoring,
fantomcég,
fejlesztési támogatás,
fejlesztéspolitika,
feketefoglalkoztatás,
feketelista,
feketemunka,
félállás,
felhatalmazói levél,
felmondás,
felmondási idő,
felmondási védelem,
felnőttképzés,
felnőttképzési szerződés,
felsőoktatási törvény 2011,
felszámolás,
felszámolási eljárás,
felszámolási indítvány,
felszámolási kérelem,
feltételes adómegállapítási eljárás,
FEOR-08,
fiktív gazdasági esemény,
fiktív számla,
fiktív számlázás,
fiktív ügyletek,
finanszírozás,
fizetés,
fizetés nélküli szabadság,
fizetésemelés,
fizetési fegyelem,
fizetési felszólítás,
fizetési haladék,
fizetési halasztás,
fizetési határidő,
fizetési kedvezmény,
fizetési könnyítés,
fizetési meghagyás,
fizetési meghagyásos eljárás,
fizetőképességi nyilatkozat,
flow,
foglalkoztatás,
foglalkoztatási támogatás,
foglalkoztatói bejelentés,
foglalkoztatói hozzájárulás,
foglalkoztatottság,
fogyasztási adó,
fogyasztóvédelmi bírság,
fogyatékkal élő munkavállaló,
fordított adózás,
fordított adózású ügyletek,
forrásadó,
Frascati-kézikönyv,
Fribiczer Gabriella,
fuvarozás,
garantált bér,
garantált bérminimum,
gazdaság,
gazdaságátadás,
gazdasági növekedés,
gazdasági reform,
gazdaságpolitika,
gépjármű adó,
gépjármű költségelszámolás,
gépjárműadó,
globalizáció,
google számla elszámolása,
gyed,
gyemekgondozási segély,
gyermekágyi segély,
gyermekgondozási díj,
gyermekkedvezmény,
gyes,
gyűjtőszámla,
hagyatéki eljárás,
halasztás,
halasztott adó,
halasztott fizetés,
hamburgeradó,
háromszögügylet,
határozott idejű elszámolás,
határozott idejű foglalkoztatás,
határozott idejű munkaviszony,
határozott idejű munkaviszony megszüntetése,
hatósági eljárás,
hátrányos helyzetű munkavállaló
,
házipénztár,
háztartási munka,
Hegedüs Sándor,
helyi adó,
helyi iparűzési adó,
helyi iparűzési adó 2011,
helyi iparűzési adó bevallás,
hiánypótlás,
hideg étkezési utalvány,
hidegétkezési utalvány,
hidegétkeztetési utalvány,
hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás,
hitel,
hitelbiztosítás,
hitelintézeti különadó,
hivatali út,
Horváthné Szabó Beáta,
hozam,
hozzáadottérték-adó,
HR,
hulladék,
hulladékgazdálkodás,
hulladékgazdálkodási konferencia,
hulladékgazdálkodási törvény,
hulladékhierarchia,
hulladékkereskedő,
hulladékkezelés,
hulladéklista,
hulladéknyilvántartás,
idegenforgalmi adó,
idénymunka,
idénymunkás,
időarányos juttatások,
időbélyeg,
időgazdálkodás,
IFRS,
IFRS beszámoló,
illeték,
illetékmentesség,
illetéktartozás,
IMF,
immateriális javak,
immateriális szolgáltatás,
immateriális szolgáltatások,
import áfa,
importáfa,
importszolgáltatás,
in-house beszerzés,
in-house beszerzések,
infláció,
ingatlan,
ingatlan bérbeadás,
ingatlan bérlés,
ingatlan-bérbeadás,
ingyenes átadás,
ingyenes juttatás,
ingyenes ügylet,
ingyenes ügyletek,
inkasszó,
innovációs járulék,
innovációsjárulék-csökkentés,
InterGIRO 2,
internet támogatás,
internetjuttatás,
internetutalvány,
intézmény akkreditáció,
intézményakkreditáció,
Intrastat,
ipa,
iparűzési adó,
iparűzési adóelőleg,
iskolakezdési támogatás,
itézményi akkreditáció,
járulék,
járulék fizetés,
járulékalap,
járulékfizetés,
járulékfizetés 2011.,
járulékfizetési kötelezettség,
járulékkedvezmény,
járulékváltozás,
játékadó,
jelenléti ív,
jelzálog,
jelzálogjog,
jogi személy felelőssége,
jogi személyeknek nyújtott ingyenes juttatás,
jogorvoslat,
jogorvoslati esetek,
jogviszony,
jövedéki adó,
jövedelem,
jövedelemadó,
jövedelemigazolás,
Juhász József,
K+F,
K+F adókedvezmény,
K+F dokumentáció,
k+f tevékenység,
K+F tevékenységek,
kafetéria,
KAFIG,
KAIG,
kamatadó,
kamatjövedelem,
kamerás megfigyelés,
kapcsolt vállal,
kapcsolt vállalkozás,
kapcsolt vállalkozás bejelentése,
kapcsolt vállalkozások,
kapitalizmus,
kartell,
kártérítés,
KAVIG,
Kbt,
kbt.,
kedvezményes adó,
kedvezményes áfakulcs,
kedvezményes közteher,
kedvezményes nyugdíj,
képzés,
képzési dosszié,
képzési költség,
keresetkiegészítés,
kereskedelmi csomagolás,
kereskedelmi gázolaj,
kereskedelmi törvény,
keresőképtelen,
keresőképtelenség,
keresőoptimalizálás,
keretmegállapodásos eljárás,
késedelmes fizetés,
késedelmi pótlék,
készenlét,
készpénzfizetés,
kettős adóztatás,
kezesség,
kézizálog,
kifizetői igazolás,
kifizetőt terhelő adó,
kiküldetés,
kiküldetési rendelvény,
kintlévőség,
kintlevőségek behajtása,
kintlévőségek kezelése,
kintlévőségkezelés,
kirendelés,
kirendelés elszámolása 2011.,
kirívóan alacsony ellenszolgáltatás,
kirívóan alacsony összegű ellenszolgáltatás,
kisajátítási eljárás,
kisértékű perek,
kiszervezés,
KKTA,
kkv,
kockázatkezelés,
kockázatmenedzsment,
kommunális adó,
konferencia,
konfliktuskezelés,
konszolidált beszámoló,
konszolidált éves beszámoló,
kontírozás,
konvergenciaprogram,
konvergenciaprogram 2011.,
konyveles,
korengedményes nyugdíj,
korkedvezményes nyugdíj,
kormánytisztviselő,
korrupció,
költségcsökkentés,
költségelszámolás,
költségszámla,
költségtérítés,
költségtérítés elszámolása 2011,
költségvetés,
költségvetési csalás,
költségvetési deficit,
költségvetési törvény,
könyvelés,
könyvelő,
könyvelő továbbképzés,
könyvelői felelősség,
könyvvezetés,
könyvvitel,
könyvvizsgálat,
körbetartozás,
környezetvédelmi temékdíj,
környezetvédelmi termékdíj,
környezetvédelmi termékdíj 2011,
környezetvédelmi termékdíj 2011.,
környezetvédelmi termékdíj bevallás 2011,
környezetvédelmi termékdíj önellenőrzés,
környzetterhelési díj,
környzetvédelmi termékdíj,
kötelező,
kötelező részajánlattétel,
követelés,
követelés behajtás,
követelésbehajtás,
követeléskezelés,
követelésmenedzsment,
közbeszerzés,
közbeszerzés 2011,
közbeszerzés konferencia,
közbeszerzés konferencia 2011,
közbeszerzés szakmai reggeli,
közbeszerzés törvény 2011,
Közbeszerzések Tanácsa,
közbeszerzési dokumentáció,
Közbeszerzési Döntőbizottság,
közbeszerzési eljárás,
közbeszerzési értékhatárok,
közbeszerzési konferencia,
közbeszerzési pályázat,
közbeszerzési reform,
közbeszerzési szerződés,
közbeszerzési törvény,
közbeszerzési törvény 2010.,
közbeszerzési törvény 2011,
közbeszerzési törvény 2011.,
Közbeszerzési Zöld könyv,
közigazgatás,
közigazgatási reform,
közlekedési költség hozzájárulás,
közoktatási konferencia,
közoktatási törvény,
közös konszolidált társaságiadó-alap,
közös megegyezés,
közösségi adóalany,
közösségi adószám,
Közösségi beszerzés,
közösségi értékesítés,
közösségi oldalak,
közreműködői díj,
köztartozás,
köztartozásmentes adatbázis,
köztartozásmentes adózói adatbázis,
közteher,
közteherjegy,
közterhek,
köztisztviselő,
köztisztviselői életpálya-modell,
közvetített szolgáltatás,
közvetítői szolgáltatás,
KSH,
KT09KESZ,
KT10-BEV,
kultúrautalvány,
kutatás-fejlesztés,
kutatás-fejlesztés adókedvezmény,
KÜIV,
külföldi adóalany,
külföldi foglalkoztatás,
külföldi fuvarozó,
külföldi kiküldetés,
külföldiek adózása,
külföldiek foglalkoztatása,
különadó,
különadó alapja,
különadó előleg,
különadóalap,
különleges adózói kör,
külső képzés,
lakáskiadás,
láncértékesítés 2011,
lánctartozás,
láncügylet,
láncvizsgálat,
Lászlóné Szép Györgyi,
lean-logisztika,
lebegő zálogjog,
leltár,
leltárhiányért fennálló felelősség,
létszámcsökkentés,
létszámleépítés,
likviditás,
linkgyűjtők,
lízing konstrukció,
logisztika,
logisztikai szolgáltatás,
magán nyugdíjpénztár,
magán-nyugdíjpénztár,
magánnyugdíjpénztár,
magánnyugdíjpénztár törvény,
magánpénztár,
magánszemélyeket terhelő különadó,
Magyari Gréta,
magyarok foglalkoztatása külföldön,
márka,
marketing,
marketing adatbázis,
marketing konferencia,
másodállás,
MAX,
megőrzési felelősség,
megújulás-kártya,
megújulási kártya,
megújulásikártya-számla,
megváltozott munkaképességű dolgozó,
megváltozott munkaképességű személy,
mentesítés,
mérleg,
mérlegképes,
mérlegképes könyvelő,
mérlegképes könyvelő kötelező továbbképzés,
mérlegképes könyvelők továbbképzése,
mezőgazdasági őstermelő,
minimálbér,
minimális járulékalap,
minőségi csere,
minősített adózó,
MOKK,
Molnár Dániel,
monetáris politika,
mulasztási bírság,
Munka Törvénykönyve,
munkaadó,
munkaadói járulék,
munkaadói támogatás,
munkába járás,
munkábajárás,
munkabér,
munkaerő-kölcsönzés,
munkaerő-közvetítés,
munkaerő-piaci járulék,
munkaerőkölcsönzés,
munkaerőpiac,
munkaerőpiaci járulék,
munkahely,
munkahelyi adatkezelés,
munkahelymegőrzés,
munkahelymegőrzés támogatása,
munkahelyteremetés,
munkahelyteremtés,
munkahelyteremtő támogatás,
munkaidő,
munkaidő kedvezmény,
munkaidő-nyilvántartás,
munkaidőkeret,
munkajog,
munkajogi konferencia,
munkajogi szabályok,
munkajövedelem,
munkakör,
munkaköri leírás,
munkáltató,
munkáltató kártérítési felelőssége,
munkáltatói adóbevallás,
munkáltatói adómegállapítás,
munkáltatói jövedelemigazolás,
munkanélküli,
munkanélküli segély 2012,
munkanélküliség,
munkaszerződés,
munkaszüneti nap,
munkaügy,
munkaügyi bírság,
munkaügyi ellenőrzés,
munkaügyi vita,
munkavállalás,
munkavállalási engedély,
munkavállaló,
munkavállalói kárfelelősség,
munkavállalói könyv,
munkavállalóknak adott juttatás,
munkavégzés,
munkaviszony,
munkaviszony megszüntetése,
nagy értékű vagyontárgy,
napi munkába járás,
napidíj,
NAV,
NAV 2011. évi ellenőrzési irányelvei,
NEFMI,
nem megfelelő munkavégzés,
nempénzbeli juttatások,
Nemzetgazdasági Minisztérium,
Nemzeti Adó- és Vámhivatal,
Nemzeti Intézkedési Terv,
Nemzeti Külgazdasági Hivatal,
nemzetközi pénzügyi beszámoló,
nettó bér,
NGM,
nominálbér,
nyelvi képzés,
NYENYI,
nyeremény adózása,
nyereményjáték,
nyereményjátékok adókötelezettsége,
nyereményjátékok adózása,
nyereségadó,
NYESZ,
nyugdíj,
nyugdíj 2011,
nyugdíj 2011.,
nyugdíj-előtakarékosság,
nyugdíj-hozzájárulás,
nyugdíjadó,
nyugdíjbiztosítás,
nyugdíjbiztosítási adatszolgáltatás,
Nyugdíjbiztosítási Alap,
nyugdíjbiztosító,
nyugdíjellátás,
nyugdíjjárulék,
nyugdíjjogosultság,
nyugdíjkorhatár,
nyugdíjpénztár,
nyugdíjreform,
nyugdíjreform 2011,
nyugdíjrendszer,
nyugdíjtörvény,
nyugellátás,
nyugellátás 2011.,
nyugta,
nyugtakibocsájtás,
objektív felelősség,
objektív kárfelelősség,
OECD,
OECD irányelvek,
OECD irányelvek 2011,
OEP,
off-shore,
offshore,
OHÜ,
okj,
okmányiroda,
oktatás,
OMMF,
online marketing,
online számlázás,
ONYF,
Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség,
Oszkó Péter,
osztalék,
osztalékadó,
osztalékelőleg,
osztalékfizetés,
óvadék,
önadózás,
önálló tevékenységből származó jövedelem,
önbevallás,
önellenőrzés,
önellenőrzési pótlék,
önérvényesítés,
öngondoskodás,
önkéntes nyugdíjpénztár,
önkéntes nyugdíjpénztári,
önkéntes pénztári kedvezmény,
önrevízió,
ÖNYP,
öregségi nyugdíj,
öregségi nyugdíjkorhatár,
öröklési illeték,
örökösödési illeték,
összeférhetetlenségi szabály,
összevont adóalap,
őstermelő,
őstermelői adózás,
pályakezdő,
pályázat,
párhuzamos munkavégzés,
passzív táppénz,
pedagógus-életpályamodell,
pénzben adott juttatás,
pénzbeni ellátás,
pénzbeni ellátások,
pénzhelyettesítő eszköz,
pénzkezelési szabályok,
pénzmosás,
pénzügy,
pénzügyi beszámoló,
Pénzügyi és számviteli ügyintéző,
pénzügyi-számviteli,
Pénzügyminisztérium,
piacgazdaság,
piaci ár,
pihenőidő,
pihenőnap,
PKI számla,
PM,
Pogátsa Zoltán,
politikai branding,
pontakció,
pontgyűjtő akciók adózása,
pótbevallás,
pótszabadság,
prezentáció,
próbaidő,
progresszív adózás,
promóció,
promóciók adózása,
PSZÁF,
ptk,
Ptk.,
PWC,
RÁT,
reálhozam,
reform,
regisztrációs adó,
rehabilitációs hozzájárulás,
rehabilitációs hozzájárulás 2011,
rehabilitációs járadék,
REIT,
reklám célú ajándék,
reklámajándék,
reklámtörvény,
relaxáció,
rendelkezése állási támogatás,
rendelkezésre állási támogatás,
rendes felmondás,
rendes szabadság,
rendezett munkaügyi kapcsolatok / új széchenyi terv,
rendkívüli felmondás,
rendkívüli munkavégzés,
Renneczéder Éva,
reprezentáció,
reprezentáció adózása 2011.,
részajánlattétel,
részletfizetés,
részmunka,
részmunkaidő,
részmunkaidős alkalmazás,
részmunkaidős foglalkoztatás,
részmunkaidős kedvezmény,
revízió,
rokkantnyugdíj,
rokkantsági ellátás,
rokkantsági nyugdíj,
Ruszin Zsolt,
SEO,
Siegler Zsófia,
Sike Olga,
Sólyom Tibor,
sportadó,
sportszervezeteket támogató adókedvezmény,
sporttámogatás 2011.,
START EXTRA kártya,
START kártya,
START-Plusz kártya,
stressz,
system media,
szabadság,
szabadság kiadása,
szakképzés,
szakképzési hozzájárulás,
szakképzési hozzájárulás elszámolása 2011.,
szakképzési hozzájárulás felhasználása 2011,
szakképzési hozzájárulás fogadása,
szakmai reggeli,
szállásdíj,
szállítmányozás,
számla,
számla nyelve,
számlák kezelése,
számlakibocsátás,
számlakorrekció,
számlamenedzsment,
számlázás,
Szamovár Kft.,
számvitel,
számviteli beszámoló,
számviteli beszámoló közzététele,
számviteli elszámolás,
számviteli kérdések,
számviteli törvény,
szankció,
szankcionálás,
Széchenyi kártya,
Széchenyi Pihenési Kártya,
Széchenyi Pihenő kártya,
Széchenyi Pihenő Kártya 2011,
Széchenyi Pihenőkártya,
Széchenyi terv,
Széchenyi-kártya,
szegénység,
székhely,
székhelyszolgáltató,
Szél Kálmán-terv,
Széll Kálmán terv,
Széll Kálmán-terv,
Széll Zoltánné,
személyes közreműködői díj,
személyi alapbér,
személyi jövedelemadó,
személyi jövedelemadó bevallás,
személyi jövedelemadó bevallás 2011,
SZÉP,
SZÉP-kártya,
szerencsejáték,
Szerencsejáték Felügyeleti Főosztály,
szerződés,
szerződésminta,
szezonális foglalkoztatás,
SZIG,
szigszalagmarketing,
színháztámogatás,
szja,
Szja 2011,
szja bevallás,
szja bevallás 2011,
szja kedvezmény,
szja kulcs,
szja törvény,
szja-törvény,
szociális járulék,
szokásos piaci ár,
szokásos piaci ár elve,
szolgálati idő,
szolidaritási adó,
szövetkezeti törvény,
szuberbruttó,
szuperbruttó,
szuperbruttósítás,
Szurop István,
szülési szabadság,
szülő fogalma,
tagdíjfizetés,
taggyűlési határozat,
tagi hitel,
tagi kölcsön,
TAJ szám,
támogatás,
támogatáspolitika,
TÁMOP,
TÁMOP pályázat,
TÁMOP pénzügyi elszámolása,
TÁMOP projektek elszámolása,
tanfolyam,
tanulmányi munkaidő kedvezmény,
tanulmányi szabadság,
tanulmányi szerződés,
tánya,
TAO,
táppénz,
táppénz 2011,
táppénz 2011.,
táppénz hozzájárulás,
táppénz szabályok 2011,
táppénzcsalás,
tárgyalástechnika,
tárgyi eszköz nyilvántartás,
tárgyi hatály,
társadalombiztosítás,
társadalombiztosítás 2011,
társadalombiztosítási ellátás,
társadalombiztosítási járulék,
társas vállalkozó,
társasági adó,
társasági adó 2011,
társasági adóalap,
társasági adóelőleg,
társasági adókedvezmény,
társasági adókulcs,
társasági nyereségadó,
társaságiadó kedvezmény,
társaságiadó-bevallás,
tartozás,
távmunka,
távolléti díj,
Tb,
tb járulék,
tb-járulék,
tb.,
tb. 2011,
Tb. ellátás,
tb. ellátás 2011,
tb. ellátás 2011.,
tb. ellátások 2011,
tb. járulék,
Tbj. törvény,
TBSZ,
TEÁOR,
telefon magáncélú használatának elszámolása 2011.,
telefonszámla,
telephely,
teljesítés,
teljesítés helye,
teljesítési biztosíték,
teljesítési hely,
teljesítési időpont,
teljesítménybér,
tenderkiírás,
terhességi segély,
termékátadás,
termékbeszerzés,
termékdíj,
termékdíj adatszolgáltatás,
termékdíj bevallás,
termékdíj bírság,
termékdíj szabályozás,
termékdíj-fizetés,
termékdíjköteles termékek,
termékértékesítés,
természetben adott juttatás,
természetbeni árengedmény,
természetbeni juttatás,
természetbeni juttatások,
tevékenységre jellemző kereset,
TIOP pályázat,
TIOP pénzügyi elszámolása,
TIOP projektek elszámolása,
tiszk,
továbbszámlázott szolgáltatás,
több-utas termékelszámolás,
tőkepiaci ügyletek,
Tölgyessy Péter,
törvényességi felügyeleti eljárás,
transzferár,
transzferár 2011,
transzferár dokumentáció,
transzferár dokumentálás,
transzferár ellenőrzés,
transzferár irányelvek,
transzferár nyilvántartás,
transzferár nyilvántartás 2011,
transzferár nyilvántartás 2011.,
transzferár problémák,
transzferár szabályozás,
transzferár-dokumentáció,
transzferár-ellenőrzés 2011,
transzferár-nyilvántartás,
transzferárazás,
tréning,
trust,
tulajdonjog,
túlfizetés,
új áfa-irányelv 2011,
új közbeszerzési törvény 2011,
Új Széchenyi Terv,
újrahasználható csomagolás,
unit-linked,
utalvány,
utazási bérlet,
utazási költségtérítés,
útlevél,
útnyilvántartás,
útnyilvántartás 2011,
üdülési csekk,
ügyelet,
ügyintézés,
ügynöki szolgáltatás,
üzemanyagár,
üzemanyagköltés-elszámolás,
üzemanyagköltség-elszámolás,
üzleti ajándék,
üzleti reggel,
üzleti reggeli,
üzleti titok,
üzleti út,
üzletp,
üzletrész,
vagyonadó,
vagyonátadás,
vagyonátruházási illeték,
vagyonkimentés,
vagyonosodási vizsgálat,
vallalkozas,
vállalkozói felelősség,
vállalkozói jövedelemadó,
vállalkozói kivét,
válság,
válságadó,
váltó,
váltó minta,
vámellenőrzés,
Vámosi-Nagy Szabolcs,
védett korban lévő munkavállaló,
végelszámolás,
végkielégítés,
végkielégítés adó,
végrehajtás,
végrehajtási eljárás,
Veszprémi István,
vevőminősítés,
vevőmonitoring,
vezető állású munkavállaló,
vezetői hatékonyságnövelés,
vezetői stílus,
vezetői tréning,
videó
,
videó,
világgazdaság,
visszterhes vagyonátruházási illeték,
VP,
vpop,
web-marketing,
webáruház,
webmarketing,
www.systemmedia.hu,
zálog,
zálogjog,
Zara László,
zöld adó,
zöld közbeszerzés
,
zöld közbeszerzés,
zöld közbeszerzési szabályzat,
[+] Összes címke megjelenítése
|