Az ingyenes juttatások adókötelezettsége

 

Kapcsolódó címkék: ingyenes juttatás, adókötelezettség, adóalap

2010. augusztus 09. hétfő, 06:29

2010-től változott a társasági adó törvény ingyenes juttatásokra vonatkozó adókötelezettsége. Ennek megfelelően néhány, eddig adóalap módosító tételt az új szabály szerint már nem kell módosító tételként figyelembe venni sem a juttatónál növelőként, sem a juttatásban részesülőnél csökkentőként.

Ez a szabály azonban csak akkor érvényes, ha a juttató rendelkezik a részesülő nyilatkozatával, miszerint eredménye nem lesz negatív a juttatás nélkül.

 Az ilyen ingyenes juttatások a következők:

  • visszafizetési kötelezettség nélkül adott támogatás, véglegesen átadott pénzeszköz,
  • a térítés nélkül átadott eszköz könyv szerinti értéke,
  • a térítés nélkül nyújtott szolgáltatás bekerülési értéke,
  • az ellenérték nélküli tartozásátvállalás összege.

Amennyiben a juttató nem rendelkezik a fent említett nyilatkozattal, akkor a régi szabály szerint adóalap módosító (növelőként) figyelembe kell venni az összeget.

rendezvenyajanlo2

A nyilatkozatot a juttatásban részesülő akkor adhatja ki, ha már elkészítette beszámolóját, és abban a vállalkozási tevékenység adózás előtti eredménye a juttatás nélkül nem lesz negatív. A nyilatkozathoz csatolni kell a beszámoló eredménykimutatásának másolatát.

Példa:

google_ad_client = "pub-0584564291241929"; /* Penzugyihirek text 300x250, létrehozva 2010.02.28. */ google_ad_slot = "5714151883"; google_ad_width = 300; google_ad_height = 250; google_protectAndRun("ads_core.google_render_ad", google_handleError, google_render_ad);

X juttató 200.000 forint támogatást ad Y adózónak, akinek így adózás előtti eredménye 150.000 forint nyereség lesz. A támogatás nélkül eredménye 50.000 forint veszteség lenne, emiatt nyilatkozatot nem adhat, vagyis a juttatónak meg kell növelnie eredményét, míg a részesülőnek csökkentenie kell adóalapját, vagyis a régi szabály van érvényben.

Amennyiben az adóévben több forrásból is származik támogatása a juttatásban részesülőnek, akkor a számviteli bizonylatok feldolgozási rendjének megfelelően csak annak a juttatónak adható ki a nyilatkozat, amely által nyújtott támogatás már veszteséget eredményez. Példával illusztrálva:

X és Z juttató 100.000 forint és 60.000 forint támogatást nyújtanak Y kedvezményezettnek, akinek így 150.000 forint adózás előtti nyeresége keletkezik. Mivel az Y adózó a Z adózó támogatásával válik veszteségessé, neki nem adhat nyilatkozatot, csupán az X adózónak.

Amennyiben a támogatások időbeli elhatárolással számolandók el, a veszteségesség vizsgálatánál az időbeli elhatárolást adott évi bevételként kell figyelembe venni.

A nyilatkozat tehát arról szól, hogy a juttatás miatt elszámolt bevétel nélkül a juttatás adóéve szerinti eredmény nem lesz negatív. A nyilatkozatban összeg nem kerül feltüntetésre.

A juttatás 2010. előtti adóév is lehet.

Amennyiben a kedvezményezett vállalkozási és alap/közhasznú tevékenységet is folytat, akkor arról nyilatkozik, hogy a vállalkozási tevékenység eredménye nem lesz negatív. A nyilatkozat akkor is kiadható, ha az adott évben nem végez vállalkozási tevékenységet.

Amennyiben közhasznú vagy kiemelkedően közhasznú nonprofit gazdasági társaságról van szó, a vállalkozási tevékenység eredményét nem mutatja ki külön, emiatt nyilatkozatot az együttes tevékenysége alapján tehet.

Amennyiben a bevétel és vállalkozási eredmény nem értelmezhető (pl. Magánszemély, költségvetési szerv), a támogatás adóköteles marad nála. Ez a szabály vonatkozik a külföldi kedvezményezettekre is.


Forrás: penzugyihirek.hu

 
 
 

Friss hírek

Élelmiszer-lánc felügyeleti díj 2012. Mennyi? Kire vonatkozik? Hogyan tegyük meg a bevallást?

2012-05-17 07:03:08

szamolAz élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló 2008. évi XLVI. törvény 47/B. § alapján élelmiszerlánc-felügyelet alá tartozó tevékenységet végző személyeknek és vállalkozásoknak 2012-től élelmiszerlánc-felügyeleti díjat kell fizetniük. A továbbiakban összefoglaljuk, hogy kit érint, mennyit kell fizetni, miket kellene tenni a bevallás benyújtásához.

Utaljon eurót olcsóbban a határon túlról, milliókat takarít meg!

2012-05-17 06:47:54

e_szamlaEgynapos kirándulással csaknem évi kétmillió forintot nyerni? Lehetséges, ha egy aktív uniós kapcsolatokkal rendelkező kkv pénzforgalmának lebonyolításához például Szlovákiában nyit számlát. Ez derült ki miután nagyító alá vettük a magyar vállalkozói számlák költségeit a határon innen és túl, különös tekintettel a devizában fogadott és küldött tételekre.

Itt a legújabb adó! Jövőre értéknövekedési adót vethet ki a kormány a magyar ingatlanokra

2012-05-16 06:14:42

elado_hazJövőre tízszázalékos értéknövekedési hozzájárulást - lényegében adót - fizethetnek az önkormányzatoknak az ingatlanuktól megváló tulajdonosok - derül ki egy kedden megjelent törvénytervezetből. Az adó kivetésének feltétele, hogy az adott területen lévő ingatlanok értékéről legyen nyilvántartás. A kormány az építési törvény módosításával jövőre bevezetné az értéknövekedési hozzájárulást, amit az ingatlantulajdonosoknak kellene megfizetniük az eladás után - derül ki a kormány holnapján kedden megjelent tervezetből.

Hogyan kerüljük ki a telefonadót!

2012-05-16 05:59:36

okostelefonA kormány új kétforintos percenkénti telefonadó bevezetését tervezi, melytől már az idei évben 25-30 milliárdos extrabevételt remél. A pecdíjak és a telefonadó kikerülése azonban van lehetőség, a kb. 2 millió okostelefont felhasználó, akár teljesen ingyenesen is beszélgethet az interneten keresztül.

TOVÁBBI HÍREINK

 

Barátaink a Facebook -on



Legyakoribb címkék

ado adóalap adóbevallás adócsökkentés adóelőleg adójóváírás adókedvezmény adókulcs adómentes adórendszer adós adótörvény adózás áfa állás APEH ár art bér béren kívüli juttatás beszámoló bevallás bírság cafeteria családi kedvezmény egyszerűsített foglalkoztatás eho ellenőrzés előleg elszámolás eva felszámolás fizetés foglalkoztatás gazdaság gazdaságpolitika gyes illeték ipa iparűzési adó járulék jövedelem jövedelemadó K+F környezetvédelmi termékdíj közbeszerzés közbeszerzési törvény kutatás-fejlesztés különadó magánnyugdíjpénztár minimálbér munkabér munkaidő munkáltató munkaszerződés munkavállaló munkaviszony NAV nyugdíj nyugdíjjárulék nyugdíjpénztár osztalék reform szabadság számla számvitel Széchenyi Pihenő kártya személyi jövedelemadó szerződés szja szuperbruttó támogatás társasági adó tartozás Tb termékdíj transzferár üdülési csekk vallalkozas VP vpop

1583 Budapest Pf 48. tel: (06 1) 220 03 63 fax: (06-1) 788-26-65       e-mail:  szervezes@systemmedia.hu     Jogi nyilatkozat

dv: