"beszámoló" címkéhez tartozó tartalmak

Adózási határidők május végén

ora_utolso_pillanatA vállalatok számára a május vége nem csupán az éves társaságiadó-bevallás benyújtásának határidejét jelenti, hiszen többek között az iparűzési adó, az innovációs járulék, és a hitelintézeti járadék bevallásának határideje is egyben, ráadásul több, adózási szempontból fontos döntés meghozatalának ekkor jön el az ideje.

Változik az elektronikus számviteli beszámolók adattartalmának ellenőrzése

attentionAz elektronikusan letétbe helyezett számviteli beszámolók adattartalmát a céginformációs szolgálat elektronikus, véletlenszerű kiválasztás segítségével, eseti jelleggel megvizsgálja - egyebek mellett ezt tartalmazza a közigazgatási és igazságügyi miniszter rendelettervezete, amely a kormány honlapján jelent meg.

2012-ben változtak a beszámoló kötelező közzétételére vonatkozó szabályok!

ir2012. január 1-jével a jogszabályalkotók „megkönnyítették” a számviteli szolgáltatók életét. Idén már nem kell számolgatnunk, hogy mikorra esik a 90-ik, a 150-ik, illetve a 180-ik nap. Korábban a beszámoló elektronikus közzétételére kötelezett szervezetek részére az üzleti év fordulónapját követően 150 nap állt rendelkezésre a közzététel teljesítésére, a konszolidált beszámoló közzétételére kötelezett szervezetek részére pedig 180 nap. Ezeket a mérlegfordulónaptól számított közzétételi határidőket hónapokban kifejezett határidők váltották fel: sorrendben a 3. hónap, az 5. hónap, illetve a 6. hónap utolsó napja. Ez a határidő a naptári évvel megegyező üzleti évre vonatkozó éves beszámolók, egyszerűsített éves beszámolók, sajátos egyszerűsített éves beszámolók esetében: május 31.

2012. január 1-jével módosultak az elektronikus közzétételi szabályok

merleg_kozzetetelJanuár 1-jével módosultak a közzétételi szabályok, a tét nagy, összeszedtük, amit tudni szükséges. 2012. január 1-jétől a Céginformációs Szolgálat kizárólag a 12EB számú nyomtatványokat fogadja be. Ezeken a nyomtatványokon kell minden, kettős könyvvitelt vezető vállalkozásnak az üzleti év fordulónapjától számított 150 napon belül közzétételi kötelességének eleget tennie. Ez annyit tesz, hogy a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) által közzétett sablonokat használva elektronikus úton kell a vállalkozásoknak benyújtani az üzleti évről készült éves beszámolójukat, egyszerűsített éves beszámolójukat.

Kétszeresére nőtt a felfüggesztett cégek száma a múlt évben

fekete_listaAz elmúlt évben szokatlanul sok, összesen 77 643 cég adószámát függesztette fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), azaz a működő több mint félmillió társaság mintegy 15 százalékát. A növekedésre jellemző, hogy 2010-ben hasonló szankcióval, valamivel több mint 32 ezer céget sújtottak, de már ez az adat is jelezte: az adóhatóság a korábbiaknál szigorúbban és gyorsabban lép a szabálysértőkkel szemben. 2007 és 2009 között ugyanis évente átlagosan mintegy tízezer esetben nyúlt ehhez a szankcióhoz az adóhatóság – tájékoztat a feketelista.hu. A portál kigyűjtése szerint 2006 decemberétől – amióta regisztrálják – összesen 138 571 cég adószámát vonták be.

2011. május 31-i határidőhöz kapcsolódó legfontosabb teendők

naptar2A hazai vállalkozások számára az éves társaságiadó-bevallás teljesítésének kötelezettsége az egyik legfontosabb határidő az évben. A bevalláson túl azonban május 31-e számos egyéb nyilatkozat beadásának, és a vállalatok adózása szempontjából fontos döntések meghozatalának is a végső határideje egyben. A Deloitte Zrt. adóosztálya összegyűjtötte a legfontosabb teendőket.

Mi tegyünk ha az adóhatóság felfüggeszti a cég adószámát?

adoszamAkár kis feledékenység is eredményezheti, hogy felfüggeszti, sőt akár törli is egy cég adószámát az adóhatóság. Jobb ezt elkerülni, mert a felfüggesztés ideje alatt gyakorlatilag működésképtelenné válik a vállalkozás, legalábbis áfát visszaigényelni nem fog tudni. Nem árt a szerződéses partnereinkkel is vigyázni, törölt adószámú céggel nem jó üzletet kötni, ellenőrizzünk, mielőtt szerződünk.

A mérleg-közzététel elmulasztásának következményei

szamologep4Egy könyvelőnek a májusról nem a tavasz, hanem a beszámoló-közzétételi kötelezettség jut eszébe elsőként, azonban nem szabad megfeledkezni arról, hogy a beszámoló határidőben történő közzététele alapvetően a vállalkozások, nem pedig a könyvelők számára bír kiemelt jelentőséggel. Jelen írásunkban azt kívánjuk bemutatni , mivel járhat az, ha egy vállalkozás nem teszi közzé a beszámolóját az előírt határidőig.

Számviteli beszámoló (mérleg) közzététele 2011. május 30.

ceruzaA számviteli beszámolót mindig is letétbe kellett helyezni és közzé kellett tenni, de tavaly óta már minden céget büntet az adóhatóság, ha ezt a kötelezettségét elmulasztja. Először az adószámot függeszti fel, de akár a cégbíróság törölheti is a vállalkozást. A május 30-i határidő közeledik, mit kell tenni, hogy elkerüljük a szankciókat?

Pénzeszközön kívül egyéb eszközök elszámolása végelszámolás esetén

szamologep3A végelszámoló a végelszámolás befejezésekor az általa meghatározott nappal - mint mérlegfordulónappal - a végelszámolás időszaka utolsó üzleti évéről, (ez lehet néhány hónap is,) a végelszámolás időszakát lezáró számviteli beszámolót köteles készíteni, kötelező könyvvizsgálat esetén azt könyvvizsgálóval ellenőriztetni, és a jóváhagyásra jogosult testületnek előterjeszteni.

Fizetőképességi nyilatkozat kötelező! Osztalékfizetés előtt ne felejtse elküldeni a cégbíróságnak!

alairAz üzleti év zárásával hamarosan döntenek a társaságok az osztalékfizetésről is. A kft-ben az egyéb feltételek fennállása esetén is csak akkor fizethető osztalék, ha az ügyvezető fizetőképességi nyilatkozatot tesz, és azt 30 napon belül a cégbíróságnak is megküldi.

A számviteli törvény legfontosabb változásai 2011-ben

homokoraA számviteli törvény 2010. évi CXXIII. számú törvénnyel megállapított változásait a 2011-ben kezdődő üzleti évre kötelező alkalmazni, azonban a vállalkozás döntése alapján már a 2010-ben kezdődő üzleti évre is alkalmazhatók. A változások közül kiemelendő, hogy a törvényalkotó az egyszerűsítés irányába mozdult el. Az egyszerűsített éves beszámoló elkészítésének lehetőségét kibővítve több vállalkozásnál jelentős adminisztrációs teherkönnyítés lesz érzékelhető, hiszen nem kell összeállítaniuk a jóval bővebb adattartalmú éves beszámolót.

Az IFRS szerinti beszámolóra való átállás buktatói

ifrsSzámos vállalatnak kell, vagy érdemes áttérnie a nemzetközi pénzügyi beszámolási standardok alkalmazására, ám sokan nem gondolnak arra, hogy ez az átállás nem csak időigényes, hanem alapos felkészülést is igényel. Az IFRS alkalmazására áttérő vállalatoknak ahhoz, hogy beszámolójuk a nemzetközi előírásoknak teljes mértékben megfeleljen, három évet kell szánniuk a teljes átállási folyamatra, és közben nem árt odafigyelniük néhány buktatóra.

A valós beszámoló közös érdek

homokoraA számviteli szabályok betartása, így a könyvvezetés és az ez alapján készített beszámoló hitelessége, teljessége és valódisága alapvető érdek. Nem véletlen, hogy a számviteli rend megsértése szigorú szankciókkal büntethető. 2009-ben az adóhatóság büntetőfeljelentéseinek tizede indult a számviteli szabályok megsértése miatt.

Kellemetlen meglepetések helyett: 5 tipp a könyvizsgálatra

A naptári évnek megfelelő üzleti év szerint működik a hazai cégek legnagyobb része. Ezeknek a vállalatoknak az életében nemrég zárult le a könyvvizsgálati időszak, amely idén több, a korábbi évekre kevésbé jellemző tapasztalattal szolgált a cégek számára. A Deloitte e tapasztalatok közül gyűjtötte össze a legfontosabbakat, amelyek segíthetnek a vállalatoknak abban, hogy a mostani, új pénzügyi időszakban könnyebben elébe menjenek az év végi kellemetlen meglepetéseknek.

Ajándékozási illeték

Az ajándékozási illeték olyan közteherviselési forma, amelynél a jogalap - a laikusok által fel nem fogható - jogszabályi csapdahelyzetekből áll.

A beszámoló elektronikus közzététele

Jól teszik a vállalkozások, ha komolyan veszik az e-beszámoló tartalmi követelményeinek és benyújtási határidejének való megfelelést, mert az elektronikus beszámolási kötelezettség elmulasztásának súlyos és automatikus jogkövetkezményei vannak, amik akár a vállalkozás működését is lehetetlenné tehetik - mondja Marczin Mónika adószakértő, az RSM DTM Hungary Zrt. partnere.

Céltartalék: tovább bonyolódó számviteli becslések

Eddig is a legnehezebb számviteli becslések közé tartozott a céltartalékok képzése nemzetközi beszámolók esetében, a Nemzetközi Számviteli Standard Testület (IASB) új szabálytervezete azonban tovább bonyolítaná a jelenlegi gyakorlatot. Mindez a mostaninál jóval komplikáltabb becslési eljárásokhoz vezetne a céltartalékok képzésekor – például folyamatban lévő peres ügyek esetén.

Év végi zárási feladatok, beszámoló készítés, közzététel

Ismét eltelt egy év, zárni kell a 2009-es évet 2010. május végéig. Rengeteg feladat vár a könyvelőkre. A konferencián sor kerül a zárási feladatok (leltározás, korrekciók, eredménymegállapítás) és a fontosabb számviteli szabályok megismétlésére. Résztvevőinknek lehetősége nyílik a nap folyamán, hogy előadónkkal megvitassák a gyakorlatban felvetődött kérdéseiket is!

 
 
 

Friss hírek

Hogyan használjuk a Széchenyi Pihenőkártyát?

2012-05-23 05:33:27

szechenyi_pihenokartya2A Széchenyi Pihenőkártyát a legnagyobb hazai bank az előző évben bocsájtotta ki elősször. Azóta több mint félév eltelt de sokan még mindig csak ismerkednek ezzel az új Cafeteria platformmal. Nézzük meg hogyan működik a kártya, hogyan használhatjuk fel! Miképpen ellenőrizhető a felhasználható keretünk? Mi történik ha elhagyjuk vagy ellopják?

Elkezdődött a fordított adózás mezőgazdasági szektorra történő kiterjesztése

2012-05-22 06:27:59

balaAz Országgyűlés a hét elején törvényjavaslatot fogadott el a fordított adózás mezőgazdasági szektorra történő kiterjesztésével kapcsolatban. Az elfogadott javaslat értelmében több ponton módosulnak az Áfa tv. valamint az Art. vonatkozó rendelkezései. A törvény kiterjeszti a fordított adózást meghatározott mezőgazdasági termékek (bizonyos gabonák, olajos magvak, valamint fehérjenövények) értékesítésére, vagyis a törvény értelmében az adót a termék beszerzőjének kell megfizetnie ezekben az esetekben. Az elfogadott javaslat tartalmaz olyan intézkedéseket is, melyek célja az adóhatósági ellenőrzési tevékenység hatékonyságának növelése.

A vasárnapi munkavégzés az új Mt. szerint

2012-05-22 06:22:23

shoppingcenterA rendes munkaidő nem terjed ki a vasárnapokra és a munkaszüneti napokra – többek között ez az újítás szerepel a 2012. július 1-től életbe lépő Munka Törvénykönyvében. Nyártól tehát a munkavállaló ezeken a napokon csak kivételes, a törvény által meghatározott esetekben kötelezhető rendes munkaidőben történő munkavégzésre.

Új adóoptimalizásási irányok: Szingapúr és Honkong

2012-05-22 06:00:49

honkongMíg három-négy évvel ezelőtt Ciprus, Málta, vagy egyes, a Karib-tenger térségében lévő államok voltak a magyar cégek által nemzetközi adótervezésre figyelembe vehető elsőszámú adóparadicsomai, addig napjainkra átrendeződés zajlott le. A Jalsovszky Ügyvédi Iroda szakértője szerint az új irány több ok miatt jellemzően Hongkong és Szingapúr lett, ahol a belföldi illetőségű adóalanyaikat csupán a hongkongi és szingapúri forrású jövedelmek tekintetében adóztatják, és amely városállamokkal hazánk kettős adóztatást elkerülő nemzetközi egyezményeket kötött.

TOVÁBBI HÍREINK

 

Barátaink a Facebook -on



Legyakoribb címkék

ado adóalap adóbevallás adócsökkentés adóelőleg adójóváírás adókedvezmény adókulcs adómentes adórendszer adós adótörvény adózás áfa állás APEH ár art bér béren kívüli juttatás beszámoló bevallás bírság cafeteria családi kedvezmény egyszerűsített foglalkoztatás eho ellenőrzés előleg elszámolás eva felszámolás fizetés foglalkoztatás gazdaság gazdaságpolitika gyes illeték ipa iparűzési adó járulék jövedelem jövedelemadó K+F környezetvédelmi termékdíj közbeszerzés közbeszerzési törvény kutatás-fejlesztés különadó magánnyugdíjpénztár minimálbér munkabér munkaidő munkáltató munkaszerződés munkavállaló munkaviszony NAV nyugdíj nyugdíjjárulék nyugdíjpénztár osztalék reform szabadság számla számvitel Széchenyi Pihenő kártya személyi jövedelemadó szerződés szja szuperbruttó támogatás társasági adó tartozás Tb termékdíj transzferár üdülési csekk vallalkozas VP vpop

1583 Budapest Pf 48. tel: (06 1) 220 03 63 fax: (06-1) 788-26-65       e-mail:  szervezes@systemmedia.hu     Jogi nyilatkozat

dv: