"korrupció" címkéhez tartozó tartalmak

Növekvő korrupció a közintézményeknél

CorruptionsA kormányváltást követően a közbeszerzésekhez kapcsolódó korrupciós kockázat a közszolgáltató intézményeknél nőtt, míg csökkent a közjogi státusúaknál, a támogatott szervezeteknél, és az egyéb intézményeknél – derül ki a Budapest Corvinus Egyetem Korrupciókutató Központjának jelentéséből (pdf).

Nőt a korrupciós kockázat a közbeszerzésekben

korruptAz Ernst and Young és az MKIK GVI intézet közös kutatása szerint továbbra is jelentős korrupciós kockázatot hordoz magában a magyar jogszabályi környezet. A cégvezetők becslései alapján a korrupt közbeszerzésen nyert összeg átlagosan 16 százalékát kell visszaforgatni a pályázat kiírójának szemben a tavalyi átlagos 13 százalékkal.

A közbeszerzések 40 százalékában csak egyetlen pályázó közül választották ki a nyertest

kozbeszerzes_epitkezesA magyarországi közbeszerzések 40 százalékában csak egyetlen pályázó közül választották ki a nyertest, vagyis az egész verseny teljesen értelmetlen volt. Az EU is részben e szempont szerint küldi rá auditorait a magyarországi támogatási pénzek felülvizsgálatakor. Az egyszereplős pályázatok ugyan nem jelentenek feltétlenül korrupciót, de annak kockázatát megsokszorozzák.

Az új közbeszerzési törvény 2011: Kockázatok és bizonytalanságok

kozbeszerzes_epitkezesJúlius elejétől új törvény szabályozza a magyarországi közbeszerzéseket – az eredetileg januárra elfogadni tervezett jogszabályt a Széll Kálmán-tervben előírt határidő miatt kell kutyafuttában megcsinálni. A minősítés nem véletlen: csak kerettörvény készül, a részletszabályokat rendeletek tartalmazzák majd, a véleményezésre egy hetet adott az elkészítő fejlesztési minisztérium, amely képviselője egy nyilvános fórumon sem védte a tervezetet.

Honnan tájékozódnak és mitől félnek a magyar cégvezetők?

manager2A válságban csökkent a hazai vezetők kockázatvállalási hajlandósága, ugyanakkor erősödött körükben a fejlődési, tanulási igény. A tájékozódás során az üzleti partnerektől és az online médiából érkező információk a leginkább meghatározóak, miközben a menedzserek igencsak tartanak az üzleti életre rátelepedő politikától, az állami tenderek eredményét befolyásoló korrupciótól.

Tovább nőtt a korrupciós index

korruptA magyarok háromnegyede szerint idén tovább nőtt a korrupció és ők maguk is több kenőpénzt fizettek – derül ki a Globális Korrupciós Barométer 2010-es jelentéséből, melyet sajtótájékoztatón ismertetett a Transparency International Magyarország. Az egészségügyben fizetjük a legtöbb kenőpénzt, a pártokat tartjuk a legkorruptabb szervezeteknek.

 
 
 

Friss hírek

Hogyan használjuk a Széchenyi Pihenőkártyát?

2012-05-23 05:33:27

szechenyi_pihenokartya2A Széchenyi Pihenőkártyát a legnagyobb hazai bank az előző évben bocsájtotta ki elősször. Azóta több mint félév eltelt de sokan még mindig csak ismerkednek ezzel az új Cafeteria platformmal. Nézzük meg hogyan működik a kártya, hogyan használhatjuk fel! Miképpen ellenőrizhető a felhasználható keretünk? Mi történik ha elhagyjuk vagy ellopják?

Elkezdődött a fordított adózás mezőgazdasági szektorra történő kiterjesztése

2012-05-22 06:27:59

balaAz Országgyűlés a hét elején törvényjavaslatot fogadott el a fordított adózás mezőgazdasági szektorra történő kiterjesztésével kapcsolatban. Az elfogadott javaslat értelmében több ponton módosulnak az Áfa tv. valamint az Art. vonatkozó rendelkezései. A törvény kiterjeszti a fordított adózást meghatározott mezőgazdasági termékek (bizonyos gabonák, olajos magvak, valamint fehérjenövények) értékesítésére, vagyis a törvény értelmében az adót a termék beszerzőjének kell megfizetnie ezekben az esetekben. Az elfogadott javaslat tartalmaz olyan intézkedéseket is, melyek célja az adóhatósági ellenőrzési tevékenység hatékonyságának növelése.

A vasárnapi munkavégzés az új Mt. szerint

2012-05-22 06:22:23

shoppingcenterA rendes munkaidő nem terjed ki a vasárnapokra és a munkaszüneti napokra – többek között ez az újítás szerepel a 2012. július 1-től életbe lépő Munka Törvénykönyvében. Nyártól tehát a munkavállaló ezeken a napokon csak kivételes, a törvény által meghatározott esetekben kötelezhető rendes munkaidőben történő munkavégzésre.

Új adóoptimalizásási irányok: Szingapúr és Honkong

2012-05-22 06:00:49

honkongMíg három-négy évvel ezelőtt Ciprus, Málta, vagy egyes, a Karib-tenger térségében lévő államok voltak a magyar cégek által nemzetközi adótervezésre figyelembe vehető elsőszámú adóparadicsomai, addig napjainkra átrendeződés zajlott le. A Jalsovszky Ügyvédi Iroda szakértője szerint az új irány több ok miatt jellemzően Hongkong és Szingapúr lett, ahol a belföldi illetőségű adóalanyaikat csupán a hongkongi és szingapúri forrású jövedelmek tekintetében adóztatják, és amely városállamokkal hazánk kettős adóztatást elkerülő nemzetközi egyezményeket kötött.

TOVÁBBI HÍREINK

 

Barátaink a Facebook -on



Legyakoribb címkék

ado adóalap adóbevallás adócsökkentés adóelőleg adójóváírás adókedvezmény adókulcs adómentes adórendszer adós adótörvény adózás áfa állás APEH ár art bér béren kívüli juttatás beszámoló bevallás bírság cafeteria családi kedvezmény egyszerűsített foglalkoztatás eho ellenőrzés előleg elszámolás eva felszámolás fizetés foglalkoztatás gazdaság gazdaságpolitika gyes illeték ipa iparűzési adó járulék jövedelem jövedelemadó K+F környezetvédelmi termékdíj közbeszerzés közbeszerzési törvény kutatás-fejlesztés különadó magánnyugdíjpénztár minimálbér munkabér munkaidő munkáltató munkaszerződés munkavállaló munkaviszony NAV nyugdíj nyugdíjjárulék nyugdíjpénztár osztalék reform szabadság számla számvitel Széchenyi Pihenő kártya személyi jövedelemadó szerződés szja szuperbruttó támogatás társasági adó tartozás Tb termékdíj transzferár üdülési csekk vallalkozas VP vpop

1583 Budapest Pf 48. tel: (06 1) 220 03 63 fax: (06-1) 788-26-65       e-mail:  szervezes@systemmedia.hu     Jogi nyilatkozat

dv: