"utalvány" címkéhez tartozó tartalmak

Brutálisan csökkentek béren kívüli juttatások összege a cégeknél

cash_flow1Nagymértékben, 87,3 százalékról 75,1 százalékra esett azon cégek aránya, amelyek valamilyen béren kívüli juttatást adtak dolgozóiknak, az egy foglalkoztatottra jutó átlagösszeg pedig 177,7 ezer forintról 166 ezer forintra csökkent − derült ki az OTP Pénztárszolgáltató felméréséből.

Erzsébet-utalvánnyal is fizethetünk a Tescoban

tescoA kibocsátó állami cég és a Tesco több hónapos huzavona után megegyezett egymással az Erzsébet-utalványok elfogadásáról - tudta meg az [origo]. Az egyezséget hivatalosan a napokban készülnek bejelenteni, e szerint csak a nagy alapterületű egységekben, kizárólag élelmiszerre lehet majd elkölteni az utalványokat.

Dolgozói juttatások adóvonzatai - Szja, Áfa és Járulékok - Országos Adókonferencia

AJÁNLÓ: Változtak a béren kívül adható juttatások keretszabályai. A munkáltatóknak érdekében áll a dolgozók és családtagjaik részére adott juttatásokat nem csak az egyén szintjén nyilvántartani, hanem a céget terhelő valamennyi adót számításba venni és így az összkiadást előre megfelelően tervezni. Szakértő előadóink gyakorlatorientáltan ismertetik az idevonatkozó szabályozást, a személyi jövedelemadó, a jövedelmeket terhelő céges adók és az általános forgalmi adó vonatkozásában.

Tegye fel előre, jelentkezéskor kérdéseit és előadóink a rendezvény alatt biztosan megválaszolják!

Tovobbra sem tudják fogadni az Erzsébet-utalványt a multi láncokban

tescoMár közel egy hónapja tárgyal a Nemzeti Üdülési Szolgálat (NÜSZ) az Erzsébet-utalványok elfogadásáról a multinacionális áruházláncokkal, de megállapodás még nem született egyikükkel sem. „Több nemzetközi élelmiszerlánccal megtörtént a kapcsolatfelvétel, és előrelépés, hogy néhányukkal már egyeztetések is voltak” – nyilatkozta Vámos György .

Döcög az Erzsébet-utalvány bevezetése

blog3Amíg kiderítik Brüsszelben, hány ponton jogsértő az utalványok államosítása, a naiv ügyfelek azt próbálják használni, ami van. A SZÉP-kártyához hasonlóan az Erzsébet-utalvány elfogadóhelyei is érdekesek lehetnek azoknak, akik vissza tudják fejteni a címekhez tartozó üzletneveket, mert azok nem derülnek ki a központi oldalról.

Diszkriminál az Erzsébet-utalvány?

europai_bizottsag_logoA szolgáltatásnyújtás teljes szabadságának érvényesülését vizsgálja az Európai Bizottság az újonnan bevezetett magyar étkezési jeggyel, az Erzsébet-utalvánnyal kapcsolatban. Értesülések szerint az európai uniós végrehajtó testülethez egyes piaci szereplőktől érkezett panasz.

A Széchenyi Pihenőkártya (SZÉP-kártya) hatásai a magyar gazdaságban

szechenyi_kartya2Alapjaiban változtatta meg a béren kívüli juttatások rendszerét a SZÉP Kártya. Ami korábban volt, már nincs, az átlag munkavállalót leginkább érintő hideg és meleg étkezési utalványok helyét a SZÉP Kártya vendéglátási alszámlája és az Erzsébet-utalvány veszi át. A Pénzügykutató Zrt. közleménye szerint azt vizsgálták, hogy az új rendszer valóban hozhat-e olyan megtakarításokat, amely indokolja az állami beavatkozást.

Étkezési utalványok - átrendeződő piac 2012-ben

etkezesi_utalvanyÁtrendeződhet az étkezésiutalvány-piac. Az adóváltozások az Erzsébet-utalványnak kedveznek, de a dolgozók rosszul járhatnak. A cégek hamarosan kiadják az idei első cafeteria csomagokat. Eddig az étkezési utalvány volt a legnépszerűbb béren kívüli juttatás, s felmérések szerint valószínűleg ez az idén is így lesz. A változások miatt azonban elképzelhető, hogy a dolgozók egy része nem lesz elégedett. Kérdés, hogy ez mennyire lesz fontos szempont a munkáltatóknál. Ettől függhet az is, mennyire rendeződik át az étkezésiutalvány-piac.

Ahol még nem fogadják el az Erzsébet-utalványt

tescoA Reál, a Coop, a CBA üzletekben már februártól fizethetünk az Erzsébet-utalvánnyal. A többi nagy láncban azonban egyelőre hiába kapjuk elő a pénztárnál.  Az eddigi sajtótájékoztatókon azt hangsúlyozták az illetékesek: semmi olyanról nincs szó, hogy csak hazai élelmiszerboltokra szabnák az Erzsébet-utalványt, és a multikkal ne akarnának tárgyalni az elfogadásáról. Azt mondták,  tárgyalnak mindenkivel, csak másokkal még nem írták alá a megállapodást.

A közigazgatási és igazságügyi miniszter 39/2011. (XII. 29.) KIM rendelete az Erzsébet-utalvány kibocsátásáról

erzsebet_utalvanyA személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény 81. § (4) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. Rendelet 12. § j) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva, az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 73. § c) pontjában meghatározott feladatkörében eljáró nemzetgazdasági miniszterrel egyetértésben, a következőket rendelem el:

Erzsébet-utalvány vezeti a toplistát

erzsebet_utalvanyAkik már döntöttek a 2012. évi béren kívüli juttatásokról, azok közül a legtöbben az újonnan bevezetett Erzsébet-utalványt kérték. A toplistán az Erzsébet-utalvány mögött a Széchenyi pihenőkártya (SZÉP kártya) vendéglátás kerete végzett, az egészségpénztári/önsegélyező pénztári juttatás pedig a harmadik helyezett. 835 munkáltató friss adataira épült a Devise kutatása, amelyből összeállt a toplista. Az eredményeket a cég igazgatója, Dara Péter szakértő ismertette a Nemzeti Üdülési Szolgálat (NÜSZ) nemrégiben zajlott konferenciáján. A felmérésben a NÜSZ is közreműködött.

A Cafeteria 2012-ben másfélszeres adóval is megéri

szamologep4Van értelme a cafeteria-rendszer fenntartásának 2012-ben is. A cafeteria mellett szól, hogy bár adóterhelése másfélszeresére nőtt (19,04 százalékról 30,94 százalékra), még mindig csak kétharmadába kerül a munkáltatóknak, mint a munkabér. Ami kérdés, hogy lesz-e pénzük a cégeknek a cafeteriára az idén és ha igen, mennyi. Tegyük fel, hogy lesz. Nézzük, milyen cafateriát választhatunk idén.

Erzsébet utalványt több mint 600 ezeren igényeltek

erzsebet_utalvanyA január elsején bevezetett hideg ételek vásárlására fordítható Erzsébet-utalványt csak az idén meleg étel vásárlására is el lehet költeni, járulék mentesen, havi 5 ezer forintért, a kormányzat azért döntött így, hogy zökkenőmentes legyen az új cafeteria-rendszerre való átállás - mondta Guller Zoltán a Nemzeti Üdülési Szolgálat Kft. ügyvezető igazgatója az új cafeteria-rendszert bemutató sajtótájékoztatón.

Mit válasszunk 2012-ben a cafeteriakeretből?

dolgozoNormális években ezt a cikket már két hónappal ezelőtt meg lehetett volna írni, az idén azonban csak a két ünnep között szállt fel a köd a 2012-es cafeteria szabályozás részleteiről. Amit tudni lehetett korábban, az annyi volt, hogy alapjaiban lesz újraírva a szabályozás. A kellemetlen változások ősszel nyilvánosságra kerültek, de hogy ez miért is lesz mégis nagyon jó, csak mostanra derült ki.

Étkezési utalványok: sok a félreértés a munkahelyi étkeztetéssel kapcsolatban

szechenyi_pihenokartya2Jövőre három eltérő felhasználású és formájú étkezési juttatás (Erzsébet-utalvány, SZÉP-kártya és üzemi étkeztetés), illetve ezek kombinációja között kell választani.  Az szja-törvény értelmében a munkáltató havi 12500 forint értékben támogathatja a munkavállalói munkahelyi étkezést.  Akiknél van ilyen étkezde, azok már nagyon tervezik e kedvezmény kihasználását, de érdemes egy-két szóra odafigyelni a törvény szövegében.

Béren kívüli juttatások 2012. - Változások a cafeteria rendszerben

abakuszJövőre ismét átalakul a béren kívüli juttatások szabályozása, melyet a Személyi jövedelemadóról szóló (SZJA) törvény határoz meg. Fontos, hogy cafeteria rendszerünk megfeleljen a hatályos jogszabályoknak, így jelen tájékoztatónkban szeretnénk összefoglalni a legfontosabb változásokat.

Cafeteria 2012. január 1-jétől

cafeÖsszeállt a jövő évi cafeteria-szabályozás, az Országgyűlés a napokban elfogadta ugyanis az egyes adótörvények és összefüggő egyéb törvények módosításáról szóló törvényjavaslatot. Összefoglaltuk a változásokat.

2012-től teljesen átformálódik a magyar cafeteria piac

utalvany2Januártól az állam a kezébe veszi az étkezési jegyek kibocsátását. Jelenleg sem a mostani kibocsátók, sem a munkáltatók, sem az elfogadóhelyek nem tudják, hogyan is fog működni a rendszer. Egy biztosnak látszik: a cafeteriapiacot átformálja majd.

Erzsébet utalvány 2012. január 1-jétől

utalvanyFogyasztásra kész étel vásárlására 2012-től Erzsébet utalványt kaphatnak a munkavállalók béren kívüli juttatásként. Ez lesz az étkezési jegy utóda. A havi ötezer forintos Erzsébet utalvány meleg és hideg élelemre fordítható, és a munkaadónak több mint harminc százalékkal kedvezőbb annál, mint ha munkabért adna az alkalmazottjának. Az étkezési jegyek kibocsátása januártól állami monopólium lesz. A Magyar Nemzeti Üdülési Alapítványhoz (MNÜA) befolyó pénzekből új szociális és gyermekétkeztetési programot indítanak, Erzsébet program néven.

A cafeteria rendszer átalakítása után

utalvanyHárom francia cég uralja a cafeteria rendszerek - köztük a hideg és meleg étel utalványok - piacát 1993 óta. A cégek eddig feltűnően jól kerestek, mert nemcsak szolgáltatói díjat szedtek be, de a náluk parkolt pénz kamatait is eltehették. Egy új szabályozás terve viszont átírná a piacot és mások mellett az OTP-t és a Magyar Postát hozná helyzetbe, úgy hogy még az is lehet, hogy az eddigi piacvezetők teljesen ellehetetlenülnek. Interjú a Sodexo Motivációs rendszerek ügyvezető igazgatójával, Bessenyey Bálinttal.

A munkavállalók számára fontos az étkezési utalvány

cafeteria_1A KutatóCentrum júniusban végzett online kutatást: ezer embert kérdeztek meg, hogy feltérképezzék a lakosság véleményét az étkezési utalványok használatáról, továbbá azt, hogy hol, mikor és mire költik el a cafeteriának ezt az elemét. A megkérdezett 18 és 64 év közöttiek 72 százaléka legalább egyszer fizetett étkezési utalvánnyal az elmúlt egy évben. A felhasználók több mint háromnegyede úgy látja, sok elfogadóhelyen tudnak fizetni a papír csekkekkel, 56 százalékuk szerint pedig így gyakrabban adódik lehetőségük arra, hogy éttermekbe, kifőzdékbe járjanak, vagy ételt rendeljenek.

A fizetések alapján szakad a Cafeteria

cafeteria_1A nettó bérek szinten tartásához 2013-ig bizonyos jövedelemsávokban jókora emelésekre lesz szükség. Ehhez viszont akár béren kívüli juttatást is hozzá lehetne számolni − valahogy. Emiatt várható, hogy a juttatások alkalmazása két részre szakad, az alacsonyabb jövedelmeknél kizárólag az azonnal elkölthető utalványokra korlátozódik a kör. A magasabb jövedelmeknél működik majd a klasszikus cafeteria-rendszer.

Az Internet juttatási formák adózása 2011-ben

itcableAz internet juttatás idént kedvezményes adózású béren kívüli juttatássá vált, megszüntetve ezzel a korábbi adómentes juttatási lehetőséget. Az új szabályozás szerint a munkáltató biztosíthatja a juttatást: közvetlenül internet szolgáltatásként, költségtérítés formájában, internet utalvány juttatásával. Bármely formában történő juttatás legfeljebb havi 5.000 forintot meg nem haladó összegben számolható el kedvezményes adózású juttatásként.

Csökkent a cafeteria keret 2010-hez képest

cafeteria2011_001Az idén 2010-hez képest 10 százalékkal csökkent az átlagos kafetéria keret összege, átlag 276.842 forint lett. A csökkenés oka a szakértők szerint a koncentráltabb költségerőforrás gazdálkodás. Az öt legnépszerűbb kafetéria elem: az étkezési utalvány, az üdülési csekk, az egészségpénztár, a helyi bérlet, valamint a nyugdíjpénztár, ezek együtt a keret 87,8 százalékát teszik ki. A népszerű elemek mellett szól a minimális adminisztrációs igény és az, hogy a felhasználás a napi életvitelhez köthető.

Széchenyi Pihenő Kártya (SZÉP-kártya) 2011.: Járulékmentesen adható juttatási elem

uszikNépszerű lehet a Széchenyi Pihenő Kártya (SZÉP-kártya), hiszen a járulékmentesen adhatnak a munkáltatók évi 300 ezer forintot dolgozóiknak pihenésre és egészségmegőrzésre. A kormány sokat vár az új kártyától, mely a számítások szerint 3-5 éven belül felpörgetheti a belföldi turizmust.

Cafeteria 2011.: Az étkezési utalványok előnye tovább nőtt!

grafikon5Jelentős változások mentek végbe a béren kívüli juttatások rendszerében. Idén a legfontosabb változás, hogy a korábban korlátlan mértékig igénybe vehető adómentes internet támogatás adókötelessé vált, illetve havi 5 ezer forintban korlátozták. E mellett elmondható, hogy az öt igazán népszerű juttatás pozíciója idén is megingathatatlannak bizonyult.

Széchenyi Pihenő Kártya: Már sok helyen a Cafeteria-rendszerben

szechenyi_kartya.tsp_Bár a korábbi ígéretekkel szemben eddig még nem jelent meg az üdülési csekket leváltani hivatott Széchenyi Pihenő Kártyáról szóló szabályozás, sok munkaadó már felvette cafeteria-kínálatába az új elemet. A régi cafeteria-tételnek számító internetjuttatás viszont jelenleg is pluszfeladatokat ró a munkáltatókra.

A kultúrautalvány sorsa a cafeteria rendszerben 2010-től

konyvesboltIdén megpecsételődött a kultúrautalvány sorsa: gyakorlatilag megszűnt ez a cafetériaelem. A munkaadók és a munkavállalók már tavaly sem szívesen választották a béren kívüli juttatás e formáját, idén pedig - mivel a munkabérnek megfelelő adót vetettek ki rá - szinte senki nem kér belőle. Vajon megszűnik a kultúrautalvány, vagy a forgalmazók megtartják, mondván, néhány év múlva reneszánszát éli majd? Utánajártunk.

Jelentős változások a cafeteria rendszerben

szja3Jelentősen átalakulhat jövőre a béren kívüli juttatások alkalmazása, mivel alapvető változások lépnek életbe a szabályozásban. Első pillantásra a legfontosabbnak az tűnhet, hogy jövőre 19 százalék lesz a kedvezményes juttatások adótartalma a mostani 25 helyett, ám a valódi átalakulást nem ez hozza majd.

Béren kívüli juttatások: Változások a szabályokban

puzzleIgaz, hogy még csak rövid idő telt el azóta, hogy 2010. november 19-én kihirdették a 2011. évi adótörvény-változásokat, de az új szabályok életbelépéséig hátralévő idő rövidsége miatt már most szükséges elkezdeni a jövő évi munkavállalói ösztönző rendszerek tervezését. Annak ellenére, hogy egyes béren kívüli juttatások továbbra is adókötelesek maradnak – sőt megszűnik az internetjuttatás adómentessége –, a vonatkozó adómérték csökkenése következtében a munkabér növelése helyett jövőre még inkább megéri a béren kívüli juttatások összegének emelésére helyezni a hangsúlyt.

 
 
 

Friss hírek

Hogyan használjuk a Széchenyi Pihenőkártyát?

2012-05-23 05:33:27

szechenyi_pihenokartya2A Széchenyi Pihenőkártyát a legnagyobb hazai bank az előző évben bocsájtotta ki elősször. Azóta több mint félév eltelt de sokan még mindig csak ismerkednek ezzel az új Cafeteria platformmal. Nézzük meg hogyan működik a kártya, hogyan használhatjuk fel! Miképpen ellenőrizhető a felhasználható keretünk? Mi történik ha elhagyjuk vagy ellopják?

Elkezdődött a fordított adózás mezőgazdasági szektorra történő kiterjesztése

2012-05-22 06:27:59

balaAz Országgyűlés a hét elején törvényjavaslatot fogadott el a fordított adózás mezőgazdasági szektorra történő kiterjesztésével kapcsolatban. Az elfogadott javaslat értelmében több ponton módosulnak az Áfa tv. valamint az Art. vonatkozó rendelkezései. A törvény kiterjeszti a fordított adózást meghatározott mezőgazdasági termékek (bizonyos gabonák, olajos magvak, valamint fehérjenövények) értékesítésére, vagyis a törvény értelmében az adót a termék beszerzőjének kell megfizetnie ezekben az esetekben. Az elfogadott javaslat tartalmaz olyan intézkedéseket is, melyek célja az adóhatósági ellenőrzési tevékenység hatékonyságának növelése.

A vasárnapi munkavégzés az új Mt. szerint

2012-05-22 06:22:23

shoppingcenterA rendes munkaidő nem terjed ki a vasárnapokra és a munkaszüneti napokra – többek között ez az újítás szerepel a 2012. július 1-től életbe lépő Munka Törvénykönyvében. Nyártól tehát a munkavállaló ezeken a napokon csak kivételes, a törvény által meghatározott esetekben kötelezhető rendes munkaidőben történő munkavégzésre.

Új adóoptimalizásási irányok: Szingapúr és Honkong

2012-05-22 06:00:49

honkongMíg három-négy évvel ezelőtt Ciprus, Málta, vagy egyes, a Karib-tenger térségében lévő államok voltak a magyar cégek által nemzetközi adótervezésre figyelembe vehető elsőszámú adóparadicsomai, addig napjainkra átrendeződés zajlott le. A Jalsovszky Ügyvédi Iroda szakértője szerint az új irány több ok miatt jellemzően Hongkong és Szingapúr lett, ahol a belföldi illetőségű adóalanyaikat csupán a hongkongi és szingapúri forrású jövedelmek tekintetében adóztatják, és amely városállamokkal hazánk kettős adóztatást elkerülő nemzetközi egyezményeket kötött.

TOVÁBBI HÍREINK

 

Barátaink a Facebook -on



Legyakoribb címkék

ado adóalap adóbevallás adócsökkentés adóelőleg adójóváírás adókedvezmény adókulcs adómentes adórendszer adós adótörvény adózás áfa állás APEH ár art bér béren kívüli juttatás beszámoló bevallás bírság cafeteria családi kedvezmény egyszerűsített foglalkoztatás eho ellenőrzés előleg elszámolás eva felszámolás fizetés foglalkoztatás gazdaság gazdaságpolitika gyes illeték ipa iparűzési adó járulék jövedelem jövedelemadó K+F környezetvédelmi termékdíj közbeszerzés közbeszerzési törvény kutatás-fejlesztés különadó magánnyugdíjpénztár minimálbér munkabér munkaidő munkáltató munkaszerződés munkavállaló munkaviszony NAV nyugdíj nyugdíjjárulék nyugdíjpénztár osztalék reform szabadság számla számvitel Széchenyi Pihenő kártya személyi jövedelemadó szerződés szja szuperbruttó támogatás társasági adó tartozás Tb termékdíj transzferár üdülési csekk vallalkozas VP vpop

1583 Budapest Pf 48. tel: (06 1) 220 03 63 fax: (06-1) 788-26-65       e-mail:  szervezes@systemmedia.hu     Jogi nyilatkozat

dv: