"kirívóan alacsony ellenszolgáltatás" címkéhez tartozó tartalmak

Az új Közbeszerzési Törvény és végrehajtási rendeletei - Országos Közbeszerzés Konferencia (Kétnapos)

AJÁNLÓ: 2011 nyarán az Országgyűlés egy teljesen új Közbeszerzési Törvényt fogadott el, amely 2012. január 1-jétől lépett hatályba. Az új KbT. újraszabályozza a nemzeti eljárásrendet, az összeférhetetlenséget, a hiánypótlást, továbbá kiegészíti többek között az alapelveket, az ajánlattevőkkel folytatandó tárgyalás szabályozását, a kizáró okokra és az érvénytelenségre vonatkozó rendelkezéseket. Változnak a keretmegállapodásos és a jogorvoslati eljárások szabályai is.

Az új Közbeszerzési Törvény szerkezete jelentős változást mutat, a normaszöveg terjedelme számottevően csökkent, ugyanakkor a végrehajtási szabályok száma megnövekedett. Az új törvény számos tekintetben tükröz szemléletváltást: nagyobb szerephez jut a polgári jogi elemeket is felmutató, az alapelvekkel foglalkozó fejezet, de a változtatás igénye áthatja a jogszabály teljes egészét is.

Kétnapos képzésünk során a közbeszerzésekkel foglalkozó és az érintett szakemberek számára lehetőséget biztosítunk konzultációs formában az új törvény rendszerének és főbb szabályainak részletes megismerésére és hatékony elsajátítására.

  1. ELSŐ NAP - 2012. február 29. (szerda): Ismertetésre kerülnek a 2012. január 1-jétől alkalmazandó Közbeszerzési Törvény változásai, lehetőség nyílik, az új törvény rendszerének és főbb szabályainak elsajátítására, hatékony és gyors áttekintésére.

  2. MÁSODIK NAP - 2012. március 1. (csütörtök): A második nap témája a végrehajtási rendeletek, valamint további közbeszerzési rendelkezések módosításai.
A kétnapos rendezvény bármelyik napjára, akár külön-külön vagy mind a két napra is lehet jelentkezni!

Új végrehajtási rendeletek - Országos Közbeszerzés Konferencia (2. nap)

HA MINDKÉT KÖZBESZERZÉS-NAPON RÉSZT KÍVÁN VENNI,
JELENTKEZZEN ITT! >>>

Shiny_Rectangle__Web_Buttons.tsp_

A kétnapos rendezvény részvételi díja mindösszesen:  

  • 36 500 Ft + áfa / fő / 2 nap (On-line jelentkezés esetén!)
  • 31 700 Ft + áfa / fő / 2 nap (Ebédek nélkül, online jelentkezés esetén!)

Az új Közbeszerzési Törvény 2012. - Országos Közbeszerzés Konferencia (1. nap)

Közbeszerzés 2011. 2010. évi módosítások alkalmazása a gyakorlatban újdonságok aktualitások Országos Közbeszerzés Konferencia

AJÁNLÓ: Folyamatosan módosul a közbeszerzési törvény, és ezzel összefüggésben változnak a végrehajtási rendeletek is, ami nagy mértékben változtatja meg közbeszerzési mindennapjainkat. Az előadások és az azt követő konzultáció a változásokról ad áttekintést, segítséget nyújt az összefüggések felismerésében és a szabályok gyakorlati alkalmazásában.

Tegye fel előre, a jelentkezéskor kérdéseit, és előadóink a rendezvény alatt biztosan megválaszolják!
Az eddig összegyűlt kérdések:
  1. Alkalmasság igazolása 10% alatti alvállalkozóval. Szakértő igénybevétele esetén - az ajánlattevőtől minden tekintetben független (pl. nem megbízási szerződéses) magánszemély (szakember) megjelölhető-e 10% alatti alvállalkozóként (Kbt. 71.§ (1) d)?  Ha alkalmasság igazolására a fentiek szerint (Kbt. 71.§ (1) d) pont) veszünk igénybe szakértőt, az általa szerződésben teljesítendő területet a Kbt. 71.§ (1) a) pontjában is fel kell-e tüntetni?
  2. Szeretném megkérdezni, hogy Európai Unióban levő Orvosi Eszközöket gyártó anyavállalat szállítási referenciáit Magyarországi ajánlatában felhasználhatja-e (pl.mennyiségi okokból) az anyavállalat termékeinek magyarországi forgalmazója (megbízási szerződés alapján), ha nem leányvállalata az Uniós anyavállalatnak ?
  3. Esetünkben sorozatosan előfordul, hogy az Ajánlatkérő még a nyertes kihirdetése előtt 8 napos hiánypótlási határidőt tűz, egy- és kétszakaszos eljárásban egyaránt. Ez - mivel külföldi alvállalkozókat ill. erőforrást biztosító szervezeteket is bevonunk időnként - ránk nézve jelentős hátrányt jelent, mert pl. Hollandiából a hivatalosan aláírt, eredeti dokumentumok beérkezése és hiteles fordítása a nyertes kihirdetésétől számított 8 napon belül (nyertesség esetén) lehetséges, de ez előtt, pl. a dokumentációk bontását követő 8 napon belül nem. A fenti, ránk nézve hátrányos gyakorlat sajnos eléggé elterjedt. Kérdésünk az lenne, hogy erre a Kbt. egyértelmű lehetőséget biztosít-e?
  4. Banki szolgáltatásokhoz kapcsolódó kérdéskörben, mint ajánlatot nyújtó veszek részt az előadáson. Kérem, az előadás során a témát (banki szolgáltatások, szerződéstervezet, kizáró okok stb) érintő szabályozás változásokról is beszéljen!
  5. Tisztelt Előadók! Amennyiben lehetséges, vegyék bele az alábbiakat is az előadásokba: A törvény változásai az ajánlattevői oldalról nézve. Főbb változások, buktatok. Új termék, új gyártók bevonása az eljárásokba. A hazai és eu-s referencia hiánya folyamatos problémát jelent. Kínál-e megoldást az új törvény?
  6. Egybeszámítás, részekre bontás értelmezése.
  7. Ajánlatos eljárás végén milyen hirdetményt kell megjelentetni, milyen formanyomtatványt kell alkalmazni?
  8. Azt kérdezném tisztelettel: A hirdetmény nélkül induló egyszerű közbeszerzési eljárásnál milyen hirdetményeket kell feladni? A megváltozott egybeszámítási szabályoknál mit jelent az egy építmény? Konkrét esetben, csatorna beruházásnál egybe kell-e számítani a tisztítóművet a több kilométer csatornával? Hogy értelmezzük azt, mikor nem építési beruházásról van szó, nem kötelező dokumentációt készíteni, kell-e és hogyan a nyilatkozatokat az ajánalttevők rendelkezésére bocsátani? 100 % önkorányzati tulajdonú cég, aki vegyes gazdálkodásból szerzi a bevételeit, közbeszerzés köteles-e? Amennyiben nem, járható út, hogy az Önkormányzat tőkét emel a Kft-ben, és így a Kft. saját beruházásban valósít meg építési beruházásokat, közbeszerzési nélkül.
  9. Vízi közmű vállalatnál a föld alatti csőhálózati anyagok (csövek, összekötő idomok, szerelvények) beszerzései egybeszámítás alá tartoznak-e? Hogyan kell itt az egybeszámítást a gyakorlatban értelmezni?

Friss hírek

Hogyan használjuk a Széchenyi Pihenőkártyát?

2012-05-23 05:33:27

szechenyi_pihenokartya2A Széchenyi Pihenőkártyát a legnagyobb hazai bank az előző évben bocsájtotta ki elősször. Azóta több mint félév eltelt de sokan még mindig csak ismerkednek ezzel az új Cafeteria platformmal. Nézzük meg hogyan működik a kártya, hogyan használhatjuk fel! Miképpen ellenőrizhető a felhasználható keretünk? Mi történik ha elhagyjuk vagy ellopják?

Elkezdődött a fordított adózás mezőgazdasági szektorra történő kiterjesztése

2012-05-22 06:27:59

balaAz Országgyűlés a hét elején törvényjavaslatot fogadott el a fordított adózás mezőgazdasági szektorra történő kiterjesztésével kapcsolatban. Az elfogadott javaslat értelmében több ponton módosulnak az Áfa tv. valamint az Art. vonatkozó rendelkezései. A törvény kiterjeszti a fordított adózást meghatározott mezőgazdasági termékek (bizonyos gabonák, olajos magvak, valamint fehérjenövények) értékesítésére, vagyis a törvény értelmében az adót a termék beszerzőjének kell megfizetnie ezekben az esetekben. Az elfogadott javaslat tartalmaz olyan intézkedéseket is, melyek célja az adóhatósági ellenőrzési tevékenység hatékonyságának növelése.

A vasárnapi munkavégzés az új Mt. szerint

2012-05-22 06:22:23

shoppingcenterA rendes munkaidő nem terjed ki a vasárnapokra és a munkaszüneti napokra – többek között ez az újítás szerepel a 2012. július 1-től életbe lépő Munka Törvénykönyvében. Nyártól tehát a munkavállaló ezeken a napokon csak kivételes, a törvény által meghatározott esetekben kötelezhető rendes munkaidőben történő munkavégzésre.

Új adóoptimalizásási irányok: Szingapúr és Honkong

2012-05-22 06:00:49

honkongMíg három-négy évvel ezelőtt Ciprus, Málta, vagy egyes, a Karib-tenger térségében lévő államok voltak a magyar cégek által nemzetközi adótervezésre figyelembe vehető elsőszámú adóparadicsomai, addig napjainkra átrendeződés zajlott le. A Jalsovszky Ügyvédi Iroda szakértője szerint az új irány több ok miatt jellemzően Hongkong és Szingapúr lett, ahol a belföldi illetőségű adóalanyaikat csupán a hongkongi és szingapúri forrású jövedelmek tekintetében adóztatják, és amely városállamokkal hazánk kettős adóztatást elkerülő nemzetközi egyezményeket kötött.

TOVÁBBI HÍREINK

Barátaink a Facebook -on

Legyakoribb címkék

ado adóalap adóbevallás adócsökkentés adóelőleg adójóváírás adókedvezmény adókulcs adómentes adórendszer adós adótörvény adózás áfa állás APEH ár art bér béren kívüli juttatás beszámoló bevallás bírság cafeteria családi kedvezmény egyszerűsített foglalkoztatás eho ellenőrzés előleg elszámolás eva felszámolás fizetés foglalkoztatás gazdaság gazdaságpolitika gyes illeték ipa iparűzési adó járulék jövedelem jövedelemadó K+F környezetvédelmi termékdíj közbeszerzés közbeszerzési törvény kutatás-fejlesztés különadó magánnyugdíjpénztár minimálbér munkabér munkaidő munkáltató munkaszerződés munkavállaló munkaviszony NAV nyugdíj nyugdíjjárulék nyugdíjpénztár osztalék reform szabadság számla számvitel Széchenyi Pihenő kártya személyi jövedelemadó szerződés szja szuperbruttó támogatás társasági adó tartozás Tb termékdíj transzferár üdülési csekk vallalkozas VP vpop

1583 Budapest Pf 48. tel: (06 1) 220 03 63 fax: (06-1) 788-26-65       e-mail:  szervezes@systemmedia.hu     Jogi nyilatkozat

dv: