"ekho" címkéhez tartozó tartalmak

A valóság az EVA százalékok mögött

csoport2Az egyszerűsített vállalkozói adó olyan hibrid pedagógiai eszköz, mint mikor a rossz szülő azt mondja gyerekének: „nem érdekel hol kujtorogsz, de vacsorára itthon legyél.” Ettől senkinek sem lesz jobb, de egyszerre élvezhető a szabadság és a fegyelem látszata. Mi kellene helyette? FIGYELEM: az alábbiakban vázolt számviteli megoldások alkalmazása törvénybe ütközik. Alkalmazásukra felelősséget nem vállalunk, illetve nem is bíztatunk senkit erre, csupán bemutatjuk a történések egy lehetséges szcenárióját.

Maradhat az EVA, kérdés, érdemes lesz-e?

adoA Fidesz parlamenti frakcióvezetője nem törölné el az egyszerűsített vállalkozói adót (eva), ha rajta múlna - nyilatkozta szerdán a politikus az MR1-en. Az eva sorsa persze a képviselőcsoport és a kormány megállapodásától függ majd. A Fidesz-KDNP korábban még úgy tervezte (évadnyitó hajdúszoboszlói frakcióülésén legalábbis arról volt szó), hogy az eva marad. Orbán Viktor pedig 2010-ben a kiterjesztése mellett tette le a voksot.

Megszűnik az EVA

szamologep4Bár Orbán Viktor a tavalyi kormányalakítás idején még az egyszerűsített vállalkozói adó kibővítését ígérte, mostanra úgy tűnik, 2013-ra megszünteti az adóegyszerűsítést ígérő kormány a legegyszerűbb adónemet. Addig is 35 százalékra emelik a mostani 30 százalékos adókulcsát. Az evából az elmúlt években 180 milliárd forint körüli bevétele származott a költségvetésnek. A nemzetgazdasági tárca nem reagált az eva jövőjével kapcsolatos kérdéseinkre.

Adótörvények 2012.

matolcsy2Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter benyújtotta pénteken az Országgyűlésnek az egyes adótörvényeket módosító javaslatot. A javaslat tartalmazza, hogy az áfa általános kulcsa 27 százalékra emelkedik január 1-jével. A pénztárgépeket február 29-ig kell átállíttatni, addig kézzel írt számla és nyugta pótolja a gépit.

Megmarad az EVA 2012-ben

varga_mihalyLegutóbb bő egy hete Varga Mihály miniszterelnökségi államtitkár nyomán a gazdasági sajtó nagyobb része az eva és az ekho megszűnését pedzegette. A jövő évi büdzsé tervéből kiderül: az eva biztosan megmarad.

Újdonságok a személyi jövedelemadó bevallásnál

abakuszAz idén 4,5 millió szja-bevallást vár a magánszemélyektől az adóhatóság, a bevallási határidők nem változtak - ismertette Varga Árpád, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) elnökhelyettese a szervezet csütörtöki sajtótájékoztatóján.

Interjú Balogh Ádámmal a Nemzetgazdasági Minisztérium adóügyekért felelős helyettes államtitkárával

hr_ado_kicsi_Évente kell számítani jelentősebb adóváltozásokra, az évközi módosításokat szeretnénk elkerülni - mondta Balog Ádám, az adóügyekért felelős helyettes államtitkár. Balog szerint egyelőre nincs napirenden az eva és az ekhó megszüntetése, a megújulási kártya január 1-jétől jelenhet meg, a hidegételes és a melegételes utalvány közötti különbséget pedig megszüntetik, és jön az egységes ételutalvány.

Adóváltozás 2011

hr_ado_kicsi_Várhatóan az idei infláció mértékével megegyező, 4,7 százalékos minimálbér-emelésre tesz javaslatot a kormány a 2011-es évre - mondta az InfoRádiónak a Nemzetgazdasági Minisztérium adóügyekért felelős helyettes államtitkára. Balog Ádám hangsúlyozta: a gyerekek utáni adókedvezményt a családi pótlék szabályaihoz hasonlóan, a gyermekek maximum 20 éves koráig lehet majd igénybe venni. Minden, a béren kívüli jövedelem is 16 százalékkal fog adózni jövőre, mint például az osztalékadó, vagy az ingatlan-bérbeadás. Beszélt arról is, hogy nem terveznek jelentősebb változtatásokat középtávon az ekho, illetve az eva szabályaiban.

Tud-e adót csökkenteni Orbán Viktor?

Nem biztos, hogy lesz hozzá mozgástér.

Orbán: Marad az ekho és az eva

Marad az ekho és az eva, sőt az új kormány arra készül, hogy kiterjessze az adózók körét – jelentette ki  Orbán Viktor , a leendő kormány miniszterelnöke a TV2 Tények Estének adott interjúban.

Az EVÁT és az EKHO-t megtartaná a Fidesz

Csökkenteni fogja az adókat, és egyszerűsíteni fogja az adórendszert, de nem fogjuk eltörölni az evát, az ekhót és az őstermelői adózás lehetőségét.

 
 
 

Friss hírek

Hogyan használjuk a Széchenyi Pihenőkártyát?

2012-05-23 05:33:27

szechenyi_pihenokartya2A Széchenyi Pihenőkártyát a legnagyobb hazai bank az előző évben bocsájtotta ki elősször. Azóta több mint félév eltelt de sokan még mindig csak ismerkednek ezzel az új Cafeteria platformmal. Nézzük meg hogyan működik a kártya, hogyan használhatjuk fel! Miképpen ellenőrizhető a felhasználható keretünk? Mi történik ha elhagyjuk vagy ellopják?

Elkezdődött a fordított adózás mezőgazdasági szektorra történő kiterjesztése

2012-05-22 06:27:59

balaAz Országgyűlés a hét elején törvényjavaslatot fogadott el a fordított adózás mezőgazdasági szektorra történő kiterjesztésével kapcsolatban. Az elfogadott javaslat értelmében több ponton módosulnak az Áfa tv. valamint az Art. vonatkozó rendelkezései. A törvény kiterjeszti a fordított adózást meghatározott mezőgazdasági termékek (bizonyos gabonák, olajos magvak, valamint fehérjenövények) értékesítésére, vagyis a törvény értelmében az adót a termék beszerzőjének kell megfizetnie ezekben az esetekben. Az elfogadott javaslat tartalmaz olyan intézkedéseket is, melyek célja az adóhatósági ellenőrzési tevékenység hatékonyságának növelése.

A vasárnapi munkavégzés az új Mt. szerint

2012-05-22 06:22:23

shoppingcenterA rendes munkaidő nem terjed ki a vasárnapokra és a munkaszüneti napokra – többek között ez az újítás szerepel a 2012. július 1-től életbe lépő Munka Törvénykönyvében. Nyártól tehát a munkavállaló ezeken a napokon csak kivételes, a törvény által meghatározott esetekben kötelezhető rendes munkaidőben történő munkavégzésre.

Új adóoptimalizásási irányok: Szingapúr és Honkong

2012-05-22 06:00:49

honkongMíg három-négy évvel ezelőtt Ciprus, Málta, vagy egyes, a Karib-tenger térségében lévő államok voltak a magyar cégek által nemzetközi adótervezésre figyelembe vehető elsőszámú adóparadicsomai, addig napjainkra átrendeződés zajlott le. A Jalsovszky Ügyvédi Iroda szakértője szerint az új irány több ok miatt jellemzően Hongkong és Szingapúr lett, ahol a belföldi illetőségű adóalanyaikat csupán a hongkongi és szingapúri forrású jövedelmek tekintetében adóztatják, és amely városállamokkal hazánk kettős adóztatást elkerülő nemzetközi egyezményeket kötött.

TOVÁBBI HÍREINK

 

Barátaink a Facebook -on



Legyakoribb címkék

ado adóalap adóbevallás adócsökkentés adóelőleg adójóváírás adókedvezmény adókulcs adómentes adórendszer adós adótörvény adózás áfa állás APEH ár art bér béren kívüli juttatás beszámoló bevallás bírság cafeteria családi kedvezmény egyszerűsített foglalkoztatás eho ellenőrzés előleg elszámolás eva felszámolás fizetés foglalkoztatás gazdaság gazdaságpolitika gyes illeték ipa iparűzési adó járulék jövedelem jövedelemadó K+F környezetvédelmi termékdíj közbeszerzés közbeszerzési törvény kutatás-fejlesztés különadó magánnyugdíjpénztár minimálbér munkabér munkaidő munkáltató munkaszerződés munkavállaló munkaviszony NAV nyugdíj nyugdíjjárulék nyugdíjpénztár osztalék reform szabadság számla számvitel Széchenyi Pihenő kártya személyi jövedelemadó szerződés szja szuperbruttó támogatás társasági adó tartozás Tb termékdíj transzferár üdülési csekk vallalkozas VP vpop

1583 Budapest Pf 48. tel: (06 1) 220 03 63 fax: (06-1) 788-26-65       e-mail:  szervezes@systemmedia.hu     Jogi nyilatkozat

dv: