"társasági adó" címkéhez tartozó tartalmak

A Legfelsőbb Bírósági döntés segítheti az adóalap csökkentését

paragrafusCsökkentette adóalapját az iparűzési adó összegével? Ha nem volt nettó adótartozása, a 2006-os évre még visszamenőleg is érvényesítheti e jogosultságát! A korábbi, téves adóhatósági jogértelmezésnek ugyanis több LB döntés vetett véget. Felülírták a korábbi adóhatósági jogértelmezést a tavalyi bírósági ítéletek, így akár több tízmilliárd forint járhat vissza a cégeknek.

Módosult a látvány-csapatsportágak támogatását ösztönző Társasági adókedvezmény pályázati lehetőségének határideje

sport_eventA tavalyi évben az Európai Bizottság (EB) jóváhagyta a látvány-csapatsportágak támogatását ösztönző, Magyarország által beterjesztett társasági adókedvezményeket (Tao). A 2011-ben bevezetett, a sport támogatását szolgálni hivatott kedvezményről az EB is pozitívan nyilatkozott, azt az unió számára teljes mértékben elfogadhatónak, közérdekű célokat szolgálónak találta.

Változik a társasági adó törvény

sport_eventVárhatóan módosul a társasági adókedvezmények (TAO) rendszerét szabályozó, s az öt látvány-csapatsportág támogatását is érintő törvény, amely a - főként technikai jellegű - változtatásokkal a január 1-je óta érvényben lévő új sporttörvényhez igazodhat.

Társasági adó 2012.: Szigorodnak a veszteségelhatárolás szabályai és módosulnak a kedvezmények

szamologep5Az Országgyűlés 2011. november 21-én elfogadta az egyes adótörvények és azzal összefüggő, egyéb törvények módosításáról szóló törvényjavaslatot. A változások – javarészt – 2012. január 1-jétől lépnek hatályba. Alaposan megváltozik jövőre a társasági adó rendszere, a legfontosabb módosításokat gyűjtöttük össze.

Adó 2012.

szamologep5A kormány újabb lépést tett az egykulcsos személyi jövedelemadózás irányába, a költségvetésből kieső pénzt a fogyasztási adók növelésével szedi be. Drágulnak az illetékek, bővül a chips-adót fizetők köre, nő az áfa és az eva kulcsa, adóvá változnak a járulékok, csökkennek a kedvezmények. Az utolsó pillanatban több mint százoldalnyi módosító került a képviselők elé, bevezették az Erzsébet-utalványt, helyi adót kell fizetnie a nemzeti banknak is.

Módosítják a kutatás-fejlesztéshez (k+f) tartozó adózási szabályokat

markus_csabaA jelenleg parlamenti szavazásra váró adótörvény-javaslatok számos ponton módosítják a kutatás-fejlesztéshez kapcsolódó hazai szabályozást. A csomag fájdalmasan érintheti azokat a cégeket, amelyek több, eddig meglévő kedvezménytől esnek el a változtatások miatt, az átláthatóbb keretek és egységesebb szabályozás megteremtése viszont hosszú távon kedvező folyamatokat indíthat el.

Maradhat az EVA, kérdés, érdemes lesz-e?

adoA Fidesz parlamenti frakcióvezetője nem törölné el az egyszerűsített vállalkozói adót (eva), ha rajta múlna - nyilatkozta szerdán a politikus az MR1-en. Az eva sorsa persze a képviselőcsoport és a kormány megállapodásától függ majd. A Fidesz-KDNP korábban még úgy tervezte (évadnyitó hajdúszoboszlói frakcióülésén legalábbis arról volt szó), hogy az eva marad. Orbán Viktor pedig 2010-ben a kiterjesztése mellett tette le a voksot.

adoreggeli
Terítéken a K+F adókedvezmények, aktualitások, változások 2012-ben
- Adóreggeli a DELOITTE szakértőivel

AJÁNLÓ:  A cégek többsége a gazdaság szinte minden területén folytat valamilyen formában kutatás-fejlesztési tevékenységet, még ha erről nem is minden esetben tud. A gazdaság szereplőinek naprakészeknek kell lenniük, hogy maximálisan kihasználhassák a jogszabályok kínálta adóoptimalizációs lehetőségeiket, adókedvezményeket, különös tekintettel arra, hogy hazánkban a K+F-hez kapcsolódó adójogi környezet kiemelkedően kedvező.
Az elmúlt hetekben tárgyalt és az eredeti beadványhoz képest számos ponton módosított számviteli-, adó- és egyéb kapcsolódó jogszabály-változásokat foganatosító törvény-tervezetet hétfőn fogadta el a Parlament. A végleges módosító törvényt az új jogalkotási szabályok értelmében legkésőbb december 1-jéig kell kihirdetni, hogy a kihirdetést követő 30. napon, azaz 2012. január 1-ével hatályba léphessen.

Kutatás-fejlesztéshez kapcsolódó módosítások

Innovációs járulék

Az új törvény értelmében talán legfontosabb változásként megemlítendő, hogy a kutatás-fejlesztési (K+F) tevékenység közvetlen költsége 2012-től már nem csökkenti az innovációs járulékot. Pontosításra kerül ugyanakkor, hogy az innovációs járulék alanyának nem minősülő mikro- és kisvállalkozási kategória meghatározása során konszolidált adatokból kell kiindulni.

Egységesülő fogalom-meghatározások

Fontos változás továbbá, hogy az eddig különböző törvényekben megtalálható K+F definíciókat az adótörvény-módosítások egy törvényben, a kutatás-fejlesztésről és a technológiai innovációról szóló 2004. évi CXXXIV. törvényben vonják össze. Ezzel párhuzamosan az újonnan definiált K+F szabályok néhány esetben bővebbek lesznek a jelenlegieknél. Ennek értelmében például K+F-nek (azon belül kísérleti fejlesztésnek) minősülhet a kereskedelmi felhasználásra nem kerülő prototípus elkészítése, azonban a szokásos, időszakos vagy rutinszerű változtatások semmiképpen nem tartoznak bele a K+F kategóriába.

Saját tevékenységi körben végzett K+F tevékenység

A törvényjavaslat alapján definiálják egyúttal a saját tevékenységi körben végzett K+F tevékenységet, amely a társasági adóban alapul szolgálhat az adózás előtti eredmény csökkentésének. Ennek értelmében saját tevékenységi körben végzett K+F-nek minősül az adózó saját eszközeivel és alkalmazottaival a saját eredményére és kockázatára végzett K+F tevékenység, illetve az a K+F tevékenység, amelyet az adózó a saját eszközeivel és alkalmazottaival más személy megrendelésére teljesít. Saját tevékenységi körben végzett K+F tevékenységnek minősül továbbá a kutatás-fejlesztési megállapodás alapján, közös K+F tevékenység keretében egymás között megosztva végzett K+F tevékenység is.

Frascati-kézikönyv

Fontos változás, hogy a törvényekből kikerül a Frascati-kézikönyvre való hivatkozás, így a kézikönyv K+F tevékenységekre vonatkozó ajánlásai a jövőben nem irányadóak, a K+F tevékenységek azonosítására kizárólag az újonnan definiált szabályokat lehet felhasználni.

Egyéb, társasági adót érintő változások

Eltörlik azt a rendelkezést, hogy a K+F bérköltség, továbbá a szoftverfejlesztő alkalmazására tekintettel elszámolt bérköltség meghatározott százaléka, mint társasági adókedvezmény vehető figyelembe.
Bekerül a társasági adó törvény 3. számú mellékletébe, hogy nem elismert költség a K+F tevékenység közvetlen költsége, ha az az adózó vállalkozási, bevételszerző tevékenységéhez nem kapcsolódik.

K+F tevékenység minősítési eljárás

Bevezetésre kerül továbbá egy új intézmény, a kutatás-fejlesztési tevékenység minősítésével összefüggő eljárás, amelynek részletszabályai azonban még nem ismertek. Annyi viszont bizonyos, hogy a NAV egy ellenőrzés során a K+F témakörben megkeresheti a kutatás-fejlesztési tevékenység minősítésével összefüggő eljárás lefolytatására hatáskörrel rendelkező szakértő intézményt. Fontos továbbá, hogy a kutatás-fejlesztési tevékenység minősítését is igénylő feltételes adómegállapítás iránti kérelem esetén csatolni kell a kutatás-fejlesztési tevékenység minősítésével összefüggő eljárás lefolytatására hatáskörrel rendelkező hatóság előzetes minősítést tartalmazó határozatának másolati példányát.


Tegye fel előre, jelentkezéskor, kérdéseit, és előadóink a rendezvény alatt biztosan megválaszolják!
  1. A novemberben elfogadott innovációs járulékot érintő adómódosítások kapcsán a kérdéseim a következők:

    - Mi van azon cégek járulékelszámolási kötelezettségével, akiknek 2011. szeptemberében kezdődött meg a 2012-es üzleti évük, vagy 2011. decemberében.
    - A több évre átnyúló szerződések- melyek nem fejeződtek be- milyen dokumentációs kötelezettségnek kell eleget tenni, amely a későbbi NAV ellenőrzés kapcsán megállja a helyét
    - Illetve ami érdekes, a 2012-től kiírásra kerülő pályázati feltételek és azok támogatási aránya.
  2. Innovációs járulék szabályozása 2012-től. Mi hivatott kiváltani az innovációs járulék csökkentési lehetőségét? NIH működése 2012-től. K+F támogatásának eszközei 2012-től Magyarországon, forráshoz, támogatáshoz jutás szabályai..

A magas társasági adót fizető cégeknek érdemes támogatni a látványsportokat

sport_eventA sportegyesületek, csapatok támogatása azoknak a vállalatoknak ajánlott, amelyek idei várható eredményük alapján jelentős társaságiadó-fizetésre lesznek majd kötelezve. Az RSM DTM elemzése szerint a vissza nem térítendő támogatás egyrészt csökkenti a társaság eredményét, másrészt pedig a társaságiadó-fizetési kötelezettséget is. Ha egy egy 300 millió forintos eredményt elérő társaság 10 millió forinttal támogat egy klubot, 10 százalékos, azaz egymillió forintos megtakarítás érhető el, az adóalapból ugyanis levonható a támogatás mértéke.

A költségvetési tervezet alapján főleg az szja-ban várhatók meglepetések

ngmAdótörvények még nincsenek, ám a költségvetés bevételi terveiből lehet következtetni pár dologra. Megmarad az eva s vélhetően a kulcsa sem emelkedik az áfa növekedésével együtt. Viszont az illetékekben és az szja-ban lehetnek meglepetések, a bevételi terv ugyanis kissé soknak tűnik.

A veszteségelhatárolás intézményének tervezett korlátozása súlyosan érintheti a cégek gazdálkodását

zsebA jövő évi kötelező bérfejlesztésen és a növekvő cégautós terheken túl jelentősen érinti majd a társaságok gazdálkodását a veszteségelhatárolás intézményének tervezett szigorítása, ami jelentősen megdobhatja az adófizetési kötelezettséget a következő években. A válság és a bejelentési kötelezettség eltörlése durván éreztette a hatását: az idén leadott társasági adóbevallásokban tavalyhoz képest másfélszer akkora összeggel, több mint 543 milliárd forinttal csökkentették adóalapjukat a cégek ezen a címen, tehát súlyos tízmilliárdok forognak kockán.

A szabályozott ingatlanbefektetési társaság a SZIT legfontosabb szabályairól

szit2011. július 27-én lépett hatályba a szabályozott ingatlanbefektetési társaságokról szóló törvény, mely a külföldön már elterjedt ingatlanbefektetési társaságok (real estate investment trust – REIT) meghonosításával egy új befektetési eszközt vezet be a magyar piacra. Jelen cikkünkben a szabályozott ingatlanbefektetési társaságokra (SZIT) vonatkozó legfontosabb szabályokról szeretnénk röviden tájékoztatni Önöket.

Növekszik a vállalkozások száma de egyre kevesebb az adóbevétel

grafikon2Tavaly 20 ezerrel nőtt a vállalkozások száma, ám 62 milliárd forinttal kevesebb társasági adó folyt be tőlük, ami a szabályozás év közi változásával valamint a gazdasági visszaeséssel magyarázható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal szerint.

A társasagi adóbefizetés akár 70 százalékat is meg lehet spórolni a cégeknek

banki_erikAugusztus végén, szeptember elején juthatnak el az egyesületekhez az első olyan forintok, amelyeket a vállalkozások a július 1-jén elfogadott törvény értelmében a társasági adójukból levonhatnak – közölte az Országgyűlés sport- és turizmusbizottságának elnöke. A fideszes Bánki Erik szerint a kérelmek száma az öt látványsportágra (labdarúgás, kézilabda, kosárlabda, vízilabda, jégkorong) nyújtható támogatásokra év végéig elérheti a két-háromezret.

Jelentős társasági adókedvezmény, kevés adminisztrációval!

sport_eventKevés adminisztrációval jelentős társaságiadó-kedvezményt kaphatnak július elsejétől azok a cégek, amelyek hivatásos és amatőr sportszervezeteket támogatnak. Az állam öt látványsportot hozna helyzetbe: a labdarúgást, a kézilabdát, a kosárlabdát, a vízilabdát és a jégkorongot. A szakértő szerint a cégeknek érdemes előre megegyezniük a sportszervezetekkel a támogatásokról, nehogy hoppon maradjanak.

Társasági adóbevallás május 31.! Figyelmeztet a NAV honlapján!

attentionA tavalyi adóévre vonatkozóan társasági adó kötelezettségüknek a Tao. tv. hatálya alá tartozó egyszeres könyvvitelt vezető adózók a 1028. számú bevallás, a kettős könyvvitelt vezető adózók (ideértve a nonprofit szervezeteket is) a 1029. számú bevallás benyújtásával tesznek eleget 2011. május 31-éig, illetve a naptári évtől eltérő üzleti évet választó adózók az adóév utolsó napját követő 150. napig - figyelmeztet honlapján a Nemzeti Adó-és Vámhivatal.

Felmérés készült a nagyvállalatok és az adóhatóság kapcsolatáról, az adózással kapcsolatos tapasztalataikról

adoA Deloitte Zrt. több mint 400 társaság, köztük a 200 legnagyobb Magyarországon működő vállalat, és a legtöbb adót fizető hazai cégek megkérdezésével készített felmérést, amelyben a társaságok adózással kapcsolatos tapasztalataira volt kíváncsi. A felmérés szerint a vállalatok és a hatóságok között alapvetően jó az együttműködés, de a kutatás megmutatta azt is, hogy a cégek nagy része nem alkalmazza, vagy nem ismeri azokat a lehetőségeket, amelyek tervezhetőbbé tennék az adózásukat.

A béremelések finanszírozhatók-e a nyereségadó csökkentéséből?

tozsdeEgyes kormányzati vélemények szerint a társasági nyereségadó 2010. közepi csökkentése (a 10 %-os kulcs érvényesülési határának 50 millió forintról 500 millió forintra emelése) megteremtette a pénzügyi fedezetet a bérek akkora emeléséhez, hogy az szja-szabályozás idei változása ellenére ne csökkenjen a dolgozók nettó keresete Ez a feltételezés azonban téves.

A magyarországi vállalatok adóterhelése az egyik legmagasabb a térségben

adozasKözel 17 százalék a ténylegesen fizetendő társaságiadó-teher Magyarországon egy friss jelentés szerint, ez az egyik legmagasabb arány a térségben. Akad tehát még tennivaló a tehercsökkentés terén, főleg ha hazánk az adó-versenyképességének megőrzésére való hivatkozással marad ki az euró plusz paktumból. Az is tény azonban, hogy egy-egy vállalkozás valós adóterhelése számtalan tényezőn múlik.

Jogi személyeknek adott támogatás adózása, levonhatósága a társasági adóból

kezfogasLegutóbbi cikkünkben a magánszemélyeknek történő ajándékozások adózását tekintettük át, ezúttal a jogi személyeknek (alapítványoknak, non-profit szervezetekenek, egyesületeknek) nyújtott támogatások adójogi kezelését ismertetjük részletesebben.

Társaságiadó-alap számítását egységesítenék az EU-ban

szazalekAz Európai Bizottság javaslatot tett szerdán az EU területén működő vállalkozások adóalapjának egységes kiszámítási módjára. A javaslat célja a jogi bizonytalanság csökkentése. A javasolt közös konszolidált társaságiadó-alap (KKTA) azt jelentené, hogy a vállalatok az "egyablakos ügyintézés" előnyeit kihasználva intézhetnék az adóbevallásukat, és konszolidálhatnák az EU-n belül keletkező teljes nyereségüket, veszteségüket.

Színháztámogatás, mint adóoptimalizációs eszköz

szinhazA színháztámogatás egyrészt kulturális mecenatúra, másrészt adóoptimalizációs eszköz is. A színháztámogatások e módjának gyökere az Európai Bizottság 2009. októberi határozatáig nyúlik vissza, mely lehetővé tette, hogy az előadó-művészeti szervezetek támogatása adókedvezmény igénybevételére jogosítson.

Költségszámla? Vagy ne számoljam el? Mire figyeljünk a társasági adóalap meghatározásakor

szerzodes1Költség csak akkor érvényesíthető a társasági adó alapjának meghatározásakor, ha összefüggésben áll a vállalkozási tevékenységgel. Az elvben egyértelmű szabály a gyakorlattal nem mindig egyezik meg. Mire kell odafigyelnünk!

Beruházási adóalap kedvezmény

szamologep1Az év végén nagyon fontos, hogy az adóalap csökkentő tételek által kínált lehetőségeket még időben mérlegeljük. Egyrészt nem mindegy, hogy mekkora a társasági adó feltöltési kötelezettségünk, másrészt az sem közömbös, hogy mennyi adót kell majd összességében megfizetnünk.

Adócsökkentő tippek 2011-re

veszpremi_istvanSok magyarországi társaság nem él azokkal a jogszabályi lehetőségekkel, amelyek segítségével akár jelentősen csökkenteni lehet az adott évi adókötelezettséget – hívják fel a figyelmet a Deloitte szakemberei.

Társasági adóelőleg, iparűzési adóelőleg: Kötelezettségek és határidők év végén

adozas3Az év vége közeledtével a társaságoknál újra felmerül a feltöltési kötelezettség, vagyis az, hogy bizonyos adónemeknél december 20-ig az addig befizetett adóelőlegeket ki kell egészíteni az éves szintű adókötelezettség várható összegére. A feltöltési kötelezettség alapvetően minden kettős könyvvitelt vezető vállalkozásra, valamint az evatörvény hatálya alá eső cégekre vonatkozik, egyes esetekben azonban a törvény mentesít a kötelezettség alól.

A béren kívüli juttatások előnyei, Cafeteria 2011.

cash_flow1Már csak néhány hét van a 2011. évi adótörvények életbe lépéséig, a munkaadóknak meg kell kezdeniük a jövő évi munkavállalói ösztönző rendszerek tervezését. Az eddig 25 százalékos adókulcs alá tartozó béren kívüli juttatások adóterhelése az egységes személyi jövedelemadó kulcs és az újonnan bevezetésre kerülő adóalap korrekciós tényező hatására 19,04 százalékra csökken, mely tovább fokozhatja ezen eddig is kedvelt juttatási forma népszerűségét a munkáltatók körében.

Társasági adóelőleg, iparűzési adóelőleg befizetési határidő: december 20.!

szamla1Beszámolójukat a naptári év alapján készítő vállalkozásoknak december 20-i hatállyal kell az éves várható adó összegére kiegészíteni a 2010-ben már megfizetett társasági-, és iparűzési adóelőlegeket.

Az eváról mindent. Számoljunk, korai még temetni!

szamolDecember 1. és 20. között lehet bejelentkezni az eva hatálya alá, illetve kijelentkezni onnan. Az egykulcsos, tőkejövedelmekre is kiterjedő szja, valamint a társasági adó csökkentése miatt van olyan vállalkozás, ahol érdemes megfontolni a kijelentkezést. Ne felejtsük el azonban, hogy egyelőre járulékcsökkentés nem lesz, úgyhogy korai még temetni az evát.

Adótörvényváltozások 2011.

reformReformértékűnek is nevezhető, amit meglép Magyarország 2011-től kezdődően, elsősorban az szja és a társasági adó terén. A fő irány az adórendszer versenyképességének javítása. Várhatóan egyre tisztább és egyszerűbb rendelkezések lépjenek hatályba: 3 éven belül minden jövedelem, illetve társasági bevétel annak mértékétől függetlenül 16, illetve 10 százalékkal adózhat. Ilyen mértékű családi adókedvezmény még nem volt Magyarországon, mint amekkorát 2011-ben bevezetnek. Bár a kisebb jövedelműek rosszabbul járhatnak az egykulcsos, 16 százalékos szja-val, de a családi kedvezmény akár le is nullázhatja az adójukat. Olvassa el összefoglaló cikkünket a 2011. január elsejétől életbe lépő adótörvényváltozásokról!
 

 
 
 

Friss hírek

Élelmiszer-lánc felügyeleti díj 2012. Mennyi? Kire vonatkozik? Hogyan tegyük meg a bevallást?

2012-05-17 07:03:08

szamolAz élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló 2008. évi XLVI. törvény 47/B. § alapján élelmiszerlánc-felügyelet alá tartozó tevékenységet végző személyeknek és vállalkozásoknak 2012-től élelmiszerlánc-felügyeleti díjat kell fizetniük. A továbbiakban összefoglaljuk, hogy kit érint, mennyit kell fizetni, miket kellene tenni a bevallás benyújtásához.

Utaljon eurót olcsóbban a határon túlról, milliókat takarít meg!

2012-05-17 06:47:54

e_szamlaEgynapos kirándulással csaknem évi kétmillió forintot nyerni? Lehetséges, ha egy aktív uniós kapcsolatokkal rendelkező kkv pénzforgalmának lebonyolításához például Szlovákiában nyit számlát. Ez derült ki miután nagyító alá vettük a magyar vállalkozói számlák költségeit a határon innen és túl, különös tekintettel a devizában fogadott és küldött tételekre.

Itt a legújabb adó! Jövőre értéknövekedési adót vethet ki a kormány a magyar ingatlanokra

2012-05-16 06:14:42

elado_hazJövőre tízszázalékos értéknövekedési hozzájárulást - lényegében adót - fizethetnek az önkormányzatoknak az ingatlanuktól megváló tulajdonosok - derül ki egy kedden megjelent törvénytervezetből. Az adó kivetésének feltétele, hogy az adott területen lévő ingatlanok értékéről legyen nyilvántartás. A kormány az építési törvény módosításával jövőre bevezetné az értéknövekedési hozzájárulást, amit az ingatlantulajdonosoknak kellene megfizetniük az eladás után - derül ki a kormány holnapján kedden megjelent tervezetből.

Hogyan kerüljük ki a telefonadót!

2012-05-16 05:59:36

okostelefonA kormány új kétforintos percenkénti telefonadó bevezetését tervezi, melytől már az idei évben 25-30 milliárdos extrabevételt remél. A pecdíjak és a telefonadó kikerülése azonban van lehetőség, a kb. 2 millió okostelefont felhasználó, akár teljesen ingyenesen is beszélgethet az interneten keresztül.

TOVÁBBI HÍREINK

 

Barátaink a Facebook -on



Legyakoribb címkék

ado adóalap adóbevallás adócsökkentés adóelőleg adójóváírás adókedvezmény adókulcs adómentes adórendszer adós adótörvény adózás áfa állás APEH ár art bér béren kívüli juttatás beszámoló bevallás bírság cafeteria családi kedvezmény egyszerűsített foglalkoztatás eho ellenőrzés előleg elszámolás eva felszámolás fizetés foglalkoztatás gazdaság gazdaságpolitika gyes illeték ipa iparűzési adó járulék jövedelem jövedelemadó K+F környezetvédelmi termékdíj közbeszerzés közbeszerzési törvény kutatás-fejlesztés különadó magánnyugdíjpénztár minimálbér munkabér munkaidő munkáltató munkaszerződés munkavállaló munkaviszony NAV nyugdíj nyugdíjjárulék nyugdíjpénztár osztalék reform szabadság számla számvitel Széchenyi Pihenő kártya személyi jövedelemadó szerződés szja szuperbruttó támogatás társasági adó tartozás Tb termékdíj transzferár üdülési csekk vallalkozas VP vpop

1583 Budapest Pf 48. tel: (06 1) 220 03 63 fax: (06-1) 788-26-65       e-mail:  szervezes@systemmedia.hu     Jogi nyilatkozat

dv: