"foglalkoztatás" címkéhez tartozó tartalmak

adoreggeli
A társadalombiztosítási ellátások gyakorlati tapasztalatai 2012. - Tb. ellátások, tb. járulék
- Szakmai Reggeli

AJÁNLÓ: Az adóváltozások kapcsán módosítások léptek hatályba a társadalombiztosítás területén is, melyek az ellátásokat és a járulékrendszert egyaránt érintik. Előadóink első kézből ismertetik a változások gyakorlatban érzékelhető hatását és segítséget nyújtanak résztvevőinknek a legjellemzőbb példák bemutatásán keresztül.


Tegye fel előre, jelentkezéskor kérdéseit és előadóink a rendezvény alatt biztosan megválaszolják!

21 milliárd a bérkompenzációra

munkasokAz Országgyűlés hétfőn elfogadta a bruttó 300 ezer forintnál kevesebbet keresők bérkompenzációjának végrehajtásához szükséges törvénymódosításokat, és változtatott a költségvetésen is, segítendő azokat a vállalkozásokat, amelyeknek az ötszázalékos béremelés is gondot okoz. Erre a célra a büdzsé módosításával 21 milliárd forintot csoportosítottak át a Nemzeti Foglalkoztatási Alapba.

A NAV 2012. évi ellenőrzési irányelveinek munkaügyi vonzatai

munkaero_kolcsonzesA NAV 2012-es kiemelt célkitűzése a társadalombiztosítás pénzügyi alapjait érintő járulékfizetések ellenőrzése megkülönböztetett figyelemmel a visszaélésekkel leginkább érintett mezőgazdasági, építőipari szektorra, a személybiztonsági tevékenységet végzőkre, továbbá a fuvarozással foglalkozó társaságokra. A személy- és vagyonvédelmi tevékenységet végző vállalkozásoknál ellenőrzés tárgyát képezi az is, hogy az alkalmazott alvállalkozó további alvállalkozókkal kötött-e szerződést vagy sem. Tovább: >>>

Elvárt béremeléssel kapcsolatos szabályok: enyhébb szankciók, homályos szabályzás

munkanelkuliNapokon belül enyhébbé és világosabbá válnak a bérkompenzációval kapcsolatos szabályok: jövő héten kerül sor az erről szóló  törvénymódosítási javaslat zárószavazására. Szinte borítékolható tehát, hogy a vállalkozások számára előnyösebb helyzet áll elő a jelenleginél. Az ugyanakkor még ebből a törvénycsomagból sem derül ki, hogy pontosan miként igényelhet majd támogatást a Nemzeti Foglalkoztatási Alapból (NFA) az elvárt béremelésnek eleget tevő munkáltató.

Bérkompenzációs pályázat 21 milliárdos keretből

figurakAdatlap, nyilatkozat – ezeket kell akkurátusan kitölteniük, aláírniuk, s két példányban benyújtaniuk az aláírási címpéldánnyal egyetemben azoknak a vállalkozásoknak, amelyek eredményesen akarnak szerepelni a – tudomásunk szerint – hamarosan induló bérkompenzációs pályázaton, amelyen az ötszázalékos béremelést idén kigazdálkodni nem tudók nyerhetnek legfeljebb 3 százalékpontos támogatást a 21 milliárd forintos pályázati keretből.

Korengedményes nyugdíjasok visszafoglalkoztatási tilalma

nyugdijas6A korengedményes nyugdíjazásról a 181/1996. (XII. 6.) korm. rendelet tartalmazott rendelkezéseket. Eredetileg a korengedményes nyugdíjazásra legkésőbb 2009. december 31. napjáig lett volna lehetőség. A kormány azonban rendeletet alkotott a korengedményes nyugdíj egy évvel történő meghosszabbításáról [283/2009. (XII. 11.) Korm. rendelet]. Ekkor (2010. január 1-jétől) bevezették az úgynevezett visszafoglalkoztatási tilalmat. Aki tehát ezt megelőzően ment el korengedményes nyugdíjba, arra a tiltás nem vonatkozik. Mit jelent a visszafoglalkoztatási tilalom?

Az Új Munka Törvénykönyve 2012 - Érvek és ellenérvek

uton_munkakA kormány T/4786-os számon 2011. október 26-án nyújtotta be a Munka Törvénykönyvéről szóló törvényjavaslatot, amelynek első tervezetét ez év július 22-én tette közzé a Nemzetgazdasági Minisztérium. A 299 paragrafusból álló, a foglalkoztatás valamennyi lényeges elemére kiterjedő törvényjavaslatra a tervezet nyilvánosságra hozatala óta heves kritikák zúdulnak.

Nagyobb válságban vagyunk, mint a '29-es Nagy Világgazdasági Válság?

struccA 2008-ban kezdődött globális pénzügyi és gazdasági válsággal kapcsolatban egyre gyakrabban felmerül a kérdés, hogy az valóban rendszerszintű változáshoz vezet-e majd, avagy beilleszkedik-e a kapitalizmus rendszeres válság – konjunktúra -válság ciklusaiba? (Ez utóbbiból Barry és Eichengreen több mint százat azonosított csak a második világháború óta! ) A kérdés megválaszolásához vissza kell mennünk időben.

adoreggeli
Magyarok foglalkoztatása külföldön - Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon
  - Középpontban a megváltozott munkajogi kérdések - Adóreggeli a DELOITTE szakértőivel!

AJÁNLÓ: Gyakran merülnek fel adózási kérdések mind a külföldön foglalkoztatott magyar magánszemélyekkel, mind a Magyarországon foglalkoztatott külföldiekkel kapcsolatban. Szakértő előadóink röviden, a legfontosabb változásokat és szabályokat kiemelve gyakorlati oldalról közelítik meg a témát. Jöjjön el rendezvényünkre és egy reggeli alatt megismeri az alkalmazandó jogszabályokat!

Tegye fel előre, jelentkezéskor, kérdéseit, és előadóink a rendezvény alatt biztosan megválaszolják!
  1. Tisztelelt Előadó!

    Jövő hónapban jön egy német egyetemista Erasmus ösztöndíjjal a cégünkhöz gyakorlatra. A cég vezetői a diák fél éves itt tartózkodása idejére szeretnének adni neki a pénzbeli juttatást (nagyságrendileg 100 ezer forint körüli összeget havonta).
    Kérdések:
    1. Munkaszerződést kell vele kötni erre az időre?
    2. Hogyan adózik a jövedelme?
    3. Biztosítási jogviszonya keletkezik-e?
  2. Harmadik országbeli állampolgár 10 éve kirendeltként van Magyarországon (tartózkodási engedéllyel), fizetését kintről kapja. Hogy vonatkozik rá az új törvény (2 év után Tb köteles)?
  3. Letelepedett státuszban külföldi, kirendeltként dolgozik Magyarországon, fizetését kintről kapja. Mikortól kell neki Tb-t fizetni? A letelepedés befolyásol?
  4. Hosszútávú kiküldöttek esetén a magyar TB folytonosság érdekében A1-es dokumentum alapján megfelő-e, ha a kiküldött részére a teljes bruttó bére után havonta fizeti a magyar cég a TB-t és (munkáltatói és munkavállalói) járulékokat, a bruttó bérét pedig a külföldi cég fizeti havonta a kiküldött részére? Vagy szükséges ehhez magyar kifizetés is?
    Adómentes lehet a lakhatási támogatás a bejövő expat számára akkor is, ha "ügyvezetői" pozíciót tölt be?
  5. Tisztelt Előadó!

    1. Harmadik országbeli állapolgár magyarországi kiküldetése alatt a fizetését az anyavállalattól kapja, azonban a fogadó - magyarországi - vállalat fizeti a gyermekinek iskoláztatását és az ingatlan bérleti díját. Milyen adófizetési kötelezettségei lesznek a cégnek. Az esetleges járulékok fizetéséhez szükséges TAJ szám kiváltása?

    2. Külföldi munkaválló esetében TAJ és adószám szükséges, ahhoz, hogy magyarországi bérszámfejtésre kerüljön. Így a gyakorlatban a TAJ számot néhány nappal korábban igényeljük, megjelölve pontosan a biztosítási jogviszony kezdetét, amikor ténylegesen bejelentésre kerül a munkavállaló. Az OEP rendszere azonban a TAJ számot inaktív státuszba rakja mivel a TAJ szám igénylésének napján a NAV rendszerébe még nincs lejelentve a munkavállaló - nem is kellene, hiszen a foglalkoztatása még nem kezdődött meg. Így annak ellenére, hogy folyamatosan fizeti a cég a járulékot, a TAJ szám inaktív státuszban marad. Mi ebben az esetben a munkáltató kötelessége, milyen módon kell utólagosan aktiváltatnia a TAJ számot a hatályos jogszabályok alapján.
  6. Mt-ben megszűnt a kirendelés 44 munkanap/év korlátja? Csak a kirendelés-átirányítás összesen 110 munkanap/év maradt?
    Hogyan egyeztethető össze, hogy a Mt. maximálja a kirendelés napjainak számát, míg az A1 nyomtatvány akár 2 évre is kérhető? Mi határozza meg, hogy figyelembe kell-e venni a korlátozást?
    Svájcba küldi ki a cég munkavállalóit 3 hónapos munka elvégzésére, A1 nyomtatvánnyal. A magyar tb-be kell fizetni a járulékaikat, de milyen alapra? A magyar bérük szerint, vagy a svájci minimálbér (ágazati kollektív szerződés) figyelembe vételével?

Munkaügyi változások 2011. augusztus 1-től

munkanelkuliA Széll Kálmán-tervben kitűzött célok és azok elérését szolgáló intézkedések érdekében a Kormány számos területen törvényváltozásokat hajtott végre. Az alábbiakban a köznyelven „munkaügyi salátatörvénynek” nevezett az egyes munkaügyi tárgyú és más kapcsolódó törvények jogharmonizációs célú módosításáról szóló 2011. évi CV. törvényben megfogalmazott általunk legfontosabbnak tartott változásokat az alábbi 10 pontban foglaltuk össze.

Leleplezett munkaügyi jogsértések - Az OMMF idei munkaügyi ellenőrzési tapasztalatairól

adoellenorzesFeketefoglalkoztatás, teljes munkaidő helyett papíron részmunkaidő, ágazatonként változó „bejelentési kedv”, vagy éppen bukásra alapított alvállalkozó cégek. Csak néhány az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség (OMMF) szakemberei által 2011. első felében regisztrált szabálytalanságok közül. A súlyos jogsértések elkerülhetetlen következménye a bírság, méghozzá jogosan. De pontosan miért és mennyi?

A munkaügyi ellenőrzés 2011. évi irányelvei

munkaviszonyA munkaügyi ellenőrzésről szóló 1996.évi LXXV. törvény 2/A paragrafusa értelmében a foglalkoztatáspolitikáért felelős miniszter minden évben köteles közzétenni a munkaügyi ellenőrzések adott évre vonatkozó irányelveit. A Nemzetgazdasági Minisztérium ez idáig nem tette közzé a munkaügyi ellenőrzésekre vonatkozó 2011. évi irányelveket, holott ennek határideje már jócskán lejárt. Összeszedtük azokat a tényeket melyekből kiolvasható az ellenőrzések iránya az év második felére.

A Munka Törvénykönyve tervezett módosításai 2011. júniusában

munkaero_kolcsonzes2011. júniusában került az Országgyűlés elé az a törvényjavaslat (T/3404), amely elsősorban a magyar jog és az Európai Unió joga összhangjának megteremtése céljából kíván módosítani számos, a foglalkoztatást érintő jogszabályt. E cikk célja, hogy ismertesse a fenti törvényjavaslat azon részeit, melyek a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvényben (Mt.) foglalt szabályokra vonatkoznak.

Az új munkaügyi törvény újdonságai

szuretA nemzetgazdasági miniszter által múlt pénteken benyújtott munkaügyi salátatörvény-tervezet egyes részleteit már az elmúlt hetekben megismerhette a közvélemény. Egyes elemek azonban még a fejleményeket folyamatosan követők számára is újdonságként hatottak. A munkaerőpiac rugalmasságának további javítását szolgálhatta volna, ha a próbaidő maximális tartamának hat hónapra történő bővítését nem kötik kollektív szerződéshez, illetve a kkv-kra is kiterjesztik - írja elemzésében a BDO.

Nem kell az a bizonyos 1 millió munkahely!

millio670 000 elég lenne. Ehhez 14-16 év elég. Az egy millióhoz 20 év kellene.
Divat lett mostanában számolgatni, hogy Orbán Viktor híres kijelentése az egy millió új munkahelyről tartható lesz-e? Ha a politika szimbolikus, szavazatszerző mezőjének retorikai harcmodorát félretesszük, érdemes egy kicsit közgazdaságilag is megnézni a kérdést. Tegyük félre azt a vitát is egy pillanatra, hogy milyen intézkedésekkel lehet és nem lehet foglalkoztatást teremteni. Vizsgáljuk meg csupán magát a számot: szükség van-e valójában egy millió munkahelyre?

Fókuszban a kiszervezés, munkaerőkölcsönzés, diákmunka, alvállalkozás - Atipikus foglalkoztatási formák - Országos Munkajogi Konferencia

AJÁNLÓ: Sokszor hatékonyabb az alkalmazottakat kiszervezés, vagy munkaerő-kölcsönzés útján foglalkoztatni, mint hagyományos határozatlan, vagy határozott szerződéses formában. Az atipikus foglalkoztatási formákra azonban munkajogilag is más szabályok vonatkoznak. Előadóink ismertetik a különböző foglalkoztatási formák előnyeit és hátrányait, gyakorlati példákkal is segítenek résztvevőinknek.

Tegye fel előre, jelentkezéskor kérdéseit, és előadóink a rendezvény alatt biztosan megválaszolják!

adoreggeli
Magyarok foglalkoztatása külföldön - Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon - Adóreggeli a DELOITTE szakértőivel!

AJÁNLÓ:  Gyakran merülnek fel adózási kérdések mind a külföldön foglalkoztatott magyar magánszemélyekkel, mind a Magyarországon foglalkoztatott külföldiekkel kapcsolatban. Szakértő előadóink röviden, a legfontosabb változásokat és szabályokat kiemelve gyakorlati oldalról közelítik meg a témát. Jöjjön el rendezvényünkre és egy reggeli alatt megismeri az alkalmazandó jogszabályokat!

Tegye fel előre, jelentkezéskor kérdéseit, és előadóink a rendezvény alatt biztosan megválaszolják!
  1. Magyarországi kifizető német és svájci állampolgárokat alkalmaz munkaszerződéssel. A1-es (illetve Svájc esetében E101-es) igazolást hozták, így csak  SZJA-t vonunk tőlük (APEH állásfoglalásunk is van minderről).  Az alkalmazás időtartama kevesebb, mint egy év: 8-10 hónap és még év vége előtt véget ér. Fizikailag nem tartózkodnak itt állandóan (részben számítógépen küldenek elkészített anyagokat).
    A számfejtett bruttó jövedelmüket a 1108-as bevallás 1108M-04-es lapjának 360. sorában jelentjük. Helyes-e ez a gyakorlat ?
    Távozásukkor hogyan állítsuk ki részükre az Adatlapot ?
    Milyen adóbevallási kötelezettség terheli majd őket ?
    Mikor kell ezt megtenniük és hogyan ( távozásukkor, vagy 2012.05.20-ig )? Adójóváírásról és gyermekkedvezményről nem nyilatkoztak, de jár-e nekik ?
    Hogyan számolnak el a magyar adóhatósággal, vagy egyszerűen a Magyarországon megfizetett adóval csökkentik majd a Mo-i jövedelmet is magában foglaló összjövedelmükre számított  német/svájci  adókötelezettségüket a németországi/svájci adóbevallásukban ?
  2. Az osztrák anyavállalattól érkezett egy osztrák kolléga a magyar foglalkoztatóhoz több éves munkavégzésre. A foglalkoztatás nem kirendeléssel, hanem a magyar jog alapján az osztrák alkalmazott és a magyar leányvállalat között munkaszerződéssel jött létre. A munkavégzés Magyarországon történik, a munkabért a magyarországi foglalkoztató fizeti. E mellett az osztrák kolléga az anyavállalattól az ottani igazgatósági tagsága okán tiszteletdíjat is kap Ausztriában, amely átterhelésre kerül a Mo.-i foglalkoztatóra. Helyesen értelmezzük-e azt, hogy jövedelemadózás szempontjából Magyarország lesz az illetősége és ennek megfelelően mind a magyarországi munkabérét, mind az ausztriai tiszteletdíját Mo.-n kell adóznia, továbbá szintén Mo.-n kell adóznia a külföldről (Ausztriából) származó tőkejövedelmeit is.
    A kérdésünk arra irányul, hogy melyik államban lesz biztosított és mi után kell a járulékokat fizetnie, és Mo-i biztosítási kötelezettség esetén kinek?

Csökkent a feketefoglalkoztatás a tavalyi évben

idenymunkaA munkaügyi jogsértéssel érintett létszám 27 százalékát teszik ki az illegális munkavállalók - olvasható az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség 2010-es ellenőrzési beszámolójában. Az OMMF munkaügyi ellenőrzések keretében több mint 25.000 munkáltatót ellenőrzött tavaly, és ezek 57 százalékánál talált valamilyen munkaügyi jogsértést, amelyek az ellenőrzésbe bevont több mint 246.000 munkavállaló felét érintették a jelentés szerint. Ezek a jogsértési arányok 2009-hez képest kedvező változást jeleznek: akkor a vizsgált munkáltatók 65, a munkavállalóknak pedig 63 százaléka volt szabálytalan.

A foglalkoztatáshoz kapcsolódó állami pénzügyi források, támogatások

kulcslyukÖsszegyűjtöttük azokat a foglalkoztatással kapcsolatos állami forrásokat, támogatásokat, melyek pénzügyi mankót jelenthetnek a gazdasági társaságok részére a foglalkoztatni kívánt, illetve a jelenleg is foglalkoztatott munkaerő járulékait, munkabérét, munkába járás és munkahelyi képzési költségeinek megtérítését illetően. Egyes esetekben akár a munkáltatói felmondással érintett munkavállaló munkabérét és járulékait is finanszírozzák!

adoreggeliTerítéken a külföldiek foglalkoztatása - Személyi jövedelemadó, Tb., Munkajog - Adóreggeli a DELOITTE szakértőivel!

AJÁNLÓ: A Magyarországon foglalkoztatott külföldi magánszemélyek foglalkoztatásával, adózásával, valamint járulékfizetésével kapcsolatban gyakran merülnek fel kérdések. Szakértő előadóink röviden, a legfontosabb változásokat és szabályokat kiemelve gyakorlati oldalról közelítik meg a témát. Jöjjön el rendezvényünkre és egy reggeli alatt megismeri az alkalmazandó jogszabályokat, valamint választ kaphat kérdéseire!

videosales_banner3

Részmunkaidős kedvezmény, START-Plusz kártya: Érdemes figyelni a munkába visszatérőknek!

startA munka világába való visszatérést elősegítő támogatásokat szabályozó 2004. CXXIII. törvény 2011. január elsejével módosult. Januártól él az úgynevezett részmunkaidős kedvezmény, ezzel párhuzamosan azonban fokozatosan megszűnik a munkába visszatérő anyák foglalkoztatását támogató START-Plusz kártya. Érdemes figyelni a kedvezményeket foglalkoztatóként és álláskeresőként is.

A GYES melletti munkavégzés szabályai január 1-től megváltoztak

kismamaMint az ismeretes az idei évtől megváltoznak GYES melletti munkavégzés szabályai. A családok támogatásáról szóló 1998. évi LXXXIV. törvény (továbbiakban: Cst.) legutóbbi módosítása a gyermekgondozási segélyre jogosultak kereső tevékenységét korlátozza, ez a Magyar Közlöny 200/2010 (XII. 30.) számában olvasható.

Eltűnt 300 ezer adófizető

grafikon5Húsz évvel ezelőtt valamivel több mint 4,7 millióan tartoztak a személyi jövedelemadó hatálya alá Magyarországon, míg 2008-ban már csak 4 420 733-an, a csaknem háromszázezres - egészen pontosan 298 531 fős - különbséget csak részben magyarázza a népességfogyás - írta hétfőn az index.hu az Erőforrástérkép elnevezésű adatbázis adataira hivatkozva.

2000 milliárd forint uniós forrás az operatív programokban

statisztikaAz operatív programok 2011-2013 közötti akcióterveinek elfogadásával a kormány 2.000 milliárd forint uniós forrás felhasználásának feltételeit teremtette meg a következő három évre - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium. A szaktárca közlése szerint a nemzeti ügyek kormánya a fejlesztéspolitika fő céljának a gazdaság versenyképességének megerősítését és a foglalkoztatás nagyarányú növelését tekinti.

Az egyszerűsített foglalkoztatás a munkaidővel kapcsolatos nyilvántartása

komuvesA munkaszerződést is helyettesítő „jelenléti ívet” egyszerűsített foglalkoztatáskor már nem kell vezetni, de egyszerűsített foglalkoztatás esetén is - a klasszikus munkaviszonnyal azonos módon - kell munkaidőre vonatkozó nyilvántartást vezetni. Összefoglalás: >>>

Egyszerűsített foglalkoztatás: Sok a kiskapu, sok a jogértelmezési nehézség

marias_attilaJelentős problémákat orvosolt az egyszerűsített foglalkoztatás augusztustól bevezetett új szabályozása, amely alapvetően növelte az előírások életszerűségét. A korábbi alkalmi munkavállalói könyveket és a kötelező jelenléti íveket is eltörlő jogszabály többek között csökkentette és fix összeggé (500 forint) változtatta a kapcsolódó közteher mértékét, rugalmasabbá és korszerűbbé tette a bejelentési eljárást is. Az eltelt több mint négy hónap gyakorlata azonban számos kiskapura és jogértelmezési nehézségre derített fényt, amelyek a jogszabályok további korrekcióját igénylik, vélik a BDO szakértői.

Egyszerűsített foglalkoztatás: Hány alkalmi munkásod lehet egy évben?

pincer1Azt szinte már mindenki tudja, hogy a kiskönyvek az idén megszűntek és a helyükbe a sorozatos visszaélések, trükkök kiszűrése miatt előzetes APEH bejelentést írtak elő a munkavégzés legalizálására. Ezzel egyidejűleg napi létszámkorlátot vezettek be az egyszerűsített foglalkoztatásnál, pontosabban azt írták elő, hogy hány alkalmi munkást lehet éves szinten foglalkoztatni.

Az egykulcsos 16 százalékos szja-tól bővül-e foglalkoztatás?

szamologepA kormány jövőre 16 százalékos egykulcsos személyi jövedelemadót vezet be, ettől többek között a foglalkoztatás bővülését várja. A Világgazdaság által megkérdezett szakértők közül azonban többen túlzottnak tartják ezeket a reményeket.

Egyszerűsített foglalkoztatás: A létszámkorlát megállapítása

szuretAz egyszerűsített foglalkoztatásról a 2010. évi LXXV. törvény rendelkezik, amely az alkalmi munka meghatározásához létszám- és időkorlátot szab. Ennek helyes megállapításához több szabályt is figyelembe kell venni.
 

adoreggeliA magyar állampolgárok foglalkoztatása külföldön  Adóreggeli a Deloitte szakértőivel

hr_ado_kicsi_


AJÁNLÓ:
Gyakran merülnek fel adózási kérdések a külföldön foglalkoztatott magyar magánszemélyekkel kapcsolatban. Szakértő előadóink röviden, a legfontosabb változásokat és szabályokat kiemelve gyakorlati oldalról közelítik meg a témát. Jöjjön el rendezvényünkre és egy reggeli alatt megismeri az alkalmazandó jogszabályokat!

 
 
 

Friss hírek

Hogyan használjuk a Széchenyi Pihenőkártyát?

2012-05-23 05:33:27

szechenyi_pihenokartya2A Széchenyi Pihenőkártyát a legnagyobb hazai bank az előző évben bocsájtotta ki elősször. Azóta több mint félév eltelt de sokan még mindig csak ismerkednek ezzel az új Cafeteria platformmal. Nézzük meg hogyan működik a kártya, hogyan használhatjuk fel! Miképpen ellenőrizhető a felhasználható keretünk? Mi történik ha elhagyjuk vagy ellopják?

Elkezdődött a fordított adózás mezőgazdasági szektorra történő kiterjesztése

2012-05-22 06:27:59

balaAz Országgyűlés a hét elején törvényjavaslatot fogadott el a fordított adózás mezőgazdasági szektorra történő kiterjesztésével kapcsolatban. Az elfogadott javaslat értelmében több ponton módosulnak az Áfa tv. valamint az Art. vonatkozó rendelkezései. A törvény kiterjeszti a fordított adózást meghatározott mezőgazdasági termékek (bizonyos gabonák, olajos magvak, valamint fehérjenövények) értékesítésére, vagyis a törvény értelmében az adót a termék beszerzőjének kell megfizetnie ezekben az esetekben. Az elfogadott javaslat tartalmaz olyan intézkedéseket is, melyek célja az adóhatósági ellenőrzési tevékenység hatékonyságának növelése.

A vasárnapi munkavégzés az új Mt. szerint

2012-05-22 06:22:23

shoppingcenterA rendes munkaidő nem terjed ki a vasárnapokra és a munkaszüneti napokra – többek között ez az újítás szerepel a 2012. július 1-től életbe lépő Munka Törvénykönyvében. Nyártól tehát a munkavállaló ezeken a napokon csak kivételes, a törvény által meghatározott esetekben kötelezhető rendes munkaidőben történő munkavégzésre.

Új adóoptimalizásási irányok: Szingapúr és Honkong

2012-05-22 06:00:49

honkongMíg három-négy évvel ezelőtt Ciprus, Málta, vagy egyes, a Karib-tenger térségében lévő államok voltak a magyar cégek által nemzetközi adótervezésre figyelembe vehető elsőszámú adóparadicsomai, addig napjainkra átrendeződés zajlott le. A Jalsovszky Ügyvédi Iroda szakértője szerint az új irány több ok miatt jellemzően Hongkong és Szingapúr lett, ahol a belföldi illetőségű adóalanyaikat csupán a hongkongi és szingapúri forrású jövedelmek tekintetében adóztatják, és amely városállamokkal hazánk kettős adóztatást elkerülő nemzetközi egyezményeket kötött.

TOVÁBBI HÍREINK

 

Barátaink a Facebook -on



Legyakoribb címkék

ado adóalap adóbevallás adócsökkentés adóelőleg adójóváírás adókedvezmény adókulcs adómentes adórendszer adós adótörvény adózás áfa állás APEH ár art bér béren kívüli juttatás beszámoló bevallás bírság cafeteria családi kedvezmény egyszerűsített foglalkoztatás eho ellenőrzés előleg elszámolás eva felszámolás fizetés foglalkoztatás gazdaság gazdaságpolitika gyes illeték ipa iparűzési adó járulék jövedelem jövedelemadó K+F környezetvédelmi termékdíj közbeszerzés közbeszerzési törvény kutatás-fejlesztés különadó magánnyugdíjpénztár minimálbér munkabér munkaidő munkáltató munkaszerződés munkavállaló munkaviszony NAV nyugdíj nyugdíjjárulék nyugdíjpénztár osztalék reform szabadság számla számvitel Széchenyi Pihenő kártya személyi jövedelemadó szerződés szja szuperbruttó támogatás társasági adó tartozás Tb termékdíj transzferár üdülési csekk vallalkozas VP vpop

1583 Budapest Pf 48. tel: (06 1) 220 03 63 fax: (06-1) 788-26-65       e-mail:  szervezes@systemmedia.hu     Jogi nyilatkozat

dv: