"kötelező" címkéhez tartozó tartalmak

Kötelező kamrai regisztrációs díj: Ijesztgeti a renitenseket a NAV, de egyenlőre nem tud eljárást indítani

celkeresztJanuártól regisztráltatniuk kell magukat a vállalkozásoknak a helyi kamaráknál, ami mellé 5000 forintot be is kell fizetniük. Ha nem teszik meg, az adóhatóság feladata lesz behajtani a pénzt, a jelenlegi szabályok miatt azonban egyelőre nem teheti meg, mert az összeg önmagában túl alacsony az eljárás elindításához.

Új Közbeszerzési Törvény és végrehajtási rendeletek 2012. - Országos Közbeszerzés Konferencia

AJÁNLÓ: 2011 júliusában az Országgyűlés egy teljesen új Közbeszerzési Törvényt fogadott el. Rohamosan közeledünk az új törvény, és a kapcsolódó legfontosabb végrehajtási rendeletek hatálybalépésének időpontjához. Szakértő előadóink gyakorlatorientáltan mutatják be a változásokat!


Tegye fel előre, jelentkezéskor kérdéseit, és előadóink a rendezvény alatt biztosan megválaszolják! 
  1. Ismert-e az 123.§ (8) bek. szerinti egyedi eljárásrend terve, bevezetésének időpontja - összefüggésben a jelenlegi központi ellenőrzéssel, ill. annak fennmaradási időszakával?
  2. Tervezik-e a központosított közb. szabályozásában,  gyakorlatában, ill. a központi ellenőrzésében a változtatást?
  3. Az ajánlatkérő a közbeszerzésekről szóló, 2003. évi CXXIX. törvény (Kbt.) 241. § b) pontja alá tartozó szervezet, mint állami vagyon vagyonkezelője, KEOP-os pályázaton 100%-os pályázati támogatást nyert.  A támogatott pályázatban esélyegyenlőségi és foglalkoztatási intézkedésként az ajánlatkérő vállalta közhasznú foglalkoztatási programelem érvényesítését is.
    A pályázat útmutatója az alábbiak szerint definiálja a közhasznú foglalkoztatást:
    "A megvalósításban közhasznú foglalkoztatási programelem is tervezett/van (I/N)
    A közhasznú foglalkoztatás egy olyan általános esélyegyenlőségi és foglalkoztatási intézkedés, amelyminden hátrányos helyzetű, de munkát vállalni kész és képes embert önálló jövedelemhez segít. A közhasznú foglalkoztatás tényét általában a munkaügyi nyilvántartásokban vezetik, és a területi munkaügyi központtal kötött megállapodás is szól róla – ezek a dokumentumok alkalmasak az intézkedés teljesítésének igazolására is. Projektre utaló közmunkaprogram vagy önkormányzati költségvetési határozat/rendelet vagy megfelelő tartalmú kivitelezői közbeszerzés (pl. ajánlatkérői szolgáltatás a nyertes ajánlattevő számára), illetve megállapodás közmunkással, vagy munkaügyi központtal adhat alapot az intézkedés elfogadására. Amennyiben nem támogatott tevékenységben/nem elszámolható költségnél, de a fejlesztéshez mégis közvetlenül kapcsolódó munkafolyamatban tervez közmunkást alkalmazni, akkor is gondot kell fordítani a közfoglalkoztatottak munkájának irányítására, felelősségi kérdéseire."
    Kérdésem,
    1. az ajánlatkérő, mint  állami vagyon vagyonkezelője,   (támogatott szervezet és nem önkormányzat!) a Kbt. 53. § (7) és (9) bekezdése, valamint a projekt támogatási szerződése alapján előírhatja-e, hogy a közbeszerzési eljárás nyertes ajánlattevőjével kötendő szerződés teljesítését sajátos, - a jogszabályokkal összhangban álló  feltételekhez, így szociális feltételekhez köti?
    2. a közhasznú programelem érvényesítését ajánlatkérő vagy ajánlattevő is teljesítheti?
    3. amennyiben ajánlatkérőre vonatkozik a programelem érvényesítése, miként tud ennek eleget tenni a 375/2010. (XII. 31.) Korm. rendelet előírásait figyelembe véve?
    4. amennyiben ajánlattevőre vonatkozik a programelem érvényesítése, miként tudja ezt az ajánlattevő ajánlatában igazolni és a szerződéses időtartam alatt tejesíteni?

 

kzbesz_komment KÖZBESZERZÉS KOMMENTÁR >>>
Szerző: Dr. Boros Anita, Dr. Tátrai Tünde
Ár: 10 500 Ft
A kiadvány a hatályos közbeszerzési törvény alkalmazása során felhalmozódott tudást, tapasztalatot felhasználva nyújt segítséget a hazai gyakorlati és elméleti szakemberek számára. A közbeszerzési törvény mellett ismerteti a legfontosabb kapcsolódó jogszabályokat, döntőbizottsági, bírósági és európai bírósági eseteket. Emellett bemutatja a mindennapok jelenlegi közbeszerzési problémáit és a legfontosabb új irányvonalakat a világ közbeszerzési piacán.

Aktualitások és várható változások a közbeszerzésben - Országos Közbeszerzés Konferencia

AJÁNLÓ: Régóta napirenden van már egy teljesen új Közbeszerzési Törvény bevezetése. Az új szabályozás elfogadása nyárra várható, de ettől függetlenül is történtek módosítások a hatályos Kbt-ben. Előadóink nagy hangsúlyt fektetnek az eljárások gyakorlati oldalára, jogorvoslati esetek és példák bemutatásán, megvitatásán keresztül. Ezek nélkül ugyanis – ajánlatkérőként és ajánlattevőként egyaránt – könnyen elbukhatunk a közbeszerzési eljárások során.

Tegye fel előre, jelentkezéskor kérdéseit, és előadóink a rendezvény alatt biztosan megválaszolják!

A közbeszerzések gyakorlata Országos Közbeszerzés Konferencia

AJÁNLÓ: Az utóbbi években sok lényegi ponton módosult a közbeszerzési törvény.  2011-ben azonban mégsem elsősorban az új szabályok elsajátításán, hanem a közbeszerzési joggyakorlat követésén van a hangsúly. Ezen utóbbi nélkül ugyanis – ajánlatkérőként és ajánlattevőként egyaránt – könnyen elbukhatunk a közbeszerzések csatamezején. Az előadások és a konzultáció a változásokról és a joggyakorlatról ad áttekintést, segítséget nyújt a szabályok gyakorlati alkalmazásában.

Tegye fel előre, jelentkezéskor kérdéseit, és előadóink a rendezvény alatt biztosan megválaszolják!
Az eddig összegyűlt kérdések:
  1. A döntőbizottság  szóban közölt álláspontja, hogy  a kbt. szerint  keretszerződés alapján nem minősülhet  alvállalkozónak  az a cég, amely a szerződés teljesítésében /10 % alatt , alkalmasságot is igazol, Kbt.69.§. 8.bek./ közreműködik. Milyen jogszabályhely értelmezhető így?
  2. Többszörös megjelenésnek tekinthető-e és tiltott-e a kapcsolt vállalkozások külön-külön ajánlattevőként való pályázása egyazon közbeszerzési eljárásban? (ld. még kbt 70§)
  3. Nagykereskedelmi vállalkozás ajánlattételkor köteles-e bevonni alkatrészgyártót alvállakozóként (akár 10%alatti akár afeletti), valamint minden egyes gyártót bevonni vegyes pótalkatrész pályázatban ? (pl Bosch, ...)
  4. A szennyvíztelep és a szennyvízhálózat fejlesztéseinél a beszerzési tárgyak és rendeltetésük ugyan nem azonos, de egymással közvetlenül összefügg-e? Konkrétan: a szennyvíztisztító telep felújítási munkái (iszapsűrítő berendezés felújítása, iszaplepényszivattyú felújítása vagy beszerzése, átemelő szivattyúk frekvenciaváltójának felújítása, cseréje, stb.) egybeszámítandók-e a szennyvízcsatorna hálózati munkákkal (gerinc csere, aknák közötti gerinc csere, akna felújítás, aknaépítés és vissza csapószelep beépítés, stb.)?
  5. 1./ Ha egy beszerzés során három társaságtól árajánlatot kérünk be, és a beérkezett árajánlatok közül két társaság árajánlata a közbeszerzéses értékhatár alatt van, a harmadik társaság árajánlata azonban meghaladja a közbeszerzéses értékhatárt, kell-e közbeszerzési eljárást lefolytatnunk? A Kbt. 35. § (1) bekezdése szerint ugyanis a becsült érték az általában kért, illetleg kínált legmagasabb összegű teljes ellenszolgáltatás. Másrészről viszont, annak a társaságnak az árajánlata, akivel szerződést kötnénk, a közbeszerzéses értékhatár alatt van.
    2./ Hogyan kell értelmezni a Kbt. 66. § (1) bekezdés a) pontjában szereplő "az ajánlati felhívás feladásától visszaszámított kettő évet"? Ez azt jelenti, hogy nem lehet előírni olyan feltételt, hogy "számláján a banki nyilatkozat kiállítását megelőző x hónapban" volt-e sorban állás? A feltétel meghatározásánál mindenképpen az ajánlati felhívás feladásának időpontjához kell viszonyítanunk? Hiszen a nyilatkozat lehet, hogy későbbi dátumú, mint az ajánlati felhívás feladásának időpontja.

Közbeszerzés 2011. 2010. évi módosítások alkalmazása a gyakorlatban újdonságok aktualitások Országos Közbeszerzés Konferencia

AJÁNLÓ: Folyamatosan módosul a közbeszerzési törvény, és ezzel összefüggésben változnak a végrehajtási rendeletek is, ami nagy mértékben változtatja meg közbeszerzési mindennapjainkat. Az előadások és az azt követő konzultáció a változásokról ad áttekintést, segítséget nyújt az összefüggések felismerésében és a szabályok gyakorlati alkalmazásában.

Tegye fel előre, a jelentkezéskor kérdéseit, és előadóink a rendezvény alatt biztosan megválaszolják!
Az eddig összegyűlt kérdések:
  1. Alkalmasság igazolása 10% alatti alvállalkozóval. Szakértő igénybevétele esetén - az ajánlattevőtől minden tekintetben független (pl. nem megbízási szerződéses) magánszemély (szakember) megjelölhető-e 10% alatti alvállalkozóként (Kbt. 71.§ (1) d)?  Ha alkalmasság igazolására a fentiek szerint (Kbt. 71.§ (1) d) pont) veszünk igénybe szakértőt, az általa szerződésben teljesítendő területet a Kbt. 71.§ (1) a) pontjában is fel kell-e tüntetni?
  2. Szeretném megkérdezni, hogy Európai Unióban levő Orvosi Eszközöket gyártó anyavállalat szállítási referenciáit Magyarországi ajánlatában felhasználhatja-e (pl.mennyiségi okokból) az anyavállalat termékeinek magyarországi forgalmazója (megbízási szerződés alapján), ha nem leányvállalata az Uniós anyavállalatnak ?
  3. Esetünkben sorozatosan előfordul, hogy az Ajánlatkérő még a nyertes kihirdetése előtt 8 napos hiánypótlási határidőt tűz, egy- és kétszakaszos eljárásban egyaránt. Ez - mivel külföldi alvállalkozókat ill. erőforrást biztosító szervezeteket is bevonunk időnként - ránk nézve jelentős hátrányt jelent, mert pl. Hollandiából a hivatalosan aláírt, eredeti dokumentumok beérkezése és hiteles fordítása a nyertes kihirdetésétől számított 8 napon belül (nyertesség esetén) lehetséges, de ez előtt, pl. a dokumentációk bontását követő 8 napon belül nem. A fenti, ránk nézve hátrányos gyakorlat sajnos eléggé elterjedt. Kérdésünk az lenne, hogy erre a Kbt. egyértelmű lehetőséget biztosít-e?
  4. Banki szolgáltatásokhoz kapcsolódó kérdéskörben, mint ajánlatot nyújtó veszek részt az előadáson. Kérem, az előadás során a témát (banki szolgáltatások, szerződéstervezet, kizáró okok stb) érintő szabályozás változásokról is beszéljen!
  5. Tisztelt Előadók! Amennyiben lehetséges, vegyék bele az alábbiakat is az előadásokba: A törvény változásai az ajánlattevői oldalról nézve. Főbb változások, buktatok. Új termék, új gyártók bevonása az eljárásokba. A hazai és eu-s referencia hiánya folyamatos problémát jelent. Kínál-e megoldást az új törvény?
  6. Egybeszámítás, részekre bontás értelmezése.
  7. Ajánlatos eljárás végén milyen hirdetményt kell megjelentetni, milyen formanyomtatványt kell alkalmazni?
  8. Azt kérdezném tisztelettel: A hirdetmény nélkül induló egyszerű közbeszerzési eljárásnál milyen hirdetményeket kell feladni? A megváltozott egybeszámítási szabályoknál mit jelent az egy építmény? Konkrét esetben, csatorna beruházásnál egybe kell-e számítani a tisztítóművet a több kilométer csatornával? Hogy értelmezzük azt, mikor nem építési beruházásról van szó, nem kötelező dokumentációt készíteni, kell-e és hogyan a nyilatkozatokat az ajánalttevők rendelkezésére bocsátani? 100 % önkorányzati tulajdonú cég, aki vegyes gazdálkodásból szerzi a bevételeit, közbeszerzés köteles-e? Amennyiben nem, járható út, hogy az Önkormányzat tőkét emel a Kft-ben, és így a Kft. saját beruházásban valósít meg építési beruházásokat, közbeszerzési nélkül.
  9. Vízi közmű vállalatnál a föld alatti csőhálózati anyagok (csövek, összekötő idomok, szerelvények) beszerzései egybeszámítás alá tartoznak-e? Hogyan kell itt az egybeszámítást a gyakorlatban értelmezni?

Regisztrált mérlegképes könyvelők kötelező továbbképzése 2012.

Vállalkozási szakirány

A Saldo Zrt. a System Media Kft.-vel együttműködve ezúton szeretné felhívni figyelmét a Mérlegképes továbbképzésére! Amennyiben fontos Önnek a minőségi képzés, s a gyakorlatban hasznosítható információhoz szeretne jutni, válassza továbbképzésünket! Könnyen megközelíthető, légkondicionált előadótermekben várjuk ügyfeleinket.

 

 

Regisztrált mérlegképes könyvelők kötelező továbbképzése 2012.

Államháztartási szakirány

A Saldo Zrt. a System Media Kft.-vel együttműködve ezúton szeretné felhívni figyelmét a Mérlegképes továbbképzésére. Amennyiben fontos Önnek a minőségi képzés, s a gyakorlatban hasznosítható információhoz szeretne jutni, válassza továbbképzésünket! Könnyen megközelíthető, légkondicionált előadótermekben várjuk ügyfeleinket.

 

 
 
 

Friss hírek

Hogyan használjuk a Széchenyi Pihenőkártyát?

2012-05-23 05:33:27

szechenyi_pihenokartya2A Széchenyi Pihenőkártyát a legnagyobb hazai bank az előző évben bocsájtotta ki elősször. Azóta több mint félév eltelt de sokan még mindig csak ismerkednek ezzel az új Cafeteria platformmal. Nézzük meg hogyan működik a kártya, hogyan használhatjuk fel! Miképpen ellenőrizhető a felhasználható keretünk? Mi történik ha elhagyjuk vagy ellopják?

Elkezdődött a fordított adózás mezőgazdasági szektorra történő kiterjesztése

2012-05-22 06:27:59

balaAz Országgyűlés a hét elején törvényjavaslatot fogadott el a fordított adózás mezőgazdasági szektorra történő kiterjesztésével kapcsolatban. Az elfogadott javaslat értelmében több ponton módosulnak az Áfa tv. valamint az Art. vonatkozó rendelkezései. A törvény kiterjeszti a fordított adózást meghatározott mezőgazdasági termékek (bizonyos gabonák, olajos magvak, valamint fehérjenövények) értékesítésére, vagyis a törvény értelmében az adót a termék beszerzőjének kell megfizetnie ezekben az esetekben. Az elfogadott javaslat tartalmaz olyan intézkedéseket is, melyek célja az adóhatósági ellenőrzési tevékenység hatékonyságának növelése.

A vasárnapi munkavégzés az új Mt. szerint

2012-05-22 06:22:23

shoppingcenterA rendes munkaidő nem terjed ki a vasárnapokra és a munkaszüneti napokra – többek között ez az újítás szerepel a 2012. július 1-től életbe lépő Munka Törvénykönyvében. Nyártól tehát a munkavállaló ezeken a napokon csak kivételes, a törvény által meghatározott esetekben kötelezhető rendes munkaidőben történő munkavégzésre.

Új adóoptimalizásási irányok: Szingapúr és Honkong

2012-05-22 06:00:49

honkongMíg három-négy évvel ezelőtt Ciprus, Málta, vagy egyes, a Karib-tenger térségében lévő államok voltak a magyar cégek által nemzetközi adótervezésre figyelembe vehető elsőszámú adóparadicsomai, addig napjainkra átrendeződés zajlott le. A Jalsovszky Ügyvédi Iroda szakértője szerint az új irány több ok miatt jellemzően Hongkong és Szingapúr lett, ahol a belföldi illetőségű adóalanyaikat csupán a hongkongi és szingapúri forrású jövedelmek tekintetében adóztatják, és amely városállamokkal hazánk kettős adóztatást elkerülő nemzetközi egyezményeket kötött.

TOVÁBBI HÍREINK

 

Barátaink a Facebook -on



Legyakoribb címkék

ado adóalap adóbevallás adócsökkentés adóelőleg adójóváírás adókedvezmény adókulcs adómentes adórendszer adós adótörvény adózás áfa állás APEH ár art bér béren kívüli juttatás beszámoló bevallás bírság cafeteria családi kedvezmény egyszerűsített foglalkoztatás eho ellenőrzés előleg elszámolás eva felszámolás fizetés foglalkoztatás gazdaság gazdaságpolitika gyes illeték ipa iparűzési adó járulék jövedelem jövedelemadó K+F környezetvédelmi termékdíj közbeszerzés közbeszerzési törvény kutatás-fejlesztés különadó magánnyugdíjpénztár minimálbér munkabér munkaidő munkáltató munkaszerződés munkavállaló munkaviszony NAV nyugdíj nyugdíjjárulék nyugdíjpénztár osztalék reform szabadság számla számvitel Széchenyi Pihenő kártya személyi jövedelemadó szerződés szja szuperbruttó támogatás társasági adó tartozás Tb termékdíj transzferár üdülési csekk vallalkozas VP vpop

1583 Budapest Pf 48. tel: (06 1) 220 03 63 fax: (06-1) 788-26-65       e-mail:  szervezes@systemmedia.hu     Jogi nyilatkozat

dv: