"számlázás" címkéhez tartozó tartalmak

Az elektronikus számlák (e-számlák) megőrzésének szabályai

 

E-BusinessMár a kisebb cégeknek is ígéretes megoldás lehet az elektronikus számlázás, ám kiemelkedő jelentősége van az e-számlák adminisztrációjának és archiválásának is. A sértetlenség, az eredetiség hitelessége és olvashatóság – ezeket a szempontokat kell figyelembe venni az elektronikus számlák megőrzésénél. Az alábbi sorokban az ezzel kapcsolatos tudnivalókat foglalom össze.

adoreggeli
E-számlázás - Jogszabály, adózás, ellenőrzés
- Szakmai Reggeli

AJÁNLÓ: Ma már bármely vállalkozás állíthat elő és küldhet ki a jogszabályi előírásoknak, valamint a Nemzeti Adó- és Vámhivatal követelményeinek teljes mértékben megfelelő, elektronikusan aláírt és időbélyeggel ellátott elektronikus számlákat. A szolgáltatással megvalósítható a papír alapú számlák elektronikus másolatainak hitelesítése is, lehetővé téve ezzel a másodpéldányok jogszabályoknak megfelelő elektronikus megőrzését. A jogszabályi háttér és a gyakorlati ismeretek kettősét ismerheti meg konferenciánkon!



Tegye fel előre, jelentkezéskor kérdéseit és előadónk a rendezvény alatt biztosan megválaszolja!

adoreggeli
Számlázási ügyletek 2012-ben
- Adóreggeli a NAV szakértőjével

AJÁNLÓ:  A gazdasági élet szereplőinek elengedhetetlen tisztában lenniük a számlázás, az elszámolás, a jóváírások és a korrekciók szabályaival, ezért az Áfa törvény pontos, naprakész ismerete alapvető fontosságú számukra. Szakértő előadónk pontról pontra végig veszi a tipikus hibákat, megválaszolja a résztvevőink mindennapi munkája során felmerülő kérdéseket.

Tegye fel előre, jelentkezéskor kérdéseit és előadónk a rendezvény alatt biztosan megválaszolja!
  1. Egy átalánydíjas szolgáltatásról szóló szerződés esetén meg lehet -e állapodni előlegfizetésben?

A számla, nyugta kibocsátásának szabályai 2012.

szamlatombA számlázásra vonatkozó előírásokat az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény (a továbbiakban: Áfa-törvény), valamint az e törvény felhatalmazása alapján kiadott rendeletek tartalmazzák.

adoreggeli
Közösségen belüli ügyletek áfa szabályai, számlázása
- Adóreggeli a NAV szakértőjével

AJÁNLÓ: A Parlament által elfogadott 2012-es adócsomag újdonságokat tartalmaz az Áfa területén is. A számlázással foglalkozó szakemberek számára alapvető fontosságú az Áfa-törvény alapos ismerete, a határon átnyúló ügyletek megismerése. Szakértő előadónk pontról pontra végig vezeti a változásokat, ismerteti az aktuális számlázással kapcsolatos tudnivalókat, újdonságokat

Tegye fel előre, jelentkezéskor kérdéseit, és előadónk a rendezvény alatt biztosan megválaszolja!

adoreggeli
Elektronikus számlázás
- Szakmai reggeli az új áfa változások tükrében

AJÁNLÓ: 2012. január 1-jétől jelentős változások követhetőek nyomon az elektronikus számlázás szabályaiban. Az új adótörvény, az áfa szabályok változása kihatnak az elektronikus számlák szabályozására is. Az e-számlázás környezetkímélő lehetőség, mindemellett komoly költségmegtakarítást is eredményez. Megszűnik a postaköltség és a számlák gyorsabban jutnak el a címzettekhez.

Tegye fel előre, jelentkezéskor kérdéseit, és előadónk a rendezvény alatt biztosan megválaszolja!

Áfa változások 2012. - 27 százalékos általános adókulcs

tax4Az Országgyűlés 2011. november 21-én elfogadta az egyes adótörvények és azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról szóló törvényjavaslatot. A változások – javarészt – 2012. január 1-jétől lépnek hatályba. Jelen hírlevelünkben az általános forgalmi adót érintő legfontosabb változásokról szeretnénk röviden tájékoztatni Önöket.

Fókuszban az elektronikus számlázás - Változások az ÚJ áfa törvény tükrében! - Országos Szakmai Konferencia

AJÁNLÓ:  2012. január 1-jétől változások lesznek az elektronikus számlázás szabályaiban. A jövő évi adótörvények változása kihat az elektronikus számlák szabályozására is. Jöjjön el rendezvényünkre és ismerje meg a legfontosabb változásokat, valamint az e-számlázás gyakorlatát!

Tegye fel előre, jelentkezéskor, kérdéseit, és előadóink a rendezvény alatt biztosan megválaszolják!

adoreggeli
Terítéken az elektronikus számlázás
- Adóreggeli a NAV szakértő előadójával!

AJÁNLÓ: Az elektronikus számla egy elektronikus formában létező adóügyi bizonylat. Az e-számlázás környezetkímélő, de komoly költségmegtakarítást is eredményez. Megszűnik a postaköltség, és a számlák gyorsabban jutnak el a címzettekhez. Gyorsabbá válik a számlák készítése, visszakeresése.

Tegye fel előre, jelentkezéskor kérdéseit, és előadónk a rendezvény alatt biztosan megválaszolja!

adoreggeli
Terítéken az elektronikus számlázás
- Adóreggeli a NAV szakértő előadójával!

AJÁNLÓ:  Az elektronikus számla egy elektronikus formában létező adóügyi bizonylat. Az e-számlázás környezetkímélő, de komoly költségmegtakarítást is eredményez. Megszűnik a postaköltség, és a számlák gyorsabban jutnak el a címzettekhez. Gyorsabbá válik a számlák készítése, visszakeresése.

Tegye fel előre, jelentkezéskor kérdéseit, és előadónk a rendezvény alatt biztosan megválaszolja!
  1. Az elektronikus számla nem tételes felsorolást tartalmaz, hanem egyösszegű, de hivatkozik pl. kézi szállítólevélre, jegyzőkönyvre vagy raktári bizonylatra, mely tételes, és aláírt akkor, milyen feltételekkel kell kapcsolódnia a számlához? Köszönöm szépen!
  2. Szállítóm e-számlát állít ki felém, melyet e-mailen (PDF), vagy  postai úton (kinyomtatva) megküld felém. Köteles vagyok-e befogadni, vagy sem? 2./ Hiteles-e a papír alapon megkapott e-számla vagy sem számomra? 3./ Az e-számla tartalmában miben tér el a normáltól?
    4./ Szabályosan járok el, ha a bejövő e-számlákat egy külön meghajtón tárolom, vagy befogadó oldalon ez nem szükséges? 5./ Milyen e-számlázás szoftvergyártó cége(ke)t javasol a szakértő?

Közösségen belüli ügyletek áfa szabályai, számlázása - Országos Adókonferencia - Fókuszban az Új áfa-irányelv!

AJÁNLÓ:  2011. július 1-jén lépett hatályba az Európai Unió Tanácsa elfogadott áfa-irányelv végrehajtási intézkedéseit megállapító 282/2011/EU rendeletet. Előírásait a hatálybalépés napjától kötelezően, és közvetlenül alkalmazni kell Magyarországon külön parlamenti jóváhagyás nélkül. Szakértő előadónk segítségével gyakorlati kérdéseire is választ kap az előadáson!

Tegye fel előre, jelentkezéskor kérdéseit, és előadónk a rendezvény alatt biztosan megválaszolja!

Közösségen belüli áfa és számlázási szabályok változása 2011. júliusától - Országos Adókonferencia

AJÁNLÓ: Az Európai Unió Tanácsa elfogadta az áfa-irányelv végrehajtási intézkedéseit megállapító 282/2011/EU rendeletet. A rendelet legtöbb rendelkezése 2011. július 1-jén lép hatályba. Előírásait a hatálybalépés napjától kötelezően, és közvetlenül alkalmazni kell Magyarországon külön parlamenti jóváhagyás nélkül. Készüljön fel időben a változásokra szakértő előadónk segítségével!

Tegye fel előre, jelentkezéskor kérdéseit, és előadónk a rendezvény alatt biztosan megválaszolja!
  1. Közösségen belüli értékesítéskor, ha nics közösségi adószáma a megrendelőnek, áfa-s számlát állítok ki. A számla kibocsátónak áfa fizetési kötelezettsége keletkezik.
    Kérdésem, az áfa bevallásban melyik soron szerepeltetem?
FIGYELEM HELYSZÍNVÁLTOZÁS!
A konferencia új helyszíne:
Tulip INN Budapest Millennium Hotel ****

Az elektronikus számlázás bevezetésének előnyei

e_szamlaJelentős, évi több száz milliárd forint össztársadalmi költsége van annak, hogy magas a magyar gazdaság készpénzigénye. A sárga csekk is makacsul tartja magát, pedig már régóta szorgalmazzák kiváltását e-számlával. A Magyar Nemzeti Bank adatai szerint Magyarországon a forgalomban lévő készpénz állománya meghaladja a bruttó hazai termék (gdp) 8 százalékát, az összes fizetési tranzakció több mint 80 százaléka pedig készpénzzel történik. A Magyar Postán keresztül éves szinten mintegy 2000 milliárd forint kifizetés, és hozzávetőleg 2800 milliárd forint befizetés zajlik.

adoreggeli
Terítéken az elektronikus számlázás
- Adóreggeli a NAV szakértő előadójával

AJÁNLÓ: Az elektronikus számla egy elektronikus formában létező adóügyi bizonylat. Az e-számlázás környezetkímélő, de komoly költségmegtakarítást is eredményez. Megszűnik a postaköltség, és a számlák gyorsabban jutnak el a címzettekhez. Gyorsabbá válik a számlák készítése, visszakeresése.


Tegye fel előre, jelentkezéskor kérdéseit, és előadóink a rendezvény alatt biztosan megválaszolják!

  1. PKI számlázás: kinek kell aláírni a PKI számlát: a kibocsátónak vagy harmadik fél, mint ellen jegyző is eljárhat ?
  2. PKI számla megőrzésének elfogadott gyakorlati megvalósításai?

Elektronikus számla, elektronikus számlázás, e-számla számlakibocsátása, számvitele

e_szamlaHúsz százalékra szeretné növelni 2020-ra az elektronikusszámla-penetrációt az Európai Bizottság. A célkitűzés ambiciózus, teljesítése is roppant fontos lenne, hiszen az e-számlázás további terjedése évről-évre eurómilliárdokat spórolna a cégeknek. Magyarország hasonló cipőben jár, azzal a különbséggel, hogy a penetráció még a nyugatinál is alacsonyabb. Pedig az e-számla jogi státusza évek óta rendezett. Összeszedtük, hogy mit kell tudni az elektronikus számla használatáról.

Az adóellenőrzés slágertémái 2011-ben

kemA jogszabályi kötelezettségnek megfelelően idén is közzétette az adóhivatal vezetője a 2011-es adóellenőrzési irányelvet. Az irányelv területei óriási meglepetést nem okoznak, az újdonságok a gyakorlatban jelentkező nagy számú adóelkerülési magatartásra vonatkoznak, amelyek ellenőrzése régóta várható volt. Ezek pedig formálisan is bekerültek a publikus ellenőrzési feladatok közé. Az irányelvből kiderül, hogy egyre jobban működik a NAV informatikai kockázatelemző rendszere.

Közösségen belüli értékesítés beszerzés áfa szabályai 2011. Országos Adókonferencia

AJÁNLÓ: Az újonnan elfogadott EU irányelvek átvétele miatt megváltozott a teljesítési hely megítélése! Ez a téma mindig rengeteg gyakorlati kérdést vet fel. Előadónk a hatályos jogszabályokat gyakorlati szempontból ismerteti, részletes példákon keresztül bemutatja a különféle konstrukciókat.

Tegye fel előre, jelentkezéskor kérdéseit, és előadóink a rendezvény alatt biztosan megválaszolják!
Az eddig összegyűlt kérdések:
  • Harmadik országból hozunk be árut. Szlovéniába fut be a hajó és onnan hozza el a fuvarozó cég. Mikor és hogyan fizetek, illetve vallok ÁFÁ-t a behozott áru után?
  • Egyszerű gyakorlati példákat szeretnék hallani. Piackutatást végzek Magyarországon, számlázok ki Közösségi tagország felé. Mit írok a számlára? Ki fizeti az ÁFÁ-t?
    Pl. Reklámszolgáltatást számlázok Eu tagország felé. Ki fizeti az Áfá-t ? Reklámszórólapot számlázok ki Közösségi tagország felé, legtöbb esetben Magyarországon terítem, de van amikor nem. Akkor  ki fizeti az Áfá-t?

Elektronikus számlázás Gyakorlat ellenőrzés jogszabályok Országos Szakmai Konferencia

AJÁNLÓ: Az elektronikus számla egy elektronikus formában létező adóügyi bizonylat. Az e-számlázás környezetkímélő, de komoly költségmegtakarítást is eredményez. Megszűnik a postaköltség, és a számlák gyorsabban jutnak el a címzettekhez. Gyorsabbá válik a számlák készítése, és szükség esetén a visszakeresésük. Nyugat-Európai és a skandináv országok tapasztalatai alapján a vállalkozások összességében évente milliárdokat spórolhatnának az átállással, ráadásul környezetkímélő megoldásként az adminisztráció során felhasznált papír mennyisége is figyelemre méltóan csökkenthető lenne.

Számlázás az Áfa törvény 2011. évi változásainak tükrében Országos Adókonferencia

AJÁNLÓ: A gazdasági élet minden szereplője kapcsolatba kerül a számlázással vagy kiállítói, vagy befogadói oldalról. Az ezzel foglalkozó szakemberek számára nélkülözhetetlen az áfa törvény pontos ismerete, helyes értelmezése. Szakmai rendezvényünkön előadónk pontról pontra végig vezeti a törvény változásait, ismerteti a NAV gyakorlatát, valamint segítséget nyújt résztvevőinknek.

adoreggeliTerítéken az elektronikus számlázás Elmélet, Gyakorlat, Változások, Aktualitások Adóreggeli a Deloitte szakértőivel

hr_ado_kicsi_


AJÁNLÓ:
Egyre több gazdasági társaság tér át az elektronikus számlázásra. Megszűnik a postaköltség, és a számlák gyorsabban jutnak el a címzettekhez. Gyorsabbá válik a számlák készítése, és szükség esetén a visszakeresésük. Szakértő előadóink röviden, a legfontosabb szabályokat kiemelve gyakorlati oldalról közelítik meg a témát. Jöjjön el rendezvényünkre és egy reggeli alatt megismeri az alkalmazandó jogszabályokat!

11 legdurvább APEH adóellenőri kérdés - +1 ráadás, ami idegösszeroppanáshoz vezethet!

A 2010-es évben továbbra is a legkönyörtelenebb vizsgálati fajta a láncvizsgálat (fiktív alvállalkozói számlázások, valóságos gazdasági esemény nélkül kiállított számlák, számlagyárak) menetel a vizsgálatok élén.

Változások a gépi számlázáskor

Elég, ha a számlázó program képes megkülönböztetni az eredeti példányt és a másolatot és biztosítja, hogy a számla csak egyetlen példányban legyen nyomtatható. Az új szabályozás egyedül a több példányos üres leporellóra történő nyomtatásnál jelent problémát. Erre is van megoldás!

Masszázs számla: csak orvosi javaslattal

Egészségpénztári tagság esetén érdemes időben a helyes számlázási rendnek utánanézni, hiszen ezzel megkímélhetjük magunkat a fölösleges bosszankodástól és papírmunkától.

Közösségi áfa és számlázási szabályok Országos Áfakonferencia

Az előadás elsősorban az Európai Unión belüli ügyletekre összpontosít, bővebben taglalva a termékértékesítést, a szolgáltatásnyújtást, illetve a számlázást érintő 2010-es változásokat.

rendezvenyajanlo2

Számlázás szabályosan az Áfa törvény tükrében Országos Áfakonferencia

A gazdasági élet minden szereplője kapcsolatba kerül a számlázással vagy kiállítói vagy befogadói oldalról. Az ezzel foglalkozó szakemberek számára nélkülözhetetlen az áfa törvény pontos ismerete, helyes értelmezése. Szakmai rendezvényünkön előadónk pontról pontra végig vezeti a törvény változásait, ismerteti az APEH gyakorlatát, valamint segítséget nyújt résztvevőinknek.

Áfa számlázás adatszolgáltatás a gyakorlatba

A gazdasági élet minden szereplője kapcsolatba kerül a számlázással vagy kiállítói vagy befogadói oldalról. Az ezzel foglalkozó szakemberek számára nélkülözhetetlen az áfa törvény pontos ismerete, helyes értelmezése. Szakmai rendezvényünkön előadónk pontról pontra végig vezeti a törvény változásait, ismerteti az APEH gyakorlatát, valamint segítséget nyújt résztvevőinknek.


Videóajánló: A szolgálatatások teljesítési helye I. - Dr. Farkas Alexandra címzetes vezető főtanácsos APEH Adójogi Osztály (2010. április, Radisson BLU Béke Hotel ****)

ÁFA szabályok és számlázás a gyakorlatban

Jelentősen megváltozott ez év elejétől az áfa szabályozás és az adatszolgáltatási kötelezettség is. Senkit se vezessen a régi, jól bevált rutin, ha számlát bocsát ki, hiszen a jogszabályok rossz értelmezése jelentős bírságokat vonhat maga után. Előadónk példákon keresztül ismerteti a fő változásokat, gyakorlati tanácsai segítik résztvevőink mindennapi munkáját.

Hulladék nyílvántartás, adatszolgáltatás, bevallás

A hulladékgazdálkodásról szóló törvény alapján valamennyi hulladék termelője, birtokosa és kezelője számára nyilvántartási és adatszolgáltatási kötelezettséget ír elő. A 2009-ben keletkezett hulladékot 2010. március 1-ig be kell vallani. Előadónk ismerteti a nyilvántartással és adatszolgáltatással kapcsolatos jogszabályi hátteret, a felmerülő problémákat és a gyakorlati megoldásokat.

Vámszabályozás, származási szabályok 2010.

Adótörvények 2010.
- SZJA, TB. JÁRULÉK, TB. NYUGDÍJ, ART, TAO

 
 
 

Friss hírek

Élelmiszer-lánc felügyeleti díj 2012. Mennyi? Kire vonatkozik? Hogyan tegyük meg a bevallást?

2012-05-17 07:03:08

szamolAz élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló 2008. évi XLVI. törvény 47/B. § alapján élelmiszerlánc-felügyelet alá tartozó tevékenységet végző személyeknek és vállalkozásoknak 2012-től élelmiszerlánc-felügyeleti díjat kell fizetniük. A továbbiakban összefoglaljuk, hogy kit érint, mennyit kell fizetni, miket kellene tenni a bevallás benyújtásához.

Utaljon eurót olcsóbban a határon túlról, milliókat takarít meg!

2012-05-17 06:47:54

e_szamlaEgynapos kirándulással csaknem évi kétmillió forintot nyerni? Lehetséges, ha egy aktív uniós kapcsolatokkal rendelkező kkv pénzforgalmának lebonyolításához például Szlovákiában nyit számlát. Ez derült ki miután nagyító alá vettük a magyar vállalkozói számlák költségeit a határon innen és túl, különös tekintettel a devizában fogadott és küldött tételekre.

Itt a legújabb adó! Jövőre értéknövekedési adót vethet ki a kormány a magyar ingatlanokra

2012-05-16 06:14:42

elado_hazJövőre tízszázalékos értéknövekedési hozzájárulást - lényegében adót - fizethetnek az önkormányzatoknak az ingatlanuktól megváló tulajdonosok - derül ki egy kedden megjelent törvénytervezetből. Az adó kivetésének feltétele, hogy az adott területen lévő ingatlanok értékéről legyen nyilvántartás. A kormány az építési törvény módosításával jövőre bevezetné az értéknövekedési hozzájárulást, amit az ingatlantulajdonosoknak kellene megfizetniük az eladás után - derül ki a kormány holnapján kedden megjelent tervezetből.

Hogyan kerüljük ki a telefonadót!

2012-05-16 05:59:36

okostelefonA kormány új kétforintos percenkénti telefonadó bevezetését tervezi, melytől már az idei évben 25-30 milliárdos extrabevételt remél. A pecdíjak és a telefonadó kikerülése azonban van lehetőség, a kb. 2 millió okostelefont felhasználó, akár teljesen ingyenesen is beszélgethet az interneten keresztül.

TOVÁBBI HÍREINK

 

Barátaink a Facebook -on



Legyakoribb címkék

ado adóalap adóbevallás adócsökkentés adóelőleg adójóváírás adókedvezmény adókulcs adómentes adórendszer adós adótörvény adózás áfa állás APEH ár art bér béren kívüli juttatás beszámoló bevallás bírság cafeteria családi kedvezmény egyszerűsített foglalkoztatás eho ellenőrzés előleg elszámolás eva felszámolás fizetés foglalkoztatás gazdaság gazdaságpolitika gyes illeték ipa iparűzési adó járulék jövedelem jövedelemadó K+F környezetvédelmi termékdíj közbeszerzés közbeszerzési törvény kutatás-fejlesztés különadó magánnyugdíjpénztár minimálbér munkabér munkaidő munkáltató munkaszerződés munkavállaló munkaviszony NAV nyugdíj nyugdíjjárulék nyugdíjpénztár osztalék reform szabadság számla számvitel Széchenyi Pihenő kártya személyi jövedelemadó szerződés szja szuperbruttó támogatás társasági adó tartozás Tb termékdíj transzferár üdülési csekk vallalkozas VP vpop

1583 Budapest Pf 48. tel: (06 1) 220 03 63 fax: (06-1) 788-26-65       e-mail:  szervezes@systemmedia.hu     Jogi nyilatkozat

dv: