"munkaadó" címkéhez tartozó tartalmak

A próbaidő szabályai az új Mt. szerint

probaidoAmennyiben egy munkáltatónál a munka mennyisége vagy fajtája meghaladja a meglévő személyzet kapacitását, új munkaerő felvétele válik szükségessé. Az új munkaerő mindig „zsákbamacska” a munkaadó számára, ugyanis a leggondosabb kiválasztás mellett is elképzelhető, hogy új munkavállalónk nem váltja be a hozzá fűzött reményeket. Azonban a problémák néha csupán a „hivatalos” próbaidő után jelentkeznek.

Ezt várják el a vállalatok a frissdiplomásoktól

allaskeresoA vállalatok 88%-a foglalkoztat frissdiplomást, 66%-uk 1-3 pályakezdő munkavállalót. A cégek 93 százaléka a végzettségének megfelelő munkakörbe veszi fel a fiatal szakembereket, akiktől elsősorban a magas szintű szakmai ismereteket és a magabiztos nyelvtudást várják el.

A személyi jövedelemadó bevallás nyilatkoztatással kezdődik

adozas3A munkavállalók tájékoztatásával elkezdődött az idei adóbevallási szezon, a legtöbb munkahelyen ezekben a napokban kell nyilatkozniuk a dolgozóknak, hogy maguk kívánják-e megállapítani és bevallani a 2010-es jövedelmeik után az adót, vagy arra a munkaadót kérik fel.

A rendelkezésre állási támogatás helyett bérpótló juttatás

kozmunkasJelentős változásokra számíthatnak 2011-től a közfoglalkoztatásban részt vevő munkavállalók és munkaadók, emellett lehetővé válik a nők kedvezményes részmunkaidős foglalkoztatása is. Ez alapján jövőre megszűnik a rendelkezésre állási támogatás (rát) és helyette bérpótló juttatást (bpj) vezetnek be, amelynek mértéke megegyezik a korábbi összeggel, vagyis a mindenkori öregségi nyugdíj minimumával, ami jelenleg 28.500 forint.

Tanulmányi munkaidőkedvezmény

oktatasSokan hiszik azt, hogy ha munkáltatójuk nem támogatja a tanulmányaikat, akkor csak a rendes szabadságuk terhére tudnak felkészülni a vizsgákra, illetve részt venni a vizsgákon. Tanulmányi-munkaidőkedvezménynek nevezi a Munka Törvénykönyve (115. §) azt a szabadidőt, amit kötelező kiadni minden munkavállalónak, ha iskolarendszerű képzésben vesz részt (legyen az állami, magán vagy egyházi intézmény). Mivel ez törvényi kötelezettség, nem kell hozzá tanulmányi szerződést kötni, a munkaviszony alapján jár. De vajon díjazás jár-e érte?

Járulékplafon: Minél magasabb a fizetés, annál nagyobb a költségcsökkenés

nyugdij2A költségvetési törvénytervezet a járulékplafon jövő évi összegét is tartalmazza. A kormány szándékai szerint a plafon a munkaadói járulékra is vonatkozna, így a vállalatok a kiemelkedően magas jövedelmű munkavállalók költségéből jelentős diszkontot kapnak.

A szuperbruttó vége

Hiába jutott túl az alkotmánybírósági rostán, az új kormány megszünteti azt a szuperbruttósításnak nevezett technikát.

Nekiugrik a Fidesz az adórendszernek

A Fidesz a jelenlegi 52-ből 12-16 adónemet törölne el, vonna össze; a három éves adócsökkentési program július 1-jén indulna.

Nem drágulnak az utazási bérletek!

Májustól nem drágulnak a vasúti 2. osztályú, és a buszbérletek, és lesz első osztályú vonatbérlet is. A  korábbi KHEM rendelet alapján - szintén májustól - a vonat- és buszbérleteknél egységesen 86 százalékos lesz a munkába járás munkaadói támogatása.

 
 
 

Friss hírek

Hogyan használjuk a Széchenyi Pihenőkártyát?

2012-05-23 05:33:27

szechenyi_pihenokartya2A Széchenyi Pihenőkártyát a legnagyobb hazai bank az előző évben bocsájtotta ki elősször. Azóta több mint félév eltelt de sokan még mindig csak ismerkednek ezzel az új Cafeteria platformmal. Nézzük meg hogyan működik a kártya, hogyan használhatjuk fel! Miképpen ellenőrizhető a felhasználható keretünk? Mi történik ha elhagyjuk vagy ellopják?

Elkezdődött a fordított adózás mezőgazdasági szektorra történő kiterjesztése

2012-05-22 06:27:59

balaAz Országgyűlés a hét elején törvényjavaslatot fogadott el a fordított adózás mezőgazdasági szektorra történő kiterjesztésével kapcsolatban. Az elfogadott javaslat értelmében több ponton módosulnak az Áfa tv. valamint az Art. vonatkozó rendelkezései. A törvény kiterjeszti a fordított adózást meghatározott mezőgazdasági termékek (bizonyos gabonák, olajos magvak, valamint fehérjenövények) értékesítésére, vagyis a törvény értelmében az adót a termék beszerzőjének kell megfizetnie ezekben az esetekben. Az elfogadott javaslat tartalmaz olyan intézkedéseket is, melyek célja az adóhatósági ellenőrzési tevékenység hatékonyságának növelése.

A vasárnapi munkavégzés az új Mt. szerint

2012-05-22 06:22:23

shoppingcenterA rendes munkaidő nem terjed ki a vasárnapokra és a munkaszüneti napokra – többek között ez az újítás szerepel a 2012. július 1-től életbe lépő Munka Törvénykönyvében. Nyártól tehát a munkavállaló ezeken a napokon csak kivételes, a törvény által meghatározott esetekben kötelezhető rendes munkaidőben történő munkavégzésre.

Új adóoptimalizásási irányok: Szingapúr és Honkong

2012-05-22 06:00:49

honkongMíg három-négy évvel ezelőtt Ciprus, Málta, vagy egyes, a Karib-tenger térségében lévő államok voltak a magyar cégek által nemzetközi adótervezésre figyelembe vehető elsőszámú adóparadicsomai, addig napjainkra átrendeződés zajlott le. A Jalsovszky Ügyvédi Iroda szakértője szerint az új irány több ok miatt jellemzően Hongkong és Szingapúr lett, ahol a belföldi illetőségű adóalanyaikat csupán a hongkongi és szingapúri forrású jövedelmek tekintetében adóztatják, és amely városállamokkal hazánk kettős adóztatást elkerülő nemzetközi egyezményeket kötött.

TOVÁBBI HÍREINK

 

Barátaink a Facebook -on



Legyakoribb címkék

ado adóalap adóbevallás adócsökkentés adóelőleg adójóváírás adókedvezmény adókulcs adómentes adórendszer adós adótörvény adózás áfa állás APEH ár art bér béren kívüli juttatás beszámoló bevallás bírság cafeteria családi kedvezmény egyszerűsített foglalkoztatás eho ellenőrzés előleg elszámolás eva felszámolás fizetés foglalkoztatás gazdaság gazdaságpolitika gyes illeték ipa iparűzési adó járulék jövedelem jövedelemadó K+F környezetvédelmi termékdíj közbeszerzés közbeszerzési törvény kutatás-fejlesztés különadó magánnyugdíjpénztár minimálbér munkabér munkaidő munkáltató munkaszerződés munkavállaló munkaviszony NAV nyugdíj nyugdíjjárulék nyugdíjpénztár osztalék reform szabadság számla számvitel Széchenyi Pihenő kártya személyi jövedelemadó szerződés szja szuperbruttó támogatás társasági adó tartozás Tb termékdíj transzferár üdülési csekk vallalkozas VP vpop

1583 Budapest Pf 48. tel: (06 1) 220 03 63 fax: (06-1) 788-26-65       e-mail:  szervezes@systemmedia.hu     Jogi nyilatkozat

dv: