"állás" címkéhez tartozó tartalmak

Még mindig nem késő az 1+1 százalékról nyilatkozni!

forint5Egy hét van már csupán hátra a magánszemélyek 2011. évi SZJA bevallásának beadására, tehát eddig lehet rendelkezni az 1+1 százalékról is. Így egy kicsit mi is beleszólhatunk, hogy a nagy közös kalapból mire megy majd az adónkból. A magánszemélyek adójuk ezen részét az általuk megjelölt civil és/vagy egyházi kedvezményezettek részére ajánlhatják fel. (Nem kötelező mind a két csoport számára felajánlással élni.) Egyébként, ha valaki nem rendelkezik  az egy százalékokról, az adó ezen része akkor sem vész el, mert az állam a költségvetési törvényben meghatározott módon költi el.

Elállási jog az új Munka Törvénykönyvében

attentionAz elállási jog az eddigi munkajogunk szerint tilos volt, az új Munka Törvénykönyve azonban három esetben maga biztosít elállási jogot. Az elállási jog azt jelenti, hogy a fél a megállapodást a megkötésére visszamenőleges hatállyal szünteti meg. Ilyenkor tehát úgy kell eljárni, mintha a megállapodást (szerződést) meg sem kötötték volna. Ez igen bonyolult elszámolási helyzeteket eredményezhet, ezért elállási jogot csak munkaviszonyra vonatkozó szabályban vagy a felek megállapodásában lehet biztosítani. Tekintsük át, mit kell tudni erről az új jogintézményről!

A külföldi kiküldetés napidíja 2012. január 1-től

utA megszerzett bevétel 30 százaléka, de maximum napi 15 eurónak megfelelő forintösszeg számolható el 2012. január 1-jétől igazolás nélkül külföldi kiküldetés esetén. Hasonló szabály már korábban is létezett, év elejétől pedig ismét ez a rendelkezés az irányadó a külföldi kiküldetések terén.  Napi 15 euró a külföldi kiküldetés maximális napidíja: ekkora összeghez még nem kell külön igazolás sem.

Az ingatlan bérbeadásának áfája 2012-ben

hazak_kicsiAz Áfa törvény 86.§ (1) bekezdésének „l” pontja értelmében a tevékenység sajátos jellegére tekintettel mentes az általános forgalmi adó alól az ingatlan (ingatlanrész) bérbeadása, mint szolgáltatás. Régen ezt a mentességet tárgyi mentességnek hívtuk, amikor maga az adott tevékenység volt mentes az adó alól. Azt az általános szabályt sem szabad elfelejteni, hogy az Áfa törvény alkalmazása szempontjából a bérbeadás, bérbevétel: a bérleti szerződésen alapuló jogviszony mellett minden olyan egyéb jogviszony is, amelynek tartama alatt a jogosult az ellenérték egészét vagy túlnyomó részét a termék időleges használatáért téríti vagy téríteni köteles a kötelezettnek (259.§).

Környezetvédelmi termékdíj 2012. - Az első negyedéves bevallás, gyakorlati tapasztalatok - Országos Szakmai Konferencia

AJÁNLÓ: Konferencia célja a környezetvédelmi termékdíjjal kapcsolatos új kötelezettségek elméleti és gyakorlati bemutatása, a gazdálkodók kérdéseinek megválaszolása, felkészülés a 2012. évi első negyedéves termékdíj-bevallásra, valamint az első negyedév tapasztalatainak, problémás területeinek összefoglalása. Mindezt konzultációs keretek között!

Tegye fel előre, jelentkezéskor kérdéseit és előadóink a rendezvény alatt biztosan megválaszolják!

  1. 1., A stretchfólia csévéje csomagolásnak minősül-e (amennyiben nem szétválasztható a két dolog)?
    2) Elegendő-e a raklapok időszaki nyilvántartása amennyiben egy társaság külföldről (is) szerez be újrahasználható csomagolásnak minősülő raklapokat? Azaz nem szükséges a tételes nyilvántartás amennyiben vissza kívánja igényelni a termékdíjat? Köszönöm

Ingatlan bérbeadásának szabályai 2012. - Személyi jövedelemadó fizetési kötelezettség

rentA magánszemélynek az ingatlan bérbeadásából származó jövedelme külön adózóként történő kezelésére vonatkozó választási lehetősége - kivéve a kereskedelmi szálláshely szolgáltatásra irányuló tevékenységből származó jövedelmet - 2011. január 1-jétől megszűnt, mert a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény (továbbiakban: Szja tv.) 74. §-át hatályon kívül helyezték. Ebből következően a magánszemélynek az ilyen jövedelme utáni adókötelezettségére az önálló tevékenységből származó jövedelemre vonatkozó rendelkezéseket kell alkalmaznia.

Környezetvédelmi termékdíj 2012. - Az első negyedéves bevallás, gyakorlati tapasztalatok - Országos Szakmai Konferencia

AJÁNLÓ:  Konferencia célja a környezetvédelmi termékdíjjal kapcsolatos új kötelezettségek elméleti és gyakorlati bemutatása, a gazdálkodók kérdéseinek megválaszolása, felkészülés a 2012. évi első negyedéves termékdíj-bevallásra, valamint az első negyedév tapasztalatainak, problémás területeinek összefoglalása. Mindezt konzultációs keretek között!

Tegye fel előre, jelentkezéskor kérdéseit és előadóink a rendezvény alatt biztosan megválaszolják!
  1. Az importáru csomagolása során keletkezett termékdíj köteles csomagolóanyagot (raklap, kaloda, egyéb faáru) termékdij megfizetése után át lehet e adni további felhasználásra.(fűtésre).

Evások és egyéni vállakozok bevallási határideje hétfő!

szamla1Az egyéni vállalkozók és az általános forgalmi adó fizetésére köteles magánszemélyek február 27-éig, hétfőig nyújthatják be a 2011-re vonatkozó személyi jövedelemadó bevallásukat. Az eva hatálya alá tartozó egyéni vállalkozóknak és a bevételi nyilvántartást vezető adózóknak is hétfőig kell beadniuk adóbevallásukat. A bevallási határidő idén azért csúszik február 27-re, mert február 25-e szombatra esik.

A szakképzési hozzájárulás megállapítása, bevallása 2012-ben

szamologep22012. január elsejétől a szakképzési hozzájárulás előleg, illetve az éves elszámolás teljesítésére új bevallási nyomtatványt rendszeresített a NAV. A szakképzési hozzájárulás bevallására a 1212-es számú, Bevallás a szakképzési hozzájárulásról elnevezésű nyomtatvány szolgál, mely kizárólag elektronikus úton nyújtható be.

adoreggeli
Hulladékbevallás, nyilvántartás, adatszolgáltatás
- Szakmai Reggeli

AJÁNLÓ: A hulladék termelőjére, birtokosára és kezelőjére egyaránt vonatkoznak a hulladékgazdálkodásról szóló törvény és annak kormányrendeletben meghatározott passzusai: milyen módon és tartalommal köteles a tevékenysége során keletkező, más birtokostól átvett vagy másnak átadott hulladék mennyiségét és összetételét fajtánként nyilvántartani, az általa végzett kezelésről, a kezelt és a kezelés eredményéből származó hulladékokról nyilvántartást vezetni és ezekről az illetékes környezetvédelmi felügyelőség részére rendszeres adatszolgáltatást tenni. Szakértő előadónk többek között ezekre a kérdésekre is válaszol szakmai reggelink alkalmával.


Tegye fel előre, jelentkezéskor kérdéseit, és előadónk a rendezvény alatt biztosan megválaszolja!

Adóbevallás 2012.: Legfontosabb határidők, amire az szja bevallásnál (evások, ekhózók, vállalkozói jövedelemadót fizetők is) figyelni kell!

konyvvizsgalatIndul az adóbevallási szezon, a napokban kapjuk kézhez  a munkáltatói és kifizetői igazolásokat a 2011-es jövedelmünkről. A személyi jövedelemadóbevallást  a tavalyi évhez hasonóan önadózással vagy munkáltatói  adómegállapítással teljesíthetjük. Összegyűjtötte a legfontosabb határidőket, amire az szja bevallásnál (evások, ekhózók, vállalkozói jövedelemadót fizetők is) figyelni kell 2012-ben. Nemcsak a bevallókra, a kifizetőkre és munkáltatókra is gondoltunk.

Adóbevallás 2012.

szamologep1Minden évben január 31-ig kell kiállítania a munkáltatónak (kifizetőnek) a foglalkoztatottak szja és ekho éves bevallásához szükséges igazolásokat. A NAV honlapjáról letölthető a 11M30-as igazolás mintája és kitöltési tájékoztatója.

A környezetvédelmi termékdíjas rendszerbe való bejelentkezés, bevallás

gumiabroncsA környezetvédelmi termékdíjról szóló 2011. évi LXXXV. törvény (a továbbiakban: Ktdt.) hatálya alá tartozó kötelezett gazdálkodó alapvető feladata a termékdíjas rendszerbe való, meghatározott határidőn belül és formában történő bejelentkezés. A bejelentkezés nem jelent mást, mint a jogszabály által előírt adattartalommal, az érintett gazdálkodó kötelezett voltának kinyilatkoztatását. E meghatározás számos olyan elemet tartalmaz, melyek ismerete elengedhetetlen a bejelentkezés rendszerének megismeréséhez.

A szakképzési hozzájárulás elszámolása 2012-ben

oktatas2012. január 1-jétől új törvény szabályozza a szakképzési hozzájárulási kötelezettséget (2011. CLV. törvény), melynek átmeneti rendelkezései szerint a gyakorlati képzést szervezők és a kötelezettséget pénzbeli befizetéssel teljesítő adózók a 2011. év tekintetében még a régi szabályok szerint számolnak el.

Változtak a NAV-hoz történő befizetések szabályai

fizet.tsp_Januártól megváltoztak az adónemek és az ezekhez kapcsolódó költségvetési számlaszámok is, ráadásul külön számlaszámra kell utalni a vállalkozó, és külön az alkalmazottja közterheit. A NAV részletes tájékoztatója magyarázza a változásokat, és közlik az új számlaszámokat is – a köd azonban nehezen oszlik. Annyi bizonyos, hogy nem az adminisztrációcsökkenés irányába megyünk.

Egyszerűsített adónyilatkozat a a 2011. évi személyi jövedelemadó bevallásához

nav_logoMegjelent az adóhivatal internetes oldalán az egyszerűsített adóbevallási nyomtatvány. Az A4-es méretű bevallásban összesen három adatot kell megadni, de ezt a lehetőséget csak azok választhatják, akik megfelelnek 13+1 feltételnek.

Környezetvédelmi termékdíj 2012.: újabb módosítás!

gumiabroncsAlighogy elfogadták, máris módosították: az Országgyűlés által a nyáron megszavazott új termékdíjtörvényt néhány hete újraírták a képviselők. Hogy mi változott a 2012. január 1-jével életbe lépő jogszabályban, bejegyzésünkből megtudhatják, illetve újra összeszedtük az új törvény legfontosabb tartalmi elemeit.

Az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény módosításai (II. rész)

27szazalekAz általános forgalmi adót érintően 2012. január elsejétől tervezett legfontosabb változások korábbi cikkünkben ["27 százalékra emelkedik az általános áfa kulcs"] már ismertetésre kerültek. Az ott felsoroltakon kívül azonban még számos, az általános forgalmi adózást érintő változás várható a következő évtől az Országgyűlés elé terjesztett törvényjavaslat (továbbiakban: Javaslat) alapján.

adoreggeli
Munkáltatók év végi feladatai
- IGAZOLÁSOK, MUNKÁLTATÓI ADÓMEGÁLLAPÍTÁS, ADATSZOLGÁLTATÁS - Adóreggeli a NAV szakértőjével

AJÁNLÓ:  Ismét itt az év vége, a munkáltatói (kifizetői) adatszolgáltatás, zárás ideje. Ez jelentős többletmunkát jelent a munkáltatóknak, könyvelőknek. Előadónk praktikus tanácsokat ad, gyakorlati segítséget nyújt az év végi kötelezettségek teljesítéséhez.

Tegye fel előre, jelentkezéskor, kérdéseit, és előadónk a rendezvény alatt biztosan megválaszolja!

Népegészségügyi termékadó (chipasadó): Eddig 556 millió forintot vallottak be

palackokA népegészségügyi termékadóból - köznyelven chipsadóból - 566,6 millió forintot vallottak be az adóalanyok szeptemberre, illetve a harmadik negyedévre - közölte az adóhatóság. A kormány 2011-re 5 milliárd, 2012-re 20-30 milliárd forint bevételt irányzott elő ebből az adónemből.

Az áfa törvény 186.§ (2) bekezdése ellentétes az uniós áfa irányelvvel: Mit írjunk az áfabevallásba?

szamolBecslések szerint 240-260 milliárdot bukik el a magyar költségvetés az Európai Bíróság áfaügyben nemrégiben hozott döntése nyomán - közölte Varga Mihály, Miniszterelnökséget vezető államtitkár. A bevételkiesésért az előző kormányokat tette felelőssé, holott a kifogásolt passzus még 1999-ben került be az áfatörvénybe. Ekkor Varga a Pénzügyminisztérium politikai államtitkára volt.

Munkaügyi változások 2011. augusztus 1-től

munkanelkuliA Széll Kálmán-tervben kitűzött célok és azok elérését szolgáló intézkedések érdekében a Kormány számos területen törvényváltozásokat hajtott végre. Az alábbiakban a köznyelven „munkaügyi salátatörvénynek” nevezett az egyes munkaügyi tárgyú és más kapcsolódó törvények jogharmonizációs célú módosításáról szóló 2011. évi CV. törvényben megfogalmazott általunk legfontosabbnak tartott változásokat az alábbi 10 pontban foglaltuk össze.

Az esetleges késedelmi pótlékokról a magánszemélyek és cégek az Ügyfélkapunk keresztül tudnak tájékozódni

E-BusinessNem küld papíralapú folyószámla-kivonatot és pótlékértesítőt az adóhatóság azoknak a cégeknek, illetve magánszemélyeknek, akik 2011-ben elektronikus úton nyújtottak be bármilyen bevallást vagy adatszolgáltatást. Az, hogy kinek kell késedelmi pótlékot fizetnie, az adóhatóság honlapján kérdezhető le.

Áfakötelezettség a cég beolvadása esetén

vallalkozoTársaságok átalakulása során elsősorban pénzügyi, jogi és strukturális kérdések merülnek fel, ugyanakkor számos adózási és kapcsolódó adminisztrációs kötelezettségre is oda kell figyelniük az érintett társaságoknak. Jelen jegyzet témáját a beolvadáskor felmerülő áfakötelezettség gyakorlati kérdései adják, melyekre nemcsak érdemes, de némely esetben meg is éri előre felkészülni: kinek, mikor, miről kell áfabevallást benyújtania, mi történik az adófolyószámlákkal.

2011. május 31-i határidőhöz kapcsolódó legfontosabb teendők

naptar2A hazai vállalkozások számára az éves társaságiadó-bevallás teljesítésének kötelezettsége az egyik legfontosabb határidő az évben. A bevalláson túl azonban május 31-e számos egyéb nyilatkozat beadásának, és a vállalatok adózása szempontjából fontos döntések meghozatalának is a végső határideje egyben. A Deloitte Zrt. adóosztálya összegyűjtötte a legfontosabb teendőket.

A posták nyitvatartása 2011. május 20-án, az szja-bevallások pénteki feladási határidején

postaMeghosszabbított nyitva tartással készül a személyi jövedelemadó bevallások jövő pénteki feladási határidejére a Magyar Posta. A társaság közleménye szerint május 20-án a normál rendtől eltérő nyitva tartással, 24 óráig lesz nyitva a Budapesten 62-es posta (Nyugati pályaudvar) és a 72-es posta (Keleti pályaudvar), a Mammut Bevásárlóközpontban lévő 114-es posta pedig 21 óráig. >>

A munkanélküli segély 2012. január 1-től

kirugvaA konvergenciaprogram részeként jelent meg az a javaslat, amely szerint 2012. január 1-től a jelenleg érvényben lévő 270 napról 90 napra csökken az álláskeresési járadék folyósításának ideje. A kilencven nap letelte után nem kap senki támogatást, így közmunkásként vagy a munkaerőpiacon kell munkalehetőséget találnia.

Környezetvédelmi termékdíj 2011. - Az alapoktól az ellenőrzésig - Országos Adókonferencia

AJÁNLÓ: A NAV folyamatos ellenőrzései kapcsán egyre több cég számára válik világossá, hogy ők is a termékdíj kötelezettek körébe tartoznak. Előadóink ismertetik a termékdíj szabályozás alapjait, elméletét és gyakorlati példákon keresztül lépésről lépésre mutatják be a nyilvántartás, bevallás menetét, az ellenőrzés folyamatát.

Tegye fel előre, jelentkezéskor kérdéseit, és előadóink a rendezvény alatt biztosan megválaszolják!

adoreggeli
Terítéken az Adóellenőrzés - Adóreggeli a NAV előadóival

AJÁNLÓ: Az APEH és a VPOP egyesítésének legfőbb célja volt, hogy a NAV, mint hatóság minél előbb és minél hatékonyabban léphessen fel a jogsértő adózókkal szemben. Előadásunkon első kézből, a NAV ellenőrzési főosztályának vezetőjétől hallhatja mit kell tennie, mivel és hogyan készülhet fel egy esetleges adóellenőrzésre!


A minimálbér alatt kereső vállalkozókra vagyonosodási vizsgálat várhat

adoellenorzesAz szja-bevallásban közölt adatok kiegészítésére szólíthatja fel az adóhatóság azokat a magánszemélyeket, akiknek a bevallott jövedelme két egymás utáni évben sem éri el a mindenkori minimálbért - mondta el a Nemzeti Adó- és Vámhivatal adószakmai szóvivője az InfoRádió adásában. dr. Honyek Péter hozzátette: a megkeresések egy részénél, ahol az adóhivatal ezt indokoltnak látja, akár vagyonosodási vizsgálatot is kezdeményezhetnek.

 
 
 

Friss hírek

Elkezdődött a fordított adózás mezőgazdasági szektorra történő kiterjesztése

2012-05-22 06:27:59

balaAz Országgyűlés a hét elején törvényjavaslatot fogadott el a fordított adózás mezőgazdasági szektorra történő kiterjesztésével kapcsolatban. Az elfogadott javaslat értelmében több ponton módosulnak az Áfa tv. valamint az Art. vonatkozó rendelkezései. A törvény kiterjeszti a fordított adózást meghatározott mezőgazdasági termékek (bizonyos gabonák, olajos magvak, valamint fehérjenövények) értékesítésére, vagyis a törvény értelmében az adót a termék beszerzőjének kell megfizetnie ezekben az esetekben. Az elfogadott javaslat tartalmaz olyan intézkedéseket is, melyek célja az adóhatósági ellenőrzési tevékenység hatékonyságának növelése.

A vasárnapi munkavégzés az új Mt. szerint

2012-05-22 06:22:23

shoppingcenterA rendes munkaidő nem terjed ki a vasárnapokra és a munkaszüneti napokra – többek között ez az újítás szerepel a 2012. július 1-től életbe lépő Munka Törvénykönyvében. Nyártól tehát a munkavállaló ezeken a napokon csak kivételes, a törvény által meghatározott esetekben kötelezhető rendes munkaidőben történő munkavégzésre.

Új adóoptimalizásási irányok: Szingapúr és Honkong

2012-05-22 06:00:49

honkongMíg három-négy évvel ezelőtt Ciprus, Málta, vagy egyes, a Karib-tenger térségében lévő államok voltak a magyar cégek által nemzetközi adótervezésre figyelembe vehető elsőszámú adóparadicsomai, addig napjainkra átrendeződés zajlott le. A Jalsovszky Ügyvédi Iroda szakértője szerint az új irány több ok miatt jellemzően Hongkong és Szingapúr lett, ahol a belföldi illetőségű adóalanyaikat csupán a hongkongi és szingapúri forrású jövedelmek tekintetében adóztatják, és amely városállamokkal hazánk kettős adóztatást elkerülő nemzetközi egyezményeket kötött.

Adózási határidők május végén

2012-05-22 05:53:19

ora_utolso_pillanatA vállalatok számára a május vége nem csupán az éves társaságiadó-bevallás benyújtásának határidejét jelenti, hiszen többek között az iparűzési adó, az innovációs járulék, és a hitelintézeti járadék bevallásának határideje is egyben, ráadásul több, adózási szempontból fontos döntés meghozatalának ekkor jön el az ideje.

TOVÁBBI HÍREINK

 

Barátaink a Facebook -on



Legyakoribb címkék

ado adóalap adóbevallás adócsökkentés adóelőleg adójóváírás adókedvezmény adókulcs adómentes adórendszer adós adótörvény adózás áfa állás APEH ár art bér béren kívüli juttatás beszámoló bevallás bírság cafeteria családi kedvezmény egyszerűsített foglalkoztatás eho ellenőrzés előleg elszámolás eva felszámolás fizetés foglalkoztatás gazdaság gazdaságpolitika gyes illeték ipa iparűzési adó járulék jövedelem jövedelemadó K+F környezetvédelmi termékdíj közbeszerzés közbeszerzési törvény kutatás-fejlesztés különadó magánnyugdíjpénztár minimálbér munkabér munkaidő munkáltató munkaszerződés munkavállaló munkaviszony NAV nyugdíj nyugdíjjárulék nyugdíjpénztár osztalék reform szabadság számla számvitel Széchenyi Pihenő kártya személyi jövedelemadó szerződés szja szuperbruttó támogatás társasági adó tartozás Tb termékdíj transzferár üdülési csekk vallalkozas VP vpop

1583 Budapest Pf 48. tel: (06 1) 220 03 63 fax: (06-1) 788-26-65       e-mail:  szervezes@systemmedia.hu     Jogi nyilatkozat

dv: